Gyűrűsfarkú makik napfürdőznek a Nyíregyházi Állatparkban. Ez már önmagában is szívmelengető, vagy vicces látvány, de ezúttal a látogatók bemehetnek hozzájuk, testközelből láthatják a Madagaszkáron őshonos fajt. Néhány szabály betartásával ez az attrakció nem mindennapi élményt nyújt az állatkert vendégeinek.
Kíváncsi szemek fogadták stábunkat a Nyíregyházi Állatparkban, amint beléptünk a makierdőbe. Itt ugyanis már májustól mindennap reggel fél 10 és délután 5 óra között testközelből nézhetjük meg a gyűrűsfarkú maki agglegénycsapatot. Madagaszkáron őshonos faj, mely nappali életmódot folytat, úgyhogy nagyon aktív időpontokban lehet őket megismerni.
1-2 szabály betartása fontos
Az állatkert dolgozói pontos etetési rendet követnek az állatok esetében, akiknek speciális takarmánya van. Zöldség- és gyümölcsfélét fogyasztanak, ezért a látogatóknak nem megengedett, hogy etessék őket, hiszen ettől komolyan meg is betegedhetnek. Nem szabad őket megsimogatni sem, habár ők érdeklődve ugrálnak, akár a vállunkra is. Emellett a makierdőbe való belépéskor még 1-2 szabályt be kell tartani a vendégeknek.
„A babakocsit nem nagyon kedvelik – illetve inkább nagyon kedvelik a makik, úgyhogy semmiképpen nem javasoljuk, hogy azzal érkezzenek be a vendégek, illetve élelmiszert vagy italt ne hozzanak magukkal. Makiőreink is vannak, akik nemcsak a makikra, de a látogatók viselkedésére is ügyelnek” – hívta fel a figyelmet Révészné Petró Zsuzsa osztályvezető.
Pocakjukat süttető makik
A makik valóban nagyon barátságosak voltak, érdeklődve figyelték a kameránkat, láthatóan szerettek szerepelni. Igazán bámulatos, talán kicsit komikus látvány volt azonban, ahogyan a gyűrűsfarkú makik eleinte ügyet sem vetettek stábunkról, hanem a rácsok közé érkező napfényben süttették a hasukat.
„Reggelente jellemző egyébként erre a fajra, hogy napfürdőzéssel kezdik a napot. A pocakjukat folyamatosan napoztatják. Ilyenkor nagyon szépen lehet látni a temporális mirigyeit az állatnak, ugyanis a hónaljnál, a könyöknél és a végbél tájékán is vannak apróbb mirigy részek. Ennek segítségével szokták a területüket jelölni. A gyűrűsfarok különleges tulajdonsága az állatoknak. Ezt kapaszkodásra nem tudják használni, de ahhoz, hogy egyensúlyozzanak vele, arra kiválóan alkalmas” – mondta az osztályvezető.
Főszezonban látogatható az attrakció
A Madagaszkáron őshonos faj már ihletett mesefigurát, történeteket, ami lehet annak is köszönhető, hogy a valóságban is látványos, érdekes teremtések. A Nyíregyházi Állatparkban a főszezonban a makierdő ezért népszerű attrakció. A szabályok betartásával már a májusi hónaptól a látogatók mindennap reggel fél 10 és délután 5 óra között átélhetik ezt a nem mindennapi élményt, mi csak ajánlani tudjuk.