Szerző:  Kemecsei Fanni

Ismét elnyerte a Családbarát szolgáltatóhely címet a Nyíregyházi Állatpark

Ismét elnyerte a Családbarát szolgáltatóhely címet a Nyíregyházi Állatpark

A Családbarát Magyarország Központ Közhasznú Kft. meghatározott kritériumok alapján kétévente végzi az ellenőrzést. Az állatpark sikere abban rejlik, hogy olyan feltételek várják a látogatókat, melyek nemcsak szórakoztatóak, de praktikusak, az állatparki „túra” sokkal élvezetesebb és könnyebb így.

Az „Aranykapu” Népművészeti Egyesület Műhelygaléria programsorozatával kezdődött a könyvtár újranyitása

Az „Aranykapu” Népművészeti Egyesület Műhelygaléria programsorozatával kezdődött a könyvtár újranyitása

Sűrű a program a könyvtárban. Még csak hétfőn nyitott újra, máris összegyűltek a kézművesek, hogy a Műhelygaléria programsorozat keretein belül részt vehessenek vertcsipke-készítő, tojásfestő, bőrműves, mandala, népi játék, vagy akár gyöngyfűző bemutatón. A könyvtár igazgatója elmondta: a Műhelygaléria után a naptárjuk egész áprilisra telített színes programokkal, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Állásbörze – 36 kiállító kínált több száz álláslehetőséget

Állásbörze – 36 kiállító kínált több száz álláslehetőséget

36 kiállító kínált több száz álláslehetőséget a Kelet-Magyarország napilap és a Nyíregyházi Egyetem rendezvényén. Az állásbörzén nyíregyházi, megyei és megyén kívüli cégek, oktatási intézmények, munkaerő-kölcsönző cégek, pénzintézetek keresték a munkavállalókat.

Minden egy okostelefonnal kezdődött, mellyel szép képeket lehetett készíteni

Minden egy okostelefonnal kezdődött, mellyel szép képeket lehetett készíteni

Gergelyné Pivarnyik Rita számára, akinek a fotókiállítását egy hónapon keresztül megcsodálhatják a diákok és pedagógusok a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban. A COVID ideje alatt a tanár törekedett arra, hogy valahogyan megtalálja a szépet, elmondása szerint meg is találta. A fotózásban.

Work Force – Új lehetőség a nyíregyházi álláskeresőknek és munkaadóknak

Work Force – Új lehetőség a nyíregyházi álláskeresőknek és munkaadóknak

Új lehetőség a nyíregyházi álláskeresőknek és munkaadóknak. Csütörtökön megnyitotta a nyíregyházi irodáját is a Work Force, mely 2003 óta hozza össze a munkaerőpiac szereplőit. A város lakosai előtt ezzel olyan út nyílik, amely során a munkavállalók az elvárásuknak és a végzettségüknek megfelelő állást tölthetik be, a foglalkoztatók pedig az üres pozíciókra a legalkalmasabb munkaerőt találhatják meg.

Mi folyik a csapból? – Több mint 500-an látogattak el szerdán a víztoronyba

Mi folyik a csapból? – Több mint 500-an látogattak el szerdán a víztoronyba

Öntsünk tiszta vizet a pohárba, amely nem mellesleg a csapból folyik a háztartásokba. Erre buzdította a résztvevőket az az esemény, melyet március 22-én a víz világnapja alkalmából idén is megszerveztek a Nyírségvíz munkatársai. Városunk ikonikus víztornya kinyitotta a kapuit iskolások, óvodások, felnőttek előtt, több mint 500-an érkeztek a regisztrációhoz kötött programra.

Ideje környezettudatosan élni – Víz világnapi programokat tartottak az egyetemen

Ideje környezettudatosan élni – Víz világnapi programokat tartottak az egyetemen

Ideje környezettudatosan élni, figyelni a vizeink minőségére, különben a vízkészletünk csökkenése megállíthatatlan folyamat lesz! Erre szervezett kétnapos programsorozatot a Nyíregyházi Egyetem a „víz világnapja” hívószóval. Március 21-22-én a hallgatók a témával kapcsolatos szakmai előadásokon és kirándulásokon vehetnek részt.

Hulladékért virágot akció

Hulladékért virágot akció

Két héten át utalványt vagy növényi hulladékból készült komposztot kapnak azok, akik a különválogatott papír-, műanyag, öblösüveg, fém csomagolási hulladékokat, valamint italos kartondobozokat összegyűjtik, és leadják a hulladékudvarokban. Ez a Hulladékért virágot elnevezésű akció, melyet ismét megszervez Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. 2023. március 20. és április 1. között.

Új akvárium a sóstóhegyi iskolában

Új akvárium a sóstóhegyi iskolában

A víz világnapja alkalmából egy 600 literes akváriummal gazdagodott a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Szabó Lőrinc Tagintézménye. A projekt illeszkedik az intézmény ökoprogramjába, mely során igyekeznek a gyerekeket a környezettudatos életmód irányába terelni. Az akvárium nemcsak látványosság, tanító célzata is van.

„Kitárul a világ” címmel rendezték meg az angol nyelvű megyei feladatmegoldó versenyt

„Kitárul a világ” címmel rendezték meg az angol nyelvű megyei feladatmegoldó versenyt

Közel 600 gyerek jelentkezett a megyei angol feladatmegoldó versenyre, melyet a Tettrekész Alapítvány a Gyerekekért hirdetett meg a 2022/23-as tanévben.

Június végéig készíthetik el a megálmodott kerámiatárgyaikat a jelentkezők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Népművészeti Egyesület fazekas szakkörében

Június végéig készíthetik el a megálmodott kerámiatárgyaikat a jelentkezők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Népművészeti Egyesület fazekas szakkörében

Június végéig készíthetik el a megálmodott kerámiatárgyaikat a jelentkezők a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Népművészeti Egyesület fazekas szakkörében. Különböző technikákkal különböző tárgyakat készíthetnek, közben egy jó közösség részei lesznek, türelmet és odafigyelést tanulnak.

Megkezdődött a kiképzés – Vonzó előnyök a bevonulóknál

Megkezdődött a kiképzés – Vonzó előnyök a bevonulóknál

Múlt hétfőn vonultak be a Damjanich laktanyába az Egységes Alapkiképzési Programra és az Önkéntes Katonai Szolgálatra jelentkezők. Mindkét szolgálati típust vállaló állomány a Magyar Honvédség által előírt egységes alapkiképzést kezdi. A mostani bevonulás már a negyedik, ami a területvédelmi ezredek közreműködésével történik.

„Hozzon egy szál virágot az 1848-as sírkertbe”

„Hozzon egy szál virágot az 1848-as sírkertbe”

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett programsorozat keretein belül ünnepélyesen megkoszorúzták az Északi temető 1848-as sírkertjében található huszárok emlékműveit. A programsorozat ezt követően a Hatzel téren, a Luther utcán folytatódott, végül a keddi nap eseményei a Petőfi téren értek véget.

Március 15. – A megemlékezés után díjjal tüntettek ki több oktatót is

Március 15. – A megemlékezés után díjjal tüntettek ki több oktatót is

Idén sem maradhatott el az 1848–49-es forradalom és szabadságharcra való megemlékezés a Nyíregyházi Egyetemen. A műsor után dr. Szabó György, az egyetem rektora számos díjat adott át az intézmény oktatóinak.

Rendkívüli műtét – Egy törött állkapcsú muréna került a műtőasztalra

Rendkívüli műtét – Egy törött állkapcsú muréna került a műtőasztalra

Nem mindennapi műtét zajlott a Nyíregyházi Állatpark Ócenáriumában, ugyanis egy törött állkapcsú muréna került a műtőasztalra. A rácsos muréna fajtársával történt összetűzés közben sérült meg. Az operáció másfél óráig tartott, az állat már jól van, jelenleg a karanténban várja, hogy újra visszakerüljön a bemutatómedencébe.

Japán-hét – Múlt héten a távol-keleti országgal ismerkedhettek meg a diákok

Japán-hét – Múlt héten a távol-keleti országgal ismerkedhettek meg a diákok

A japán kultúrával ismerkedtek meg a tanulók az Apáczai Csere János Általános Iskolában. A 80 nap alatt a Föld körül projekt lényege, hogy 8 hónap alatt 8 különböző országot fedezzenek fel. Már volt angol, német, magyar és egyiptomi tematika, múlt héten Japán volt a soros.

Március 15-ig lehet befizetni a 2023-as gépjárműadó első felét

Március 15-ig lehet befizetni a 2023-as gépjárműadó első felét

Március 15-ig lehet befizetni a 2023-as gépjárműadó első felét. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai küldik ki az értesítéseket és határozatokat a befizetésről, és felhívják a lakosok figyelmét a határidő betartására, mert ellenkező esetben késedelmi pótlék megfizetésére kötelezettek.

Vége a várakozásnak – Két hónap szünet után ismét kinyit a Krúdy mozi

Vége a várakozásnak – Két hónap szünet után ismét kinyit a Krúdy mozi

Kisebb szünet után újra kinyit a Krúdy Art Mozi. A filmszínház március 1-től kényelemmel és korszerű technikai feltételekkel várja az érdeklődőket. A Jurányi TIT Centrum épületében olyan tematikus napokkal készülnek márciusban a filmrajongóknak, mint például az Oscar-jelöltek napja, vagy a Frankofón Filmnapok.

Városi cégeink