Szindbád – Színes programok a fűtési szezon után
illusztráció

Ismét látogatható a Szindbád április 15-től. A cél ezúttal is az, hogy az érdeklődők más szemszögből is megismerkedjenek a színház világával, interaktív és szórakoztató programokon is részt vegyenek. A háttérben, a hideg hónapokban is zajlott a munka: a szervezők számos színes programmal készülnek az érdeklődők számára.

Visszaköltözött a Jegyiroda, újra üzemel a mozi, a rendezvényterem, a VR-szemüveg élmény és még számos attrakció a Szindbádban. A színes programok között minden korosztály kedvére válogathat. Az öltöztetőtükör a fiatalok kedvence, mely lényege, hogy akár korabeli ruhákban is láthatja magát, aki tükör elé áll, vicces képeket készíthet magáról.

Színház, más szemszögből

A színházigazgató kiemelte, hogy az újranyitásnál ugyanaz volt a cél, mint a nyitásnál: egy olyan épület bemutatása, nemcsak nyíregyháziaknak, hanem a Nyíregyházára látogatóknak is, amely kicsit más szemszögből mutatja meg a színházat. A moziban látható egy színháztörténeti korokat bemutató kisfilm, a VR-szemüveg segítségével színpadra állhat, aki ki szeretné próbálni magát, de az előbb említett öltöztetőtükör is jó szórakozásnak bizonyul. Az újranyitás előtt már javában elkezdődött az elkövetkező időszak tervezése, a Szindbád idén is számos izgalmat tartogat az érdeklődőknek.

„Mindenképpen szeretnénk újra különböző fellépőket a Szindbádba hozni, illetve szeretnénk olyan dolgokat kitalálni, amelyek a korábbiakban nem voltak. Ezek közül kiemelném a Maggie és Lillemor előadásunkat, amelynek nemrég megtartottuk itt az olvasópróbáját, júniusban meg is lesz a premierje az előadásnak. Reményeink szerint így nemcsak a színház külső életét mutathatjuk meg, hanem konkrétan színházi élményeket is lehet itt szerezni majd” – számolt be híradónknak Kirják Róbert igazgató.

Az elmúlt évek sikerére való tekintettel a pódiumszínpad az idén is az egyik főszereplője lesz a Szindbádnak. A színházigazgató reméli, hogy az új étterem üzemeltetőjével egyeztetve a programokat, sikerül idén is nyüzsgéssel megtölteni a teret.