Szerző:  Fehér Attila

Lakástűz – Az Árpád utcán keletkezett tűz vasárnap

Lakástűz – Az Árpád utcán keletkezett tűz vasárnap

Kigyulladt egy lakás Nyíregyházán az Árpád utcán vasárnap reggel. Nem sokkal fél 9 után érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a társasház harmadik emeleti lakásából füst szivárog. A helyi hivatásos tűzoltók gyors beavatkozása ellenére már nem lehetett segíteni a tűzből kimenekített férfin, aki a helyszínen életet vesztette.

Védeni kell a vízórákat – Fagykár esetén a felhasználót terhelik a költségek

Védeni kell a vízórákat – Fagykár esetén a felhasználót terhelik a költségek

Az elfagyott vízórára a szolgáltatás hiánya hívja fel a figyelmet, de olyan is előfordulhat, hogy kifolyik a víz az aknába, ez pedig jelentős károkat okozhat. A meteorológiai előrejelzések alapján további hidegre lehet számítani még a jövő héten is, ezért a szolgáltató kéri a fogyasztókat, hogy aki még nem téliesítette berendezéseit, tegye meg, mielőtt probléma adódna.

Hajléktalanhelyzet – Nyíregyházán mindenkit befogadnak

Hajléktalanhelyzet – Nyíregyházán mindenkit befogadnak

Nyíregyházán megoldott és jól működő a hajléktalanokat ellátó rendszer. Az éjszakai menedékhely kihasználtsága idén nem érte el a tavalyi szintet, de már így is túlteljesíti a befogadóképességét. Ennek ellenére mind a nappali melegedő, mind az éjszakai menedékhely felkészült arra, hogy befogadjon minden bajba jutottat. Az emberi erőforrások minisztere az időjárási viszonyokra való tekintettel elrendelte az Észak- és Dél-Alföldön az úgynevezett vörös kódot, ami kötelezővé teszi valamennyi szociál

Autópiac – Rekordévet zárhatott 2021-ben a magyar használtautó-piac

Autópiac – Rekordévet zárhatott 2021-ben a magyar használtautó-piac

Rekordévet zárhatott 2021-ben a magyar használtautó-piac, és idén még inkább felélénkülhet az import, hiszen még mindig komoly fennakadások vannak az autógyárakban. Ebben az iparágban is felléptek ellátási problémák, ezen belül leginkább a csiphiány, az alapanyag-drágulás és az infláció okoz gondot, idehaza pedig a forint leértékelődése növeli az árakat. Ennek következtében mind az új-, mind a használtautó-piacon tovább emelkedhetnek az árak.

Új támogatási forma elektromos kerékpár vásárlására

Új támogatási forma elektromos kerékpár vásárlására

2022 januárjától a lakosság számára már nem érhetők el az elektromos kerékpárok vásárlását támogató pályázatok, azonban a cégek számára új lehetőség, hogy a cafetériába építve támogathatják a munkavállalóikat ilyen eszközökkel. A korábban elnyert pályázatokat folyamatosan be lehet váltani, sőt, akár a kereskedők közötti átjárhatóság is megengedett.

Ingatlanpiac – További emelkedés várható 2022-ben is

Ingatlanpiac – További emelkedés várható 2022-ben is

Az elmúlt évben jelentősen átalakult az ingatlanpiac keresleti oldala. A pandémia továbbra is a mindennapi életünk része, aminek következtében a vevők lakásvásárlási motivációja is jelentősen megváltozott. Nyíregyházán tovább emelkedett a kereslet, ezzel együtt pedig az ingatlanárak és a kihelyezett hitelek mennyisége is.

Jégre lépni tilos! – Sem a Sóstói-tó, sem a Bujtosi-tó jege nem alkalmas korcsolyázásra

Jégre lépni tilos! – Sem a Sóstói-tó, sem a Bujtosi-tó jege nem alkalmas korcsolyázásra

Tilos és életveszélyes a Bujtosi-tó jegére lépni, hiába volt hideg téli idő az elmúlt napokban, a jég vastagsága alig nőtt néhány centiméterre. A következő napokban is hideg idő várható, de ennek ellenére továbbra sem lesz alkalmas a téli sportolásra sem a Bujtosi-tó, sem a Sóstói-tó jege.

Oltási akciók – A kampány fokozza az oltakozási hajlamot, az egészségügyi intézmények pedig bővítik oltási kapacitásaikat

Oltási akciók – A kampány fokozza az oltakozási hajlamot, az egészségügyi intézmények pedig bővítik oltási kapacitásaikat

Az oltási kampány fokozza az oltakozási hajlamot, az egészségügyi intézmények pedig bővítik oltási kapacitásaikat. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház tagintézményeiben, a megye 6 városában, januárban minden hétvégén van lehetőség regisztráció és időpontfoglalás nélkül a 12 év feletti kamaszok és a felnőtt lakosság számára védettséget szerezni vagy erősíteni a szervezet immunválaszát. Az intézmény gyermekgyógyászai Nyíregyházán, Mátészalkán és Fehérgyarmaton várják

Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció

Januárban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció

Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban minden csütörtök és péntek délután, és szombaton lesz oltási akció a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat. - adta hírül Magyarország Kormánya a közösségi oldalán.

Évértékelő - Vegyes évet zárt a VMKK

Évértékelő - Vegyes évet zárt a VMKK

Vegyes évet zárt a Váci Mihály Kulturális Központ. Több sikeres program mellett egy nagyon fontos elismerést is kapott az intézmény, az év elején Minősített Közművelődési Intézmény címet szerzett, hamarosan pedig a weboldaluk is megváltozik, modern, mobilbarát weboldalt fejleszt a VMKK. - a 2021-es év értékeléséről és az idei tervekről Mészáros Szilárd igazgatót kérdeztük.

Nyírségvíz – Eredményes évet zár a szolgáltató

Nyírségvíz – Eredményes évet zár a szolgáltató

A Nyírségvíz Zrt. gazdálkodásának feltételeit a társaság a közgyűlése által meghatározott terv alapján végzi. Ez idén is azt fogalmazta meg legfőbb kitételként, hogy a felhasználók számára megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz-szolgáltatást, valamint a szennyvizek megfelelő mértékű elvezetését és kezelését biztosítsanak.

Hagyomány: a Megyeházán és a Városházán is jókívánságokat és szerencsét hoztak a kéményseprők

Hagyomány: a Megyeházán és a Városházán is jókívánságokat és szerencsét hoztak a kéményseprők

A kéményseprők megyeházi és városházi látogatása már évtizedes hagyomány Nyíregyházán. A fekete ruhás szakemberek érkezése, köszöntése a régi mondóka és a babona szerint is szerencsét hoz. Pezsgős koccintással is köszöntötték egymást és az új évet a szakemberek, valamint a megye és a város vezetői, akik örömmel fogadták a jókívánságot, hiszen mindannyian komoly tervekkel készülnek az új esztendőre is.

Kora tavaszias idővel zárul a hét

Kora tavaszias idővel zárul a hét

Ma napközben az északkeleti megyékben a látási viszonyok nagy területen tartósan rosszak maradnak, másutt azonban fokozatosan zsugorodik a köd, legalább néhány órára kisüt a nap – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Három elismerés az Év Szállása versenyről

Három elismerés az Év Szállása versenyről

Az Év Szállása 2021 kategóriában a 70 szoba alatti, 4-5 csillagos hotelek kategóriában a szakmai díjak közül az elsőt hozta el a nyíregyházi Pangea Hotel az Év Szállása versenyen. Kiderült továbbá, hogy melyik szálláshely érdemelte ki 2021-ben az Év Szállása címet, és az Év Szállása és Turizmus Kiválóságai Online Díjátadó Gálán azt is megtudhattuk, hogy melyik hazai turisztikai attrakciókat díjazták a látogatói értékelések, valamint a szakmai zsűri döntése alapján, illetve kik lettek a Turizmus

„Made in Nyíregyháza" az Adventi Forgatagban is

„Made in Nyíregyháza" az Adventi Forgatagban is

Keresd, vedd, szeresd a nyíregyházit! – ez a jelmondata annak a kezdeményezésnek, melynek keretében november 26. és december 31. között a nyíregyházi Adventi Forgatagban, a szökőkút mellett található Nyíregyházi Foglalkoztatási Paktum „Made in Nyíregyháza" feliratú kis faházában minden nap más és más helyi termelő, kézműves, hagyományos helyi termékkészítő, valamint szolgáltató várja termékeivel az érdeklődőket.

Kállay-ház – Tovább bővült a Kállay Gyűjtemény

Kállay-ház – Tovább bővült a Kállay Gyűjtemény

Újabb tétellel bővült a Kállay Gyűjtemény. Az egykori miniszterelnök, Kállay Miklós külügyminisztere, a közel egy évig hivatalban levő Ghyczy Jenő, a háborúból való kilépési politika egyik irányítójának díszmagyar viselete és kitüntetései kerültek a Kállay-házba Nyíregyházára.

Megállapodás született – Lezárták a Campus Kollégium PPP szerződését

Megállapodás született – Lezárták a Campus Kollégium PPP szerződését

Megállapodás született a Nyíregyházi Egyetem és a külföldi tulajdonú Strabag Kft. között a Campus Kollégium úgynevezett PPP szerződésének lezárásáról. Ennek köszönhetően az egyetem éves szinten 206 millió forint bérleti díjat és 180 millió forint üzemeltetési díjat takaríthat meg. A hasonlóan előnytelen konstrukcióval épült Szandra Hotel egyetemi kézbe kerüléséről azonban még nem született megállapodás az azt üzemeltető helyi vállalkozóval.

Adomány – Ötszázezer forintot ajánlottak fel Nyíregyháza vállalkozói

Adomány – Ötszázezer forintot ajánlottak fel Nyíregyháza vállalkozói

Ötszázezer forintnyi adományt gyűjtött össze a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház számára. A vállalkozók felajánlásaiból a pulmonológiai osztály eszközbeszerzéseit támogatják majd az egyesület tagjai.

Buszmenetrend – Az adventi, a karácsonyi és a szilveszteri közlekedés is változik

Buszmenetrend – Az adventi, a karácsonyi és a szilveszteri közlekedés is változik

Az adventi, a karácsonyi és a szilveszteri buszközlekedés is változik Nyíregyházán. A járatokat egyre inkább az igényekhez igazítják, így például aki szilveszterkor útra kel, számíthat arra, hogy egész éjszaka közlekedni fognak az autóbuszok, azonban a pontos menetrendről érdemes minden esetben tájékozódni.

Mobilitási és klíma akcióterveket fogadott el a közgyűlés

Mobilitási és klíma akcióterveket fogadott el a közgyűlés

Elfogadták Nyíregyháza Fenntartható Városi Mobilitási Tervét, valamint a Fenntartható Energia- és Klíma Akciótervét a város 2021. évi utolsó közgyűlésén. Ezek mellett döntöttek egy külterületi utak fejlesztésére irányuló pályázatról, illetve elfogadták a tájékoztatót a város elbírálás alatti, megvalósítás alatt álló és lezárás alatt lévő pályázatairól is.

Kihelyezett oltás – Több száz dolgozó kapott vakcinát

Kihelyezett oltás – Több száz dolgozó kapott vakcinát

Több száz dolgozó kapott vakcinát az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság kihelyezett csoportos oltásainak egyikén. Bár a pontos adatokra még várni kell, az azonban elmondható, hogy sikeres volt az akció, csakúgy, mint az önkormányzati munkahelyeken végzett szemléletformálás is. Az előzetes eredmények alapján 40 munkavállaló kaphatott első, míg közel 300 második vagy harmadik oltást.

Városi cégeink