Hírek nyugdíjasoknak


HÍREK

 

Újra ülésezett az Idősügyi Tanács – Kirándulások, vetélkedők, karácsonyi programok

 


 

A nyíregyházi nyugdíjasok október 16-án ingyen látogathatják a Nyíregyházi Állatparkot

 


 

Szeptemberben is ülésezett az Idősügyi Tanács

 


 

Napirendre került többek az Élettörténetek pályázat újbóli meghirdetése

 


 

Kitárulnak a fürdő kapui a nyíregyházi nyugdíjasoknak

 


 

Sportoltak a szépkorúak a stadionban

 


 

Szociális támogatásokról

Igen nagy azon támogatások köre, amit a nyíregyházi önkormányzat saját hatáskörben, saját költségvetése terhére biztosít a városban élõ rászorultak részére. Ez is elhangzott az Idõsügyi Tanács ülésén. A visszatekintõt Fintor Károlyné, a tanács titkára jegyzi.

– Az ülésen tájékoztatót hallgathattunk meg a Szociális és Köznevelési Osztály munkatársától a települési önkormányzat által nyújtott (nem pedig az állam által kötelezõen elõírt) szociális támogatások mértékének 2018. évi emelésérõl, feltételek módosításáról.

A városhoz kell benyújtani

Ezek közül az idõseket érintõ támogatásokból sorolnék fel néhányat, úgy mint: méltányossági ápolási díj, lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési támogatás, gyógyszertámogatás, rendkívüli létfenntartási támogatás, rendkívüli gyógyszertámogatás, temetési hozzájárulás, lakbér-hozzájárulás (hajléktalanoknak), karácsonyi támogatás, köztemetés. Ezen támogatásokra egységesen jellemzõ, hogy közvetlenül a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatához kell a támogatások iránti kérelmet benyújtani a megfelelõ nyomtatványok kitöltését követõen. A házi segítségnyújtás területén nem történt változás az elõzõ évihez képest.

Idõpont-egyeztetés háziorvosoknál

Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság vezetõje a „Háziorvosok szerepe az idõsellátásban” címmel tartott tájékoztatót. Az új rendelkezések igyekeznek arra ösztönözni a háziorvosokat, hogy minél nagyobb körben vezessék be az elõzetes idõpont-egyeztetés lehetõségét, ami nagyban mérsékelheti a háziorvosi várószobákban eltöltött idõt, ezáltal a fertõzõ betegségek továbbterjedését.

Ingyenes fürdés nyugdíjasoknak

A korábban beharangozott, idõseket érintõ ingyenes fürdõlátogatással kapcsolatban az önkormányzat illetékese tájékoztatójában elmondta, hogy nem kell attól tartani, hogy ez csak egy álhír, a város erre a célra 15 millió forintot nyert el pályázat útján. Ehhez azonban az állami szervek és az önkormányzat között létre kell jönnie egy aláírt szerzõdésnek. Ám közben parlamenti választás volt Magyarországon, s csak az új kormány megalakulását követõen kerülhet sor ennek a szerzõdésnek az aláírására. Amint ez megtörténik, a Sóstó-Gyógyfürdõk Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatót fog tartani a témával kapcsolatban.

Fintor Károlyné, az Idõsügyi Tanács titkára

 


 

Az Idősügyi Tanács április 27-i üléséről

 


 

Napirenden az idős emberek segítése

 


 

Az Idősügyi Tanács februári üléséről

 


 

Idősügyi Tanács – Megvitatták és elfogadták a 2018-as munkatervet

 


 

A Nyíregyháza Város Idősügyi Tanácsa 2018. február 5-én /hétfő/ folytatja a fogadó órák megtartását az elmúlt évihez hasonlóan, a Móricz Zsigmond Könyvtár földszinti helyiségében azzal az eltéréssel, hogy minden hét hétfői napján 14 és 16 óra között.

Várjuk a városban élő nyugdíjasok javaslatait, észrevételeit!

Fintor Károlyné
Idősügyi Tanács titkára

 


 

Évzáró rendezvény nyugdíjasokkal

Idén is megtartotta évzáró rendezvényét a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség. Az eseményen köszöntötték a 80, 85 és 90 éveseket, illetve Nyíregyháza polgármestere elismeréseket adott át az ünnepi műsort követően.

 


 

Az Idősügyi Tanács tájékoztatja Nyíregyháza Város nyugdíjasait, hogy 2018 januárjában a Móricz Zsigmond Könyvtárban tartott fogadóóra szünetel.

Legközelebb 2018. február első hétfőjén, 5-én várjuk ismét Önöket javaslataikkal, észrevételeikkel.

 


 

Gyógyszertárak az ünnepek alatt

A karácsonyi ünnepek alatt az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is ügyeleti rendnek megfelelően látnak el szolgálatot – közölte a Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a Hirado.hu-val.

Ne megszokásból keressük fel a gyógyszertárakat december 24-én, figyelmeztet közleményében az OGYÉI, ugyanis a vasárnap is nyitvatartó gyógyszertárak nem a szokásos vasárnapi munkarendjük szerint, hanem általában 14 óráig tartanak nyitva. December 25-én és 26-án kizárólag az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

Az év utolsó napján, december 31-én a szokásos vasárnapi nyitvatartás szerint lesznek nyitva a gyógyszertárak, míg január 1-jén kizárólag az ügyeletes gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást.

Az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról (az adott településre, vagy megyénként akár kilistázva) az OGYÉI honlapján lehet tájékozódni: www.ogyei.gov.hu/gyogyszertarkereso/

 


 

Javuló buszközlekedés a Tiszavasvári úton

Könnyebben megközelíthető a
Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete

Nyíregyházán, a Tiszavasvári úton található az Esély Centrum, amely ma már nem csak személygépkocsival, hanem helyi és helyközi buszjáratokkal is jól megközelíthető.

Az épületcsoportban található egyesületünk székhelye, amely működésünk mellett biztosítja munkavállalóinknak, az itt működő intézményeknek - „Nefelejcs” Szociális Alapszolgáltatási Központ; Nyíregyházi Gondozási Központ Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Korai Fejlesztés; - egészségügyi szolgáltató rendszereknek (pl. mozgásszervi-és ortopédiai szakrendelés, fizikoterápiás kezelések, gyógytorna, gyógycipő méretfelvétel, stb.) és a közösségi programokra, rendezvényekre (pl. Esélyegyenlőségi Nap, Szabadidős Sport-, és művészeti találkozók, stb.) érkező tagjainknak a teljesen külső- és belső akadálymentesítéssel rendelkező helyszínt is.

A LEGO új gyáregységének átadásával mégtöbb buszjárat közlekedik, amely méginkább segíti az ide érkező mozgássérült, fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek közlekedését.

Fontos tudni! Nyíregyháza több olyan alacsonypadlós, rámpás Solaris autóbusszal rendelkezik, amely súlyos mozgássérült, kerekesszékes illetve idős, segédeszközzel közlekedő személy szállítására is alkalmas. Ezeket a buszokat több útvonalon is forgalomba állítják. A rámpás autóbuszok közlekedési útvonaláról az utazás napján reggel 5 órától a 06-42/455-035 telefonszámon tájékozódhat.

A szolgáltatások igénybevételéhez, nyíregyházi programjainkon való részvételhez szeretnénk néhány fontos közlekedési információval szolgáltni, segítve ezzel tagjainkat, sorstársainkat, az Esély Centrumba látogatókat:

Az Esély Centrum, a vidékről, vonattal és távolsági autóbusszal érkezők számára megközelíthető az Autóbuszállomásról (Nyíregyháza, Petőfi tér, Információ telefonszáma: 06-42/598-181, 06-42/598-177) a 40-es (Autóbuszállomás-Esély Centrum) a H40-es (Autóbuszállomás-Sulyánbokor) és a H40L (Autóbuszállomás-LEGO) jelzésű helyi, valamint a Tiszavasvári felé közlekedő helyközi járatokkal.

A 40-es járat az Esély Centrum „B” épülete előtt, a többi az Esély Centrum bejárata előtt kb.100 méterre áll meg a Tiszavasvári úton. A 40-es, a H40-es és a helyközi járat 1-2 óránként, a H40L jelzésű járat a LEGO munkakezdéshez, műszakhoz igazodva közlekedik.

A 40-es és H40-es buszjáratokra átszállási lehetőség (nem a vasút-, és autóbuszállomásra érkezők számára) a Búza téri piac megállójában, míg a H40L jelzésű LEGO járatra az Autóbuszállomáson, vagy a Tiszavasvári felüljáró előtt a Bethlen G. utcán van.

A helyi járatok közül a 17-es (Örökösföld-Szélsőbokori út) és a 23-as (Örökösföld-Huszár telep) autóbuszokkal lehet eljutni az Esély Centrumba, melyek érintik a belvárost is. Átszállási lehetőség a belvárosban lévő Kodály Zoltán Általános Iskolánál, valamint szintén a Búza téri piacnál van.

Fontos tudni, hogy a 17-es buszról a Kertvárosban lévő Szélsőbokori úton kell leszállni, amely 10-15 perces sétára van az Esély Centrum bejáratától (kb.500 m). Ez a járat közlekedik leggyakrabban, általában 25 és 45 percenként egész nap.

A 23-as buszról a tiszavasvári úti körforgalmat elhagyva a Fészek utca elején (első megálló) kell leszállni. Ez szintén 10 perc sétára található a bejárattól (kb.400 m). Ez a járat általában óránként közlekedik.

A buszközlekedést befolyásolja még a téli és a nyári menetrend, valamint az iskolai tanítási időszak és szünidő, valamint a munkanap és hétvége időszaka.

Hétközben gyakrabban, hétvégén ritkábban közlekednek az autóbuszok, ezért minden esetben érdemes az utazás megkezdése előtt tájékozódni az információ 06-42/598-181, 06-42/598-177 telefonszámain.

Az Egyesülete Elnöksége

 


 

Ajándék az időseknek – Irány az állatpark

 


 

Október 1-e az idősek világnapja

Az Idősek napja az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tiszteletünk magában foglalja elfogadásukat, támogatásunkat, szeretetünket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tagjai és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra az élettapasztalatra, arra a higgadt bölcsességre, amivel csak ők rendelkeznek és a türelemre, az elfogadásra, ahogyan tanítanak bennünket.

 


 

MEGJELENT AZ ÉLETTÖRTÉNETEK

 


 

EMLÉKTÚRA AKADÁLYOKKAL

A Dialóg Nyugdíjas Egyesület együtt a Nyugodt Életért és a Simeon és Anna Egyesülettel emlékkirándulást szervezett Arany János születésének 100. évfordulója és a Szent László király emlékéve alkalmából.

Az útvonal Geszt-Nagyszalonta-Nagyvárad volt. A geszti Tisza-kastélyban bemutatták azt az emlékházat, amelyben Arany János „lakott”, amikor a gróf gyermekét, Domokost görögre és poétikára oktatta. Itt születtek a ma is sokat idézett: „Előtted a küzdés, előtted a pálya, / Az erős erőtlen csügged, az erős megállja”, vagy a „Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, / Ember lenni mindég, minden körülményben” halhatatlan verssorai. Fájt, hogy a kiállított dokumentumok nagy része a penészedés áldozata lesz... Mint ahogy tovább romlik a kastély és a park állapota, híre-jele sincs a 2018-ra ígért felújításnak.

Más bosszantó körülmény zavarta kirándulásunkat Arany szülővárosában, Nagyszalontán. Az Arany János utcában, ahol a költő szülőháza állt, s ma emlékháza – nyugdíjasoknak is belépődíjas kiállítással – áll, az autóbuszunk elakadt, mert közműépítés folyik. Az emlékévben! Így poros cipőben, kissé fáradtan kereshettük fel a szoborparkot, majd a Csonka torony állandó kiállításán ismerkedtünk nagy költőnk életművével.

Nem jártunk sokkal jobban Nagyváradon sem, ott is útlezárások nehezítették a Szent László-székesegyház, a Kanonok-sor megközelítését. Bár bőségesen kárpótolt a bazilika és múzeumának gazdag kincstára látványa. Így aztán fáradtan, de élményekkel telten indulhattunk haza, s az sem vette el nótás kedvünket, hogy most a határon másfél órába telik – az igazolványok ellenőrzése miatt – az átkelés. Abban maradtunk, hogy jövőre folytatjuk irodalmi barangolásainkat Tompa Mihály, Madách, Mikszáth után, újabb célokkal, amelyek mindig gazdagítják nyugdíjas életünket.

Erdélyi Tamás

 


 

ISKOLAPADBA ÜLHETNEK A SZÉPKORÚAK

Az Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén elhangzott: a Szépkorúak Akadémiája mellett valódi egyetemi padsorokba is beülhetnek a nyugdíjasok. Emellett egy készülő könyvről, a reformáció 500. évfordulójáról és a fogadóórákról is szó esett.

Már régebben felvetődött a kérdés, hogy a szépkorúak milyen feltételekkel látogathatnák a városban található felsőoktatási intézmények előadásait. A Nyíregyházi Egyetem részéről Halkóné dr. Rudolf Éva (aki egyben önkormányzati képviselő is) elmondta, hosszabb távon szeretnék lehetővé tenni, hogy minél több tanórába bekapcsolódhassanak vendégként a nyugdíjas érdeklődők, de rövid távon is megoldással tudnak szolgálni. Így már most fel fognak tudni kínálni környezettan tantárgy keretében előadásokat, amit kifejezetten a környezettudatos nevelés és a környezetvédelem tematikájában fog tartani dr. Kiss Ferenc. Az előadást május 20-ig lehet majd ebben a tanévben látogatni szerdánként délután előzetes egyeztetés alapján, szeptembertől pedig várhatóan az Egészségügyi Kar előadásaival is bővül a kör.

Kötet májusban

A tavalyi „Élettörténetek Nyíregyházán” című pályázat anyagait összegyűjtő kiadvány megjelenéséről is szó esett. Dr. Ulrich Attila elmondta, jelenleg a művek stilisztikai javítása és sajtó alá rendezése zajlik. Az alpolgármester szerint a kötet előreláthatólag májusban fog elkészülni.

Többeknek segítettek télen

A téli szociális ellátásról Tóthné Csatlós Ildikó tájékoztatta a Tanács tagjait: a téli tüzelővel való ellátásról, a külön odafigyelésről, pénzbeli támogatásról. Elmondta, hogy az idei tél folyamán 1426 családot részesítettek támogatásban, mivel igen kemény és hosszú telünk volt, így azok is segítségért fordultak az Önkormányzathoz, akik más alkalmakkor nem, mert kitartott a tüzelőjük.

Fogadóórák

Még februárban döntött az Idősügyi Tanács arról, hogy a szépkorúak számára fogadóórákat tartanak hétfőnként a Móricz Zsigmond könyvtár egy erre kialakított helyiségében. Fintor Károlyné, az Idősügyi Tanács titkára az eddigi tapasztalatokat összegezve kiemelte, hogy sokan még mindig egyéni problémákkal fordulnak hozzájuk, ám ők az idős emberek össztársadalmát érintő kérdésekre várják a javaslatokat, ötleteket.
Az Idősügyi Tanács olyan további, szépkorúakat érintő témákkal is foglalkozott, mint a MÁV kedvezmények, az akadálymentesítés, de a reformáció 500 éves jubileumának tervezett programjairól is beszámolót hallgattak meg.

A Reformáció 500. Évfordulójára emlékeznek

A Reformáció 500. Évfordulójára emlékező rendezvények, illetve annak jegyében szervezendő események közül az Idősügyi Tanács áprilisi ülésén a Református és Evangélikus Egyház részéről delegált két tag a következőkről adott tájékoztatást (melyben már nem szerepel a megjelenés idejére lezajlott több esemény):

- 2017. július 10-15 között 5 napos Biblia Klubot szerveznek hittanosoknak.
- 2017.07.29. – az eredeti Szentírás vándorlása a Kertvárosi Gyülekezeti Házban látható, 07.30-án pedig a belvárosi Református Templomban.
- 2017. augusztus 13-18. között családi, többnemzedékes tábor szerveznek Berekfürdőn a Megbékélés Háza Konferencia Központban.
- 2017.10.31-én fáklyás felvonulás a Református Templom elől 17 órakor.
- A Reformáció 500. évfordulójának Sz-Sz-B megyei rendezvénye lesz november 25-én, szombaton a Continental Arénában, amely a Tiszántúli Református Egyházkerület kiemelt rendezvényeként szerepel.
- Az egész év során kéthavonta a „Református Esték” keretében előadásokat szerveznek meghívott vendégekkel.

Zadubenszki Norbert

 


 

"A Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei és a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetségek "TEGYÜNK TÖBBET EGÉSZSÉGÜNK ÉRDEKÉBE" címmel mozgásra invitálja a város és a megye településeinek lakóit. Időseket és fiatalokat egyaránt!!

A séta apropója: A TÜDŐ (TÜDŐGYULLADÁS) VILÁGNAPJA

Gyülekezési és indulási hely: Sóstó, Krúdy Szálló előtti tér.
A séta indulási időpontja: 2015. november 12 (csütörtök) 10 óra.
A város és a megyei települések lakóit szeretettel várják a szervezők."

 


 

Évadzáró sportnapot rendezett a Nyíregyházi Sportcentrum Szépkorúak Sportklubja

Májustól októberig immár nyolcadik éve, közel 400-an mozognak rendszeresen a csütörtöki napokon ingyenesen a városi stadionban.

2008-ban vetődött fel az ötlet, hogy az akkori Nyírsuli keretében indítsák el a szépkorúak sportklubját. Akkor 14 résztvevővel kezdődött az idősek sportélete, de az év végére már 32-en lettek. Ma már közel 400-an mozognak rendszeresen május első csütörtökjétől október utolsó csütörtökjéig a városi stadionban, hiszen ezeken a napokon reggel 9 órától délig ingyenesen használhatják a létesítményeket. A közös sport népszerűsége azt eredményezte, hogy már tavaly, majd idén is megrendezhették a Szépkorúak Nyíregyházi Olimpiáját.

Dajka László sportszervező elmondta, a legnépszerűbb a jóga és a teke, de sokan teniszeznek, asztaliteniszeznek, és kocognak rendszeresen a városi stadionban.
A Nyíregyházi Sportcentrum Szépkorúak Sportklubjának tagjai a közös mozgás után ünnepi záróebéden vettek részt, majd azzal köszöntek el egymástól, hogy a jövő év májusának első csütörtöki napján megkezdik a kilencedik sportos évadot.

 


 

Gondozási politikák és módszerek a világban – Előadás Nyíregyházán

 

Az ingyenes rendezvény az őszi sorozat negyedik programja volt, ahol a város nyugdíjasainak szervez hasznos elfoglaltságot Nyíregyháza önkormányzata és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara.

Második féléve vehetnek részt a városban élő nyugdíjasok a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiáján. A kezdeményezés célja, hogy hasznos elfoglaltságot biztosítsanak az idősebb korosztálynak, és életkoruknak, illetve érdeklődési körüknek megfelelő programokat biztosítsanak a szabadidejük hasznos eltöltéséhez. Szerdán délután A gondozási politikák és módszerek a világban címmel hallhattak előadást az érdeklődők.

Patyán László főiskolai docens elmondta, ma világszerte nagy kérdés, hogy az öregedő korosztály hogyan kaphat az életminőségéhez megfelelő gondozást. Ennek egyik eleme, hogy hogyan tudjanak aktívak maradni, a másik a nyugdíjpolitikákkal kapcsolatos kérdéskör, valamint nagyon fontos az a gondozáspolitika is, ami az idősek méltóságának megőrzését szolgálja.

A Nyíregyháza önkormányzata és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara által létrehozott Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája elnevezésű programsorozat idén még két alkalommal várja az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális Központban. 

 


 

A Szabolcs-Szatmár –Bereg  Megyei és a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetségek Elnöksége országos pályázatot hirdet általános iskolás gyerekek (unokák) részére.

A pályázat címe:

az „Év Nagymamája”, az „Év Nagypapája”

A tanulók egy oldalon (A/4) mutathatják be – prózában, vagy versben – a kitüntető cím elnyerésére javasolt nagyszüleiket. A beküldött pályázatokat értékelő bizottság javasolja az országos továbbjutásra.
 
A pályázaton a két nyugdíjas Szövetség tagjainak unokái vehetnek részt.
 
A pályázat beküldési határideje: 2015. december 31.
 
Beadás módja: írásban - postán, vagy e-mailben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége
4400 Nyíregyháza Városmajor u.2.

E-mail cím: nyugdijaskor@gmail.com

 


 

Lekvár parti a nyugdíjas klubban

 

A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ 6. számú Idősek klubjának tagjai megtudhatták, hogy a különféle gyümölcsökből készült lekvárok milyen jótékony hatással vannak a szervezetükre, majd vidám találós kérdések mozgatták meg a nevető izmainkat.

 


 

Újabb kedvezmény a nyíregyházi nyugdíjasoknak

További képekért kattintson a fotóra!

Az Idősek Világnapja alkalmából színvonalas kulturális programmal köszöntötte Nyíregyháza önkormányzata a nyugdíjasokat. Az ünnepségen elhangzott, a jövőben hétfőnként a korábbi kedvezményeken túl további árengedménnyel fürdőzhetnek a nyugdíjasok a Júlia fürdőben és az Aquarius Élményfürdőben.

Tánccal és énekszóval köszöntötték a szépkorúakat a legapróbbak az Idősek Világnapja alkalmából csütörtökön délután a Váci Mihály Kulturális Központ hangversenytermében. Zsúfolásig megtelt a nézőtér, és a mosoly is ott ragyogott a nyugdíjas orcákon.

Gondoskodó város 

Nyíregyháza lakosságának közel 20 százaléka időskorú. Az önkormányzat szociális téren megfelelő intézményi infrastruktúrával és szolgáltatásokkal figyel a szépkorúakra, de a kötelezők mellett számos önként vállalt feladattal igyekszik tartalmasabbá tenni a nyugdíjasok mindennapjait. Ennek egyik legjellemzőbb formája az időskorúakat tömörítő civil szervezetek támogatása.

– A nyugdíjasokról való gondoskodás egész évben folyamatos, az Idősek Világnapjához kapcsolódó ünnepség csak egy azon támogatások sorában, amellyel Nyíregyháza önkormányzata szépkorúinak megbecsülését fejezi ki – emelte ki a rendezvényt megnyitóbeszédében Jászai Menyhért alpolgármester.

Nyugdíjashétfő

Az eseményen részt vett dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója is, akinek egy régen várt bejelentése ugyancsak a városi gondoskodás egyik formája. Ennek értelmében az idei esztendő végéig a szokott kedvezményeken túl további árengedménnyel fürdőzhetnek a nyíregyházi nyugdíjasok. Így a Júlia fürdőben 900, míg az Aquariusban 1200 forintot kell fizetni majd a belépőjegyekért.

Elégedett szépkorúak

Telepóczkyné Farkas Márta nyíregyházi nyugdíjas is részt vett az ünnepségen, elmondása szerint jó Nyíregyházán élni. Az önkormányzat odafigyel az idősekre, rendezvényeket, programokat szervez, sokféleképpen támogatja és megbecsüli őket.

Színvonalas program

A nyíregyházi önkormányzat által szervezett eseményen részt vevő nyugdíjasok előadást hallhattak a Sóstógyógyfürdőn elérhető gyógyászati ellátásokról. Forró hangulatot varázsolt a színpadra a Szabolcs DSE New Orleans című produkciója, de felléptek a Móricz Zsigmond Színház színművészei is. Az ünnepi műsort követően egészségügyi szűrővizsgálattal és orvosi tanácsadással várták az érdeklődőket.

 


 

Generációs kirándulás Erdélybe

A Generációk Egyesülete vasárnap egy határon átnyúló meghívásnak tett eleget, amikor az esti órákban az énekkara a Szilágyságban lévő Varsolc község falunapján szerepelt nagy sikerrel. A kórus tagjai meglátogatták a Csucsán lévő Boncza kastélyt, ami Ady lakhelye volt Csinszkával való házassága idején, és élvezetes órákat töltöttek a tordai sóbányában is. A kiránduláson az általános iskolásoktól a nyugdíjasokig minden generáció képviseltette magát. A jó hangulatról a harmonikás gondoskodott.

 


 

Akadémián a nyíregyházi idősek

Az egészséges táplálkozás fontosságáról hallgathattak meg előadást a nyugdíjasok szerdán délután a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol a Szépkorúak akadémiájának második találkozójára várták az érdeklődőket.

Az előadás előtt fél órával szinte már alig lehetett szabad helyet találni a második emeleti nagyteremben. Egymás után érkeztek a nyugdíjasok, akik nagy izgalommal osztották meg társaikkal a délelőtti főzőverseny élményeit, de szóba kerültek a klubok által szervezett kirándulások is. Dr. Máthé Endre, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság,- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karának professzora a szépkorúak egészséges táplálkozásáról osztotta meg gondolatait. Beszédében kifejtette, tudatosan kell étkezni idős korban, hiszen az élelmiszerekkel energiát tudunk bejuttatni a szervezetbe.

További képekért kattintson a fotóra!

Hozzátette, a preventív, azaz a betegség megelőzését segítő táplálkozással elkerülhetjük akár a diabétesz kialakulását is. Szerinte bár a bennünk élő gének határozzák meg életünket, a táplálékkal bevitt hatóanyagok befolyásolják ezek működését. Ezért is fontos, hogy rendszeresen együnk. Táplálkozásunkkal pedig próbáljunk meg egészségmegőrző táplálékot bevinni.

 


 

Szépkorúak főzőversenye Nyíregyházán

A Nyugdíjasok Világnapja alkalmából főzőversennyel és szabadtéri kulturális programmal ünnepeltek a szépkorúak az Erdei Tornapályán. A Nyíregyháza Megyei Jogú Város Civil alapjának támogatásával megvalósult eseményen több mint 250-en vettek részt.

Jó hangulat, bográcsozás, kiváló társaság... Ez jellemezte a nyíregyházi szépkorúak találkozóját az Erdei Tornapályán. A Nyugdíjasok Világnapja alkalmából megrendezett eseményen részt vett dr. Ulrich Attila alpolgármester, aki köszöntőjében hangsúlyozta, a város fontosnak tartja a szépkorúak megbecsülését, ezt szolgálja a mostani rendezvény is.

További képekért kattintson a fotóra!

– A jó hangulat és az ízletes ételek minden évben az esemény kísérői, amely a találkozás élménye mellett összekovácsolja a szépkorúakat. Nem véletlen, hogy idén is több mint 250 nyíregyházi nyugdíjas látogatott el a rendezvényre – emelte ki Szabóné dr. Csiszár Gabriella, a Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség elnöke.

Az eseményen idén hét városi nyugdíjas csapat mérte össze főzőtudását. A legügyesebb csapatokat wokkal jutalmazták a szervezők, a többi résztvevő konyhai eszközökkel lett gazdagabb.

 


 

Meséld el nekem... – Pályázat nyugdíjasoknak

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Idősügyi Tanács pályázatot írt ki nyugdíjas korúak számára, hogy „meséljenek” a velük megtörtént eseményekről, életük egy-egy olyan szakaszáról, amely a gyermekeik, unokáik, a következő nemzedék számára is tanulsággal szolgálhat.

A történeteket írott formában kell benyújtani 2015. október 31-éig postai úton az Idősügyi Tanács címére (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.). A borítékra írják rá: „Élettörténetek Nyíregyházán!”

A téma szabadon választott, de kapcsolódnia kell a pályázó személyéhez és Nyíregyházához. Maximum 10 oldal terjedelemben (kézzel vagy gépírással) írják le életük egy fontos eseményét, örökítsék meg élményeiket, adják át ezzel emlékeiket az utókornak – amelyek családi eseményhez, a gyermekkor megéléséhez vagy a városban lezajlott jelentős eseményekhez kapcsolódnak.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

– a mű címét, a pályázó nevét, korát, lakcímét, telefonos és postai elérhetőségét.

A pályázat kiírói bíznak benne, hogy sokan tollat ragadnak, hiszen mindenkinek van egy jó története.

Az első három helyezett értékes díjazásban részesül.

Ne feledjék! A beküldési határidő: 2015. október 31.

 


 

KONDIPARK NEM CSAK FIATALOKNAK

Kellemes időben indultak sétálni a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ 3. sz. idősek klubjának tagjai, hogy felfedezzék a sóstói senior kondi-parkot. A klubtagok egy remek délelőttöt töltöttek el a szabadban, amelyet sok-sok mozgás és nevetés kísért. A klubtagok köszönik a város vezetésének a sóstói senior kondi-parkot, és ajánlják kortársaiknak is a mozgás gyógyító erejét.

 


 

AKADÉMIÁN AZ IDŐSEK

Az ősz beköszöntével nemcsak a diákoknak, de az időseknek is véget ért a nyári szünet, hiszen a néhány hónapos pihenő után ismét kezdetét vette a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiájának programsorozata. Az első találkozót szerdán tartották a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol prof. dr. Semsei Imre, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának dékánja beszélt az öregedés művészetéről.

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere tavaly tavasszal jelentette be a Nyugdíjas Ki mit tud?-on, hogy elindítják a Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiáját, amit az önkormányzat a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karával közösen szervez. Az első félévben hat előadást hallgathattak meg az érdeklődők, a nyári szünet után pedig most újabb hat vár rájuk.

 

„NEM TUDTAM KIHAGYNI”

 

Pásztor Józsefné az előző félévben is rendszeres látogatója volt az előadásoknak, azt mondta, bár nagyon sok dolga van, nem tudta kihagyni a mostanit sem.
– Nagyon érdekesek voltak az eddigi előadások, hasznos témákkal vártak minket – mondta. – Az egyiken arról volt szó, hogy ha nem foglaljuk le magunkat kellőképpen, akkor könnyen depresszióssá válhatunk. Ezzel nagyon egyetértek, én is nyolc egyesületbe járok, mindig úton vagyok. Ezt tanácsolom a többi idősnek is: Jöjjenek el az előadásokra, mert ez egy tökéletes kikapcsolódási lehetőség, és még tanulhatnak is!

 

A GONDOLATOKNAK EREJE VAN

 

Dr. Semsei Imre azzal kezdte, kevesen tudnak helyesen megöregedni. Ha azonban jól csinálják, hosszú és egészséges életet élhetnek. Szerinte fontos szem előtt tartani azt a szempontot, hogy az embernek arra van ideje, amire szeretné, hiszen minden az egyéntől függ. A gondolatoknak pedig hatalmas ereje van.

– Ha jó dolgokra gondolunk, jó is lesz a vége. Fontos, hogy az ember mindig arra koncentráljon, amije van, és soha sem arra, amije nincs. Nem csak a genetika befolyásolja azt, hogy meddig élünk. Sokkal inkább a helyes életmód, a táplálkozás, a fizikai és szellemi aktivitás, a helyes gondolkodásmód és a közösségi élet. Ha ezekre odafigyelünk, akkor hosszú és tartalmas élet várhat ránk – hangsúlyozta.

A Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája további 5 alkalommal, szerdai napokon 15 órától várja az érdeklődőket a Váci Mihály Kulturális Központban.


A II. félévi program:
Szeptember 30. Dr. Máthé Endre - A szépkorúak egészséges táplálkozása
Október 14. Dr. Szegedi János - Gyakori betegségek és gyógyításuk időskorban
Október 28. Prof. dr. Nógrádi György
November 11. Prof. dr. Fekete Károly
November 25.- Dr. Szepessy Béla - Kései szüret

 


 

Életet-Értelmet-Értéket az éveknek – Szépkorúak Akadémiája

 

Szépkorúak olimpiája Nyíregyházán

 

Kulturális seregszemle nyíregyházi nyugdíjasokkal

 

20 éves jubileumot ünnepeltek

 

Ingyen sportolhatnak a szépkorúak

 

Ülésezett az Idősügyi Tanács

 

Első lett a Vadrózsa

 

Jubiláltak a nyugdíjasok

 

Prózát mondtak a nyugdíjasok

 

Tavaszköszöntő idősekkel

 

Akadémián tanulhatnak az idősek

 

Elstartolt az Idősek Akadémiája

 

Nyugdíjas Ki mit tud?-ot tartottak Nyíregyházán

 

Konzultáció kezdődött az idősekkel

 

Megkezdődött az ultiszezon a Nyíri Fészek Ulti Egyesületnél

 

Mulattak az Örökzöldek

 

Akciós fürdőbérlet nyíregyházi nyugdíjasoknak

 

Régi-új titkár az Idősügyi Tanács élén

 

Huszadik születésnapját ünnepelte a

Városi cégeink