Szerző:  Matyasovszki Edit

Pirosodik a vörös kód – Segítség a rászorulóknak

Pirosodik a vörös kód – Segítség a rászorulóknak

Ahogy mínuszba fordul a téli idő, a városban élő 3-400 hajléktalan ember ellátásáról gondoskodik az önkormányzattal kötött szerződés szerint a Periféria Egyesület. Most megnyílt éjszakára is az Oltalom Szeretetszolgálat nappali melegedője, de február végéig kérhetnek még tűzifát az arra rászoruló családok.

Régi és új képzések a Nyíregyházi Egyetemen – Megkezdődött a felvételi kampány

Régi és új képzések a Nyíregyházi Egyetemen – Megkezdődött a felvételi kampány

A Nyíregyházi Egyetem felvételi tájékoztatóján bemutatták a 2021-22-es tanév képzési kínálatát, a duális és kooperatív tanulás lehetőségeit, a rektor szólt az iskola nyilvánvaló előnyeiről, de csábító ajánlatot tett a hallgatói önkormányzat elnöke is.

Épül a Görögkatolikus Egyháztörténeti Múzeum – Nyitott egyházi intézmény

Épül a Görögkatolikus Egyháztörténeti Múzeum – Nyitott egyházi intézmény

Kiállítótér, könyvtár, tanulmányi ház és restaurátorműhely is lesz a jövő tavasszal nyíló Görögkatolikus Egyháztörténeti Múzeumban, mely közel másfél milliárd forintból épül Nyíregyháza belvárosában.

Családbarát Munkahely – Újabb önkormányzati elismerés

Családbarát Munkahely – Újabb önkormányzati elismerés

2015 óta pályázik sikerrel a Családbarát Munkahely címért a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal. Az erkölcsi elismerés és oklevél mellé 1 millió 695 ezer forint jutalom is támogatja idén a gyerekek és családok számára tervezett programokat.

Videóklipben szerepel Puskás Tivadar – Napsugár fiúk nyáron

Videóklipben szerepel Puskás Tivadar – Napsugár fiúk nyáron

A színpad helyett a nyugdíjas életet választotta a nyíregyházi teátrum művésze, Puskás Tivadar. Budapesti otthonában, családjával tölti idejét mindaddig, míg ismét nem kezdik meg a színház által jutalomjátéknak kínált búcsúelőadás, a Napsugár fiúk próbáit.

Idősellátás – Nyíregyháza a legjobb önkormányzat díját nyerte

Idősellátás – Nyíregyháza a legjobb önkormányzat díját nyerte

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be 2020 nyarán a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége által irányított Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Program felhívására. Az „Önkormányzati jó gyakorlatok az idősellátásban” kategóriában Nyíregyháza I. helyezést ért el.

A pandémia utáni esztendőre készülnek a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

A pandémia utáni esztendőre készülnek a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán

Indulásának 30. tanévében online tudományos előadássorozatot szerveztek a felsőoktatási intézményben, és ilyen módon hirdették meg az új tanév képzéseit is.

Félgőz a fürdőkben – 300-350 milliós veszteség a fürdőben

Félgőz a fürdőkben – 300-350 milliós veszteség a fürdőben

A pandémia határozta meg 2020-ban a nyíregyházi fürdők életét. A március 17-i zárás után szakaszosan nyitottak a Sóstó- Gyógyfürdők Zrt egységei. Egy szolid nyár után októberben ismét bezártak.

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – Krisztusi szelídség

Keresztény Értelmiségiek Szövetsége – Krisztusi szelídség

Az országos szervezet után nem sokkal, 30 éve alakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének nyíregyházi csoportja. Vezetőjük tavaly ősztől Megyesi Mária. Egyfajta szellemiség mentén működő társadalmi és kulturális szervezet az övék, melynek ezidőben jelentős vállalása, hogy láthatóvá váljanak a társdadalom számára és megnyugtatóan megszervezzék ifjúsági tagozatát.

Mese a Könyvtárban – Thuróczy és Manóék

Mese a Könyvtárban – Thuróczy és Manóék

Az adventi utolsó mesét december 24-én Thuróczy Szabolcs, a sikeres, Nyíregyházán született színész mondja a Vécsey Utcai Fiókkönyvtár közösségi oldalán. A 24 karácsonyi mese felolvasása december 1-jén indult, és minden napra jutott egy-egy újabb történet.

Évadértékelés a Móricz Zsigmond Színházban – Évad? VIDOR? Móricz online!

Évadértékelés a Móricz Zsigmond Színházban – Évad? VIDOR? Móricz online!

A tavasz után ismét széthullott az alaposan megtervezett új évad programja, hiszen novemberben újra bezárt a színház. A munka ugyan folyamatos, de a közönség ezt most csak a Móricz online programsorozatban tapasztalhatja meg.

Az Év Turisztikai Városa – Nyíregyháza az élmezőnyben

Az Év Turisztikai Városa – Nyíregyháza az élmezőnyben

A 2019 -es rendkívüli rekord év után rendkívüli lett 2020 is. Több mint 250 ezer vendégéjszakát regisztráltak. A 2020-as januári és februári hónapokban is olyan mértékű volt a növekedés, mint eddig még soha. Nem véletlenül kapta meg nyáron az Év Turisztikai Városa címet Nyíregyháza.

Napelem a LEGO-ban: a fejlesztés célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése

Napelem a LEGO-ban: a fejlesztés célja a károsanyag-kibocsátás csökkentése

A nyíregyházi LEGO gyár bejelentette, hogy kiterjedt napelempark létesítését kezdte meg a gyártórészleg melletti területen. Az erőmű évente 4,6 megawatt energiát lesz képes előállítani, ami a gyár energiaszükségletének mintegy 40-50 százalékát kitevő tiszta energia. A napelemeket jövő nyáron telepítik majd.

Yes projekt – Zrínyisek a vállalkozói világban

Yes projekt – Zrínyisek a vállalkozói világban

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és a Sipkay Barna Technikum diákjai is sikerrel szerepeltek a fiatalok kompetenciáit fejlesztő román–magyar együttműködési Yes programban, mely tavaly áprilisban indult és idén decemberben zárult.

Újévi koncert – Kék Duna keringő a Nyíregyházi Televízióban

Újévi koncert – Kék Duna keringő a Nyíregyházi Televízióban

Strauss és latin zene, a Primavera Balettegyüttes és a Szabolcs Táncegyüttes, a mazsorettek és a Nyíregyházi Táncegyesület is szerepel a Nyíregyházi Televízióban január 1-jén látható újévi zenés műsorban.

Erdész Sándor-díj: Dr. Bodnár Zsuzsanna újabb kitüntetése

Erdész Sándor-díj: Dr. Bodnár Zsuzsanna újabb kitüntetése

A Sóstói Múzeumfalu alapításának 50. évében elismerő díjat alapított a Jósa András Múzeum, az intézmény első igazgatója, dr. Erdész Sándor emlékének megörökítésére. Díjazott lehet, aki a skanzen érdekében tevékenységével, szellemiségével és célkitűzésével kapcsolatosan kiemelkedő munkát végző munkatárs, vagy a Sóstói Múzeumfalut támogató külsős személy, intézmény vagy szervezet. Első alkalommal dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató vehette át a kitüntetést.

Önkéntes munka – Erasmus+ az Egészségügyi Karon

Önkéntes munka – Erasmus+ az Egészségügyi Karon

A Debreceni Egyetem nyíregyházi Egészségügyi Kara is részt vesz az Erasmus+ keretében finanszírozott önkéntes programban, közösen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Karával és a szlovákiai Selye János Egyetemmel.

Vöröskeresztes karácsony  – Feltöltik a Mikulásgyárat

Vöröskeresztes karácsony – Feltöltik a Mikulásgyárat

A „Csak egy kis apróság” akció után következik a hétvégi áruházi élelmiszergyűjtés. Az adományokat a megyei Vöröskereszt a jövő héten juttatja el a rászoruló családokhoz.

Cantemus Karácsony – Ajándék a Cantemus sétányon

Cantemus Karácsony – Ajándék a Cantemus sétányon

Hagyományteremtő szándékkal díszítették fel a Cantemus Vegyeskar tagjai a Kodály iskola keleti oldalára nyíló ablakokat és a járda melletti fákat. Ők viccesen, a közönség pedig teljesen komolyan nevezheti Cantemus sétánynak ezt a szakaszt.

Karácsony a könyvtárban – Adventi mesekalendárium

Karácsony a könyvtárban – Adventi mesekalendárium

Miközben a Móricz Zsigmond könyvtár dolgozói a több mint 400 000 könyv és egyéb dokumentum állományellenőrzésén dolgoznak, szinte zavartalan a kölcsönzés. Az online vagy telefonon kért könyveket az intézmény bejáratánál átvehetik az olvasók. Késedelmi díj nélkül hosszabbodik a kölcsönzési határidő, hiszen beláthatatlan ideig nem lehet visszavinni a könyveket.

Szabálytalan parkolás – Jelentős a büntetések összege

Szabálytalan parkolás – Jelentős a büntetések összege

20-tól 100 ezer forintig is terjedhet a szabálytalanul parkolók büntetése. Az autósok az ingyenes parkolás kihirdetése óta gyakran figyelmen kívül hagyják a szabályokat.

Mindenünk a színház – Könyv a színházról

Mindenünk a színház – Könyv a színházról

Vezérfonalak. A társulat. Örökös tagjaink. Ügyviteli és színpadi munkatársak, majd a Színházrajongók fejezet zárja Kováts Dénes interjúkötetét. A Mindenünk a színház több mint 270 oldala értékes ajándék lehet a karácsonyfa alá.

Kecskék és levendulakert – Szigetelik a sóstóhegyi iskolát

Kecskék és levendulakert – Szigetelik a sóstóhegyi iskolát

Több mint 33 millió forintért az önkormányzat, a tankerület, illetve az iskolát segítő Szabó Lőrinc Támogatói Kör anyagi és fizikai adakozásából gyarapodik és korszerűsödik a sóstóhegyi iskola. Energetikai megújítást kezdtek, és épül az állatsimogató.

Városi cégeink