Régi-új titkár az Idősügyi Tanács élén

[video]

Öt évre választották meg az Idősügyi Tanács titkárává Fintor Károlynét. A szervezet régi-új titkárának a tanács soros ülésén szavaztak bizalmat. Nem újdonság a feladat számára, hiszen korábban is ő látta el a tisztséget az Idősügyi Tanácsban annak megalakulása óta.

 

TEVÉKENY IDŐSZAK

 

A titkár Híradónknak azt mondta, nehéz volt a kezdet, hiszen nem volt elődje a szervezetnek, így nem tudták kitől átvenni a tapasztalatokat. Hozzátette: annak ellenére, hogy a tanács javaslattevő szervezetként működik, eddig is számos feladatuk volt. Működésük során minden, a város életét meghatározó témában egyeztettek és hallgatták meg az érintetteket.
– Azokat az idős embereket szeretnénk megmozdítani, akik nem tagjai semmilyen szervezetnek a városban – mondta. – Ennek a több mint 14 ezer fős társadalmi rétegnek csak kis töredéke az, akik valamelyik szervezethez tartoznak. Őket szeretnénk továbbra is megmozdítani, ami nem könnyű – ecsetelte Fintor Károlyné, az Idősügyi Tanács újraválasztott titkára.

További képekért kattintson a fotóra!

A szervezet elnöke Nyíregyháza polgármestere. A tanács ülésén dr. Kovács Ferenc azt mondta, örül neki, hogy eddig is lelkiismeretesen végezte el a szervezet a munkáját, és bízik abban, hogy ez a továbbiakban is így lesz.
– Hasznos és eredményes munkát végzett eddig is az Idősügyi Tanács – mondta a polgármester. – Az idei programtervezetből már most látszik, hogy még tevékenyebb év lesz.

Az Idősügyi Tanács soros ülésén megtárgyalta és elfogadta idei munkatervét is. Prof. dr. Semsei Imre, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának titkára tartott előadást, dr. Krizsai Anita, a Szociális és Köznevelési Osztály vezetője pedig a rászorultságtól függő pénzbeli és természetbeni ellátásokról számolt be.

Erdős József

Fotó: Kohut Árpád