Kiállítás – Ismerjük, és szeressük meg a természetet
illusztráció

Ha megismerjük, és megszeretjük a természetet, már félsiker a környezetvédelmi tevékenységünkben. Ezt a gondolkodásmódot kívánja átadni a gyermekeknek a természetvédelmi pályázat kiállítása, melyet a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága írt ki és valósított meg.

Gyerekrajzok, -festmények, kézműves alkotások láthatók a Váci Mihály Kulturális Központban péntektől. A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet tavaly volt 40 éves, ennek kapcsán hirdettek alkotópályázatot, ezeket a munkákat lehet megtekinteni. A fő téma azokhoz az élőhelyekhez, fajokhoz kötődött, melyek tájvédelmi körzetben előfordulnak. A pályázat célja, hogy ezt a tájat, illetve magát a Hortobágyi Nemzeti Parkot is népszerűsítsék, mely idén 50 éves.

„Talán a legfontosabb feladatunk, hogy megmutassuk az ott élő, oda érkező embereknek, turistáknak, hogy milyen érdekes és szép az a vidék, melyet Magyarország keleti részén a hármashatártól kezdődően több évszázadon keresztül felépült. Ráadásul egy olyan élőhelyről van szó, amely az emberrel együtt formálódott. Az ember táját alakító tevékenységei révén alakultak ki azok a mozaikos élőhelyegyüttesek, mely a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetet jelenti. Azért fontos számunkra, hogy minél többen megismerjék, mert ismert az a mondás, hogy ha valamit megismerünk, megszeretünk, akkor jobban tudunk figyelni rá, jobban tudjuk óvni. Ezáltal a mi munkánk is könnyebbé válik, másrészt pedig azok az értékek, amelyek egy szűk kutatói réteg számára ismertek, azok a nagyközönség számára is hadd legyenek ismertek, és bemutathatók. Ez számunkra egy nagyon fontos küldetés” – mondta Habarics Béla tájegységvezető.

Felmerül a kérdés, hogy a társadalom mit tehet a tájvédelmi körzet, egyáltalán a természet megóvása érdekében. Habarics Béla úgy gondolja, nincs más feladat, mint odafigyelni a természetre, mely minket körül vesz. Ha ezt megtesszük, megismerjük, az már egyfajta pozitív eredmény. A pályázattal a gyerekeket is erre biztatják: ismerjék, és szeressék meg a természetet.

„Az egyik legfontosabb, hogy rengeteg gyerek fogja megnézni ezeket a képeket. Őszintén, és tiszta szívemből remélem, hogy kedvet kaptok a következő pályázathoz, melyen alkothattok. Rajzoljatok, fessetek, vagy készítsetek bármilyen tárgyat! Hívjátok el a szüleiteket, és szeressétek meg ti is a természetet!” – biztatta beszédében a gyerekeket Medgyesi Gergely Árpád igazgató.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága 3 megyét foglal magába. A tájegységvezető kiemelte, a természeti értékek bemutatása nagyon fontos. Elmondta, számtalan feladatuk van a környezetvédelem terén. A természetvédelmi őrszolgálat nagyon sokat dolgozik azon, hogy ezek az értékek, a változatos élőhelyek, fajok fennmaradjanak. A Váci Mihály Kulturális Központban nyílt érdekes kiállításra a belépés díjtalan, megtekinthető május 25-ig.