Szerző:  Kemecsei Fanni

Biztonságos internet – A megelőzés és a tájékozottság a legfontosabb

Biztonságos internet – A megelőzés és a tájékozottság a legfontosabb

A prevenció fontosságára és az internet veszélyeire hívta fel a figyelmet a vármegyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, mely kedden szervezett programot a biztonságos internet napja alkalmából. A résztvevők két előadást hallhattak az online tér veszélyeiről, az új trendekről, majd színi előadásokat is láthattak, melyek ilyen jellegű csalások eseményeit dolgozták fel.

Idén is lesz Jósavárosi Farsang

Idén is lesz Jósavárosi Farsang

A hagyományőrzés és a jókedv lesz a főszerepben február 10-én, a Jósavárosi Farsangon. Az érdeklődők egy hosszú felvonulás résztvevői lehetnek, melyet élő zene, sok tánc és nevetés kísér. Az eseményt a szatmári alakoskodás, bolondos öltözet, kiszebáb égetés és finom falatok koronázzák meg. A programról részletesen Nagy Szabina, a Gyermekekért, a Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesület elnöke a Szieszta Plusz műsorában számolt be.

A RaM-ArT Színházban lépett fel a Mandala Dalszínház társulata

A RaM-ArT Színházban lépett fel a Mandala Dalszínház társulata

Nem mindennapi élményben volt része a Mandala Dalszínház társulatának. Múlt szombaton a RaM-ArT Színházban adták elő a Charley nénje című darabot. A zeneszerző, Aldobolyi Nagy György is a nézőtéren ült, aki a darab után méltatta az előadást. A társulat számára ez egy igazi színháztörténeti pillanat volt, mely lendületet adott a folytatáshoz. Bódis Gábor és Kovács Attila a Szieszta című műsorban elárulták: már a Mandala Nyár programjain dolgoznak.

Így készült Vajnárovics Viktória a légtorna versenyre!

Így készült Vajnárovics Viktória a légtorna versenyre!

Néhány hónapja kezdte a légtornász pályafutását, máris komoly eredményekkel büszkélkedhet Bódis-Vajnárovics Viktória. Az MSE Aerial Airshow-n felnőtt kezdő hammock kategóriában I. helyezést ért el, és hazavihette a legjobb előadóművész különdíjat is. A felkészülés igazi csapatmunka volt. A versenyző Makara Éva Dóra, a FlowAerialDance Légtorna&Mozgás studio vezetője, valamint Tóth Dániel kortárs tánc-oktató és koreográfus társaságában a Szieszta Plusz című műsorban számolt be élményeiről.

Rangos elismerés – Három nyíregyházi óvoda kapott „Családbarát Köznevelési Intézmény” címet

Rangos elismerés – Három nyíregyházi óvoda kapott „Családbarát Köznevelési Intézmény” címet

Nyíregyháza három óvodája is rangos elismerésben részesült az idei Pedagógus Expo rendezvényen. Az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő, Nyitnikék és Gyöngyszem Tagintézményei vihették haza a „Családbarát Köznevelési Intézmény” címet. Az országos eseményt a Szabolcs Néptáncegyüttes és a Kerekerdő „Így tedd rá!” táncosai nyitották meg.

Új aszfaltszőnyeget kap az Ószőlő utca

Új aszfaltszőnyeget kap az Ószőlő utca

Az egyik legforgalmasabb út felújítására készülnek a Jósavárosban. Az Ószőlő utca több mint 880 méter hosszban kap új aszfaltszőnyeget, emellett a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszer felülvizsgálatát, átépítését is tervezik. A kivitelezés várhatóan a tanév végéig el is készül.

Jelentős sóstói útfelújításokra készülnek az első félévben

Jelentős sóstói útfelújításokra készülnek az első félévben

A Berenát utca több mint 590 méteres, a Fürdő utca több mint másfél kilométeres hossza fog megújulni az elkövetkező hónapokban Sóstón, valamint átépül a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszer. Erről dr. Kovács Ferenc polgármester és Ágoston Ildikó önkormányzati képviselő hétfőn adott tájékoztatást. Az utak kiválasztásánál figyelembe vették a lakossági igényeket, felmérték az utak állapotát és kihasználtságát. A két beruházás több mint 350 millió forint értékben valósul meg.

Üzenet az égbe, magyar versből szívbe

Üzenet az égbe, magyar versből szívbe

Üzenet az égbe, magyar versből szívbe – ez volt a címe annak az önálló előadói estnek, melyet a magyar kultúra napja alkalmából szervezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének nyíregyházi csoportja, a Vasutas Művelődési Házban. A közönség egy gondosan összeválogatott verscsokrot hallhatott, mely merített mind a magyar kultúra szépségeiből, mind a kereszténység értékeiből. Az előadó Tarczy Gyula Szavak embere-díjas konferanszié, egyben a Nyíregyházi Napló és Televízió főszerkesztője volt, aki

Stílus és politika – Schiffer Miklós tartott előadást az MCC-ben

Stílus és politika – Schiffer Miklós tartott előadást az MCC-ben

A divatról, a stílusról és ezek összefüggésrendszeréről hallhattak előadást kedden az érdeklődők a nyíregyházi Mathias Corvinus Collegiumban. Az előadó nem más volt, mint Schiffer Miklós, aki a legtöbbeknek először jut eszébe hazánkban, amikor a stílusról esik szó. A divatszaktekintély széles körűen beszélt az irányzatokról, az öltözködés módszertanáról, és azt a témát is boncolgatta, hogy miként jelenik meg a stílus a politikában.

Javítottak: Tavaly az ötödik, idén a második legjobb technikum lett az országban a Széchenyi

Javítottak: Tavaly az ötödik, idén a második legjobb technikum lett az országban a Széchenyi

Tavaly az ötödik, idén a második legjobb technikum lett az országban a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Technikum és Kollégium 91,80 ponttal. A szempontok között szerepelt a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítménye, az intézmény oktatói létszáma, és a digitális ellátottság.

Programsorozattal készül  a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület

Programsorozattal készül a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület

Decemberben lesz 100 éve, hogy megszületett Váci Mihály. 2024 Váci Emlékév, ennek Tiszteletére a Váci Mihály Társaság Kulturális Egyesület programsorozattal készül, melynek célja, hogy közelebb hozza az emberekhez a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító munkásságának hagyatékát, bevonva a fiatalokat is. Olvasókörökre, előadásokra, izgalmas felhívásokra és sok egyéb meglepetésre számíthatunk.

Több mint 42 ezer helyközi járat adatai követhetők valós időben országos szinten

Több mint 42 ezer helyközi járat adatai követhetők valós időben országos szinten

Több mint 42 ezer helyközi járat adatai követhetők valós időben országos szinten. A járművek követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városokban, ahol az önkormányzat biztosítja az ehhez szükséges technikai feltételeket, így Nyíregyházán is. A Volánbusz ezzel napi több százezer utasának nyújt segítséget az utazás megtervezésében.

Új jegytípusokkal és szolgáltatásfejlesztéssel kecsegtet a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 2024-ben

Új jegytípusokkal és szolgáltatásfejlesztéssel kecsegtet a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 2024-ben

Javában zajlik az évtervezés a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-nél, erről szerdán tartottak sajtótájékoztatót. Új jegytípusokkal, szolgáltatásfejlesztéssel készülnek, előbbi már január közepétől esedékes. A társaság célja 2024-ben, hogy minél színvonalasabb programokat nyújtson a vendégeknek, és a nyíregyháziak – akik eddig is szép számmal érkeztek – még jobban megkedveljék a fürdőket.

Így gondozzák télen a növényeket, melyek tavasztól őszig díszítik városunkat

Így gondozzák télen a növényeket, melyek tavasztól őszig díszítik városunkat

Folytatódik a hideg, mely egyes növényeknek nem kedvez, ilyen a leander is. Szerkesztőségünk a NYÍRVV Tüzér utcai telephelyén járt, ahol megtudtuk, hogyan gondozzák télen a növényeket, de arról is tájékoztatást kaptunk, hogy a kertészmérnökök milyen virágágyás alakzatokkal készülnek a tavaszra, melyek remélhetőleg idén is Nyíregyháza üde színfoltjai lesznek.

Életbe lépett a vörös kód

Életbe lépett a vörös kód

Vörös kód lépett életbe hétfőn a hideg időjárás miatt – erről számolt be Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása. Nyíregyházán a hajléktalanszállókon van hely, többek között éjjeli elszállásolást, nappali melegedőt, népkonyhát nyújtanak az ellátás keretein belül.

Utazás – Változatos nyaralási szokások jellemzők a téli időszakban

Utazás – Változatos nyaralási szokások jellemzők a téli időszakban

Változatos nyaralási szokások jellemzők a magyarok körében a 2023/2024-es téli időszakban. Sokan ragadnak sílécet, vagy snowboard deszkát, a téli sportok szerelmesei idén legtöbbször Ausztriát választják úticélként. Emellett továbbra is népszerű a télből nyárba való utazás és az egzotikus országok felkeresése.

Súlyos következményekkel járhat a mozgásszegény életmód és a helytelen testtartás

Súlyos következményekkel járhat a mozgásszegény életmód és a helytelen testtartás

Egyre súlyosabb problémákat hordoz magával a helytelen testtartás. A mozgásszegény életmód, az ülőmunka, vagy a digitális eszközök folyamatos használata olyan következményekkel járhat, mint a látásromlás, fejfájás, hátfájás, de különböző belgyógyászati betegségek melegágya is lehet. Nyíregyházán számtalan lehetőség áll rendelkezésre a sportolni vágyóknak, legyen szó a futókörökről, a kerékpárút-hálózatról, a kondiparkokról, a sportlétesítményekről, de városunk bővelkedik a rendezvényekben is, me

A nehézségek ellenére sikeres évet zárt a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.

A nehézségek ellenére sikeres évet zárt a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.

Közel 360.000 vendég látogatta meg a sóstói tó- és parkfürdőt, valamint az Aquarius Élményfürdőt 2023-ban az energiaválság és a kedvezőtlen nyári időjárás ellenére is. Számos újítást vezettek be a tavalyi évben, bővültek a szolgáltatások, ráadásul tovább jelzi az intézmény sikeres szereplését, hogy az élményfürdő tavaly ismét 5 csillagos minősítést kapott.

Jókívánságokkal érkeztek a kéményseprők a Városházára

Jókívánságokkal érkeztek a kéményseprők a Városházára

Újévi jókívánságokkal érkeztek a Kéményseprőipari Kft. munkatársai kedden a Városházára. Látogatásuk már hagyománynak számít, a hiedelem szerint az esztendő első napjaiban látott kéményseprő szerencsét hoz. Az eseményen dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Ulrich Attila, Jászai Menyhért, valamint dr. Podlovics Roland alpolgármesterek röviden összefoglalták az előző év legfontosabb eseményeit, megfogalmazták várakozásaikat a 2024-es évre vonatkozóan. Mint jelezték, az önkormányzat pénzügyi, gazdas

Csúcstechnológiájú eszközökkel bővült a Jósa András Tagkórház

Csúcstechnológiájú eszközökkel bővült a Jósa András Tagkórház

Csúcstechnológiájú eszközökkel bővült a Jósa András Tagkórház rehabilitációs eszközparkja, melyről csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót. Az Országos Kórházi Főigazgatóság több mint 10 milliárd forinttal támogatott 54 intézményt, köztük a nyíregyházit is. A robotasszisztált terápiák korszerű, intenzív megoldást jelentenek a rehabilitáció során.

Tűzijáték: figyeljünk a biztonsági utasításokra és a házikedvenceinkre!

Tűzijáték: figyeljünk a biztonsági utasításokra és a házikedvenceinkre!

A tűzijáték használata sokak számára elengedhetetlen, ha a szilveszteri mulatságról van szó. Ez a látványos pirotechnikai eszköz feldobhatja a hangulatot, de nem árt körültekintőnek lenni használatukkor, hiszen ez a szórakoztató tevékenység könnyen balesetet okozhat.

Adományt gyűjtöttek a gyermekosztály részére a rendőrök

Adományt gyűjtöttek a gyermekosztály részére a rendőrök

Adománygyűjtést szerveztek a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóságának vármegyei járőrei. A befolyt összegből a Jósa András Tagkórház Gyermekosztálya részére vásároltak gyógyászati segédeszközöket és játékokat. Az átadóünnepséget szerdán tartották.

Karácsonyi ajándékot kaptak a Szivárvány Idősek Otthona lakói

Karácsonyi ajándékot kaptak a Szivárvány Idősek Otthona lakói

Karácsonyi ajándékkal lepte meg a Szivárvány Idősek Otthona lakóit a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület csütörtökön. Az intézmény vezetősége arra kérte az egyesületet, hogy hangszóróval támogassa az otthon rendezvényein a hangosítást.

Megtakarításokból fejlesztések – útfelújításokat, járdaépítéseket, csapadék rekonstrukciót kivitelezett a NYÍRVV

Megtakarításokból fejlesztések – útfelújításokat, járdaépítéseket, csapadék rekonstrukciót kivitelezett a NYÍRVV

Befejeződött a NYÍRVV októberben kezdődött fejlesztés-sorozata. A beruházások többek között útépítést, járdafelújítást és csapadékvíz rekonstrukciót érintettek. Szerkesztőségünk kedden kapott tájékoztatást a fejlesztésekről a Szent Miklós téren, mely szintén megújult, mintegy 80 méter hosszban.

Városi cégeink