Vöröskeresztes karácsony  – Feltöltik a Mikulásgyárat

A „Csak egy kis apróság” akció után következik a hétvégi áruházi élelmiszergyűjtés. Az adományokat a megyei Vöröskereszt a jövő héten juttatja el a rászoruló családokhoz.

 

Általános iskolákban kezdődött, e hét végén az áruházi gyűjtéssel pedig zárul a karácsonyi vöröskeresztes akció, hiszen a jövő héten már postázzák, illetve kiszállítják a rászoruló családok ajándékát.

A Vöröskereszt sokat látott munkatársai és aktivistái is megkönnyezték, hogy ebben a nehéz esztendőben is megnyílnak a szívek, és olyanok is szeretettel ajánlják fel segítségüket, akik maguk sem dúskálnak a javakban. Szokás szerint idén is iskolákban indult a karácsonyi szeretetakció.

„Idén a „Csak egy kis apróság” akciónkat az általános iskolákban hirdettük meg. Arra gondoltunk, hogy a gimnáziumoknak pont elég az online oktatást megszervezni. Szanaszét vannak a gyerekek, otthonról oktatnak a tanárok. Nem szerettük volna őket azzal terhelni, hogy bekapcsolódjanak ebbe az akcióba. Viszont az általános iskolákat megszólítottuk megyeszerte. Ennek az a célja, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban tapasztalják meg azt, ha ők csak egy aprósággal járulnak hozzá valamihez, de amikor az az iskolában összegyűlik, és ha csak 100 gyerek hoz 100 apróságot, az a végén valami nagyszerű dologgá kerekedik ki” – nyilatkozta Gurály Edina, a megyei Vöröskereszt igazgatója.

Lesznek áruházi gyűjtések is, hiszen e hét végén, pénteken és szombaton a Magyar Vöröskereszt idén először rendezi meg közösen a Penny áruházlánc 125 szupermarketjében az élelmiszergyűjtést. Nyíregyházán a László utcai üzletben.

A nagyszabású adományozási akció keretében elsősorban alapvető és tartós élelmiszereket, tisztasági, tisztálkodási és fertőtlenítőszereket szeretnének fogadni, amelyeket nélkülöző családokhoz juttatnak el.

„A Mikulásgyár is működik. Más formában, de működik, és a Mikulásgyárhoz beérkezett kérelmeket is megyei szinten fogadtuk – természetesen szervezethez kapcsolódóan megkapjuk –, tehát aki hozzánk ebben az időszakban kérelmet nyújtott be, megfogalmazta, hogy miért van szükség arra, hogy adományhoz jusson, ő kapott. Megyei szinten közel 1500 ajándékcsomag fog útjára indulni” – folytatta a Vöröskereszt megyei igazgatója.

A legnagyobb hazai humanitárius szervezet jelentős erőket mozgósít. Az adománykezeléssel foglalkozó munkatársak, illetve a szociális területen dolgozók feladata az, hogy a jövő héten célt érjenek a csomagok. Emellett a miskolci régiós raktárból is szállítanak ajándékot megyeszerte.

A hétvége folyamán lehetőség lesz pénzadomány felajánlására is a www.voroskereszt.hu oldalon, valamint a 1359-es adományszámon, amelyen egész decemberben támogathatók a szervezet karácsonyi akciói. Minden hívás 250 forint segítséget jelent a rászorulóknak.