Izgalmas előadásokkal kecsegtet a Mandala Nyár
fotó: illusztráció

Hamarosan vége a várakozásnak és kezdődik a nagymúltú Mandala Nyár. Az érdeklődők idén is szórakoztató előadásokra számíthatnak, saját produkciókkal, vendégelőadásokkal és gyermekeknek szóló programokkal. A szervezők törekedtek a műfaji sokszínűségre.

Már a múlt esztendőben elkezdődött a nagy horderejű munka, amely a 2024-es Mandala Nyár megszervezésével járt. A pályázati forrás két évre szólt, így történhetett, hogy idén jóval hamarabb tudták élesíteni és bejelenteni a programokat. A szervezők – ahogy ezt már megszokhattuk -törekedtek a műfaji sokszínűségre, a helyszín pedig ezúttal is a Sóstói Múzeumfalu lesz, ahol 600 férőhelyes lelátó várja majd a nézőket. Közeledik a július, ezzel pedig az első előadás is, a Charley nénje.

„Aztán rögtön 07. 13.-án a Vidám Színpad jön hozzánk egy kiváló musical komédiával, a Ments meg szerelem cíművel. Ez egy pandémiás történet, 4 hölgy és 4 úr megismerkedését mutatja be a történet, amit Horgas Ádám írt és rendezett, és ami külön érdekessége a darabnak, hogy több tucatnyi ismert magyar sláger csendül fel benne a színészek által előadva, sokszor a 8 színész együtt, sokszor szóló dalok, tehát itt Ákostól Demjén Ferencen át Geszti Péterig nagyon ismert és közkedvelt slágerek fognak elhangozni ebben a nagyon szórakoztató történetben. Aztán júliusban kedveskedünk a gyerekeknek és már 07. 25.-én lesz egy Tintanyúl koncert, illetve a Mandala Dalszínház játssza a Liliomfi című zenés komédiáját. A július végi kínálat pedig egy operett gála, azzal a címmel, hogy Borban a vigasz, borban az igazság. Oszvald Marika, Kautzky Armand, csak hogy néhány nevet említsek a ebből az egyébként élő zenekaros, bordalok nóta blokkal megízesített gálából.” – mondta el Bódis Gábor a Mandala Dalszínház ügyvezetője.

Az augusztus is színes előadásokat tartogat, a nagy népszerűségnek örvendő Miniszter félreléppel indítják a nyár utolsó hónapját. A Mandala Dalszínház – mely tagja a Szabadtéri Színházak Szövetségének - igyekszik a nézők visszajelzési alapján összeállítani a szórakoztató műsorrendet, az elmúlt 3 évtizedben ezt sikeresen tették meg. Mint elhangzott, a Mandala Nyár július 5-én a Charley nénje zenés vígjátékkal kezdődik, augusztus 21-én pedig egy rendhagyó Anna and The Barbies, színházi elemekkel ötvözött koncerttel zárul. Aki feltöltődne a Sóstói Múzeumfaluban és kíváncsi az előadásokra, akár online is hozzájuthat a jegyekhez.