Honvédségi pályaorientációs továbbtanulási tájékoztató a Krúdyban

Akár havi nettó 200 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a felsőoktatásban továbbtanulók, akik részt vesznek a Magyar Honvédség tartalékos programjában. Az alapkiképzést követően a civil pályájukhoz hasonló, katonai területen is elhelyezkedhetnek a sikeresen végzett és szakmát szerzett hallgatók.

Pályaorientációs továbbtanulási tájékoztatót tartottak a Krúdyban. Az iskola diákjai korábban sikeresen részt vettek már haditorna versenyeken, és egészen az országos döntőig jutottak. Olesnyovics Zoltán, az iskola diákja televíziónknak elmondta, korábban elgondolkodott már rajta, hogy akár ilyen irányban is el tudná-e képzelni a jövőjét, a verseny szervezésével kapcsolatban pedig azóta is jó emlékeket őriz.

„Két csapat indult és mi jutottunk tovább, a megyei verseny nem volt annyira megerőltető, míg az országos verseny fizikailag és mentálisan is próbára tett minket. Oda kellett tenni magunkat, ha lehet így mondani.”

Magyar Nóra tartalékos szakaszvezető a pályaorientációs továbbtanulási tájékoztató alkalmával elmondta, őt mindig is vonzotta a hazaszeretet és a haza iránti elköteleződés. Februárban felvételizett több helyre is, addig viszont az önkéntes tartalékos szolgálat keretében szeretne mélyebb betekintést nyerni a honvédség működésének rendszerébe.

„Március 13-án indul egy önkéntes katonai szolgálat, ami többletpontokat is nyújt, ami nagyon jó a felsőoktatási intézményekben. Volt az alapkiképzés, ahol nagyon sok mindenre megtanítottak, például, hogy mikor kell időben érkezni, és hogyan kell viselkedni. Ez szerintem a mai fiatalságra ráfér, és emellett egy kis önuralmat és fegyelmet tanít.”

A tartalékosi szolgálatnak nincsenek kötöttségei, arról bármikor le lehet mondani következmények nélkül, így a továbbtanulás alatt is bármikor dönthetnek a szolgálat befejezéséről a felsőoktatásban részt vevő hallgatók.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a gimnázium az ország Top gimnáziumai közé tartozik, így az itt tanuló fiatalok az orvosi, a jogi és a mérnöki karokat részesítik előnyben. Ebből kifolyólag az előadásunk is elsősorban a tartalékos szolgálati formákra fókuszálna, hiszen a tanulmányaik mellett elvégezhető ez a szolgálat, és olyan ösztöndíjakra nyújt lehetőséget, amely hozzájárul a tanulmányaikhoz. Ezeken a szakokon ez közel nettó 200 ezer forintot jelent” – tette hozzá Kertész József, a Nyíregyházi Toborzó Iroda századosa, aki elmondta, a fiatalok az alapkiképzésüket követően lehetőséget kaphatnak arra is, hogy a Magyar Honvédségnél a végzettségükhöz hasonló szakterületen teljesítsenek majd szolgálatot.