Vízivarázs-birodalom Sóstón
Júl 7, 2022

Vízivarázs-birodalom Sóstón

Sóstógyógyfürdő igazi vízi paradicsom lett. Az Aquarius Élményfürdő előtt épült új szökőkúttól hangos a sajtó és a közösségi média, de nagy népszerűségnek örvendenek a Tófürdő előtti, valamint a Székelykapu mögötti, korábban meglévő szökőkutak is, amelyek között egy 2 méter széles, 10 lépcsőből álló összekötés létesült.

Tovább olvasom
Innovatív megoldás a Sóstói Piacon
Júl 7, 2022

Innovatív megoldás a Sóstói Piacon

Június első felében nyitott meg a Sóstói Piac, azóta hetente öt napon át, szerdától vasárnapig, délután 16 órától napnyugtáig várja az érdeklődőket, a helyi termelők, ipar- és népművészek által kínált portékák széles kínálatával. Az idei évtől a piac árusai vadonatúj, kétfunkciós térbútorokon kínálják termékeiket, melyek piacidőben asztalként, egyébként pedig napvitorlával védett pihenőpadként funkcionálnak.

Tovább olvasom
Strandszezon – A Parkfürdő forgalmán is érződött a hőség
Júl 6, 2022

Strandszezon – A Parkfürdő forgalmán is érződött a hőség

A napokig tartó extrém hőség a nyíregyházi Parkfürdő forgalmán is érződött.

Tovább olvasom
Nagy sikerű teraszkoncerten vehettek részt az érdeklődők a VMKK teraszán
Júl 6, 2022

Nagy sikerű teraszkoncerten vehettek részt az érdeklődők a VMKK teraszán

2022. június 24-én kellemes jazz-rock zene szólt a Slam Poetry és a Jazzy 287 közreműködésével a Váci Mihály Kulturális Központ teraszán.

Tovább olvasom
VIP bérlettel korlátlan elővásárlási jogosultság jár a VIDOR színházjegyekre
Júl 6, 2022

VIP bérlettel korlátlan elővásárlási jogosultság jár a VIDOR színházjegyekre

A héten már kezdődik a VIDOR színházjegyek értékesítése.

Tovább olvasom
A két, fideszes egyéni képviselő, dr. Ulrich Attila és Halkóné dr. Rudolf Éva átvette megbízólevelét a városházán
Júl 6, 2022

A két, fideszes egyéni képviselő, dr. Ulrich Attila és Halkóné dr. Rudolf Éva átvette megbízólevelét ...

Átvették megbízólevelüket az időközi önkormányzati választáson győztes jelöltek szerdán, a városházán. Dr. Ulrich Attila és Halkóné dr. Rudolf Éva – mindketten a FIDESZ-KDNP indulói – egyaránt meggyőző fölénnyel győzött a nyíregyházi egyes, illetve hármas számú választókerületben. Ezzel a városvezető frakció közgyűlési többsége is tovább erősödött.

Tovább olvasom
Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a kisállatbörze Nyíregyházán, a Fokos utcai Piactéren
Júl 6, 2022

Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a kisállatbörze ...

Az eddig lezajlott börzéket hatalmas érdeklődés övezte, ezért minden hónap második vasárnapja biztosít lehetőséget arra, hogy városunkban is hagyománnyá váljon a találkozó. A kis kedvencek mellett megtalálható minden olyan eszköz is, amely a kisállat- és díszállattartáshoz szükséges körülmények megteremtéséhez elengedhetetlen.

Tovább olvasom
Horvátországban képviseli városunkat, megyénket és a magyar folklórt a NYÍRSÉG Táncegyüttes
Júl 6, 2022

Horvátországban képviseli városunkat, megyénket és a magyar folklórt a NYÍRSÉG Táncegyüttes

– 3 évet és 2 napot vártunk a legutóbbi spanyolországi utazásunk óta, hogy újra autóbuszra üljünk, és elinduljunk Horvátország egyik legjelentősebb nemzetközi néptáncfesztiváljára, Karlovacba – tájékoztatta szerkesztőségünket Ugyan Attila.

Tovább olvasom
Milliókat érő megtévesztés-rendőrök vetettek véget a csalásnak
Júl 6, 2022

Milliókat érő megtévesztés-rendőrök vetettek véget a csalásnak

A szabolcsi nyomozók őrizetében a gyanúsítottak.

Tovább olvasom
Megújult szolgáltató központ – A legmodernebb körülmények között dolgoznak az Őrmester utcán
Júl 5, 2022

Megújult szolgáltató központ – A legmodernebb körülmények között dolgoznak az Őrmester utcán

Kinőtte korábbi irodáját és egy felújított, modern, minden igényt kielégítő szolgáltató központot hozott létre a Raiffeisen Bank az Őrmester utcán. Az operációs központban 430-an dolgoznak, a milliárdos modernizáció munkahelyteremtő is, a pénzintézet rengeteg pályakezdőt is alkalmaz és várja is őket.

Tovább olvasom
Légi szúnyoggyérítést végeznek Nyíregyházán július 7-én, csütörtökön
Júl 5, 2022

Légi szúnyoggyérítést végeznek Nyíregyházán július 7-én, csütörtökön

2022. július 7-én, csütörtökön (tartaléknapok 2022. július 08. és július 09.) az időjárás függvényében, a NYÍRVV Nonprofit Kft. megbízásából a Tréner Kft. légi úton 2477 hektáron szúnyog imágógyérítést (szúnyogirtást) végez Nyíregyháza város közigazgatási területén.

Tovább olvasom
Új forgalmi rend – Egyirányúak lettek az utcák a kiserdőben
Júl 5, 2022

Új forgalmi rend – Egyirányúak lettek az utcák a kiserdőben

Új forgalmi rendet vezettek be a Mák, az Ibolya és a Nefelejcs utcákon, vagyis a nyíregyháziak által csak kiserdőként ismert területen. Az utcák egyirányúak lettek és van, ahol a parkolást is megtiltották. A változást lakossági kezdeményezésre vezették be. A Közterület-felügyelet várhatóan jövő héttől kezdi büntetni a szabálytalanul parkoló autókat, de a tilos behajtásért már most 80 ezer forintos bírságot lehet kapni.

Tovább olvasom
Tér-Zene program – A Kelet Brass Band koncertezett a Kossuth téren
Júl 5, 2022

Tér-Zene program – A Kelet Brass Band koncertezett a Kossuth téren

Hétfő délután elindult a Tér-Zene program, a Kelet Brass Band koncertjével kezdődött a sorozat. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása” Tér-Zene program támogatási kategóriára, így vehet részt a közönség több helyszínen is az ingyenes koncerteken.

Tovább olvasom
Továbbra is folyamatosan zajlik az ebösszeírás Nyíregyházán, mely az ebtartóknak adatszolgáltatási kötelezettség
Júl 5, 2022

Továbbra is folyamatosan zajlik az ebösszeírás Nyíregyházán, mely az ebtartóknak adatszolgáltatási ...

A NYÍRVV Nonprofit Kft. minden ingatlanhoz eljuttatja az ebösszeíró adatlapokat 2022. augusztus 31. napjáig, melyeket ebenként, az oltási könyv alapján kitöltve kérnek visszajuttatni a Társaság részére.

Tovább olvasom
Zárul a BETTER első fázisa
Júl 4, 2022

Zárul a BETTER első fázisa

A BETTER egy Interreg Europe projekt, amely Genova (Olaszország), Gävle (Svédország), Birmingham (Egyesült Királyság), Tartu (Észtország) és Nyíregyháza (Magyarország) önkormányzatainak összefogásával valósul meg, A projekt célja, hogy a partnerek fejlesszék térségeik innovációs láncolatait.

Tovább olvasom
Klímás autóbuszok – Komfortos közösségi közlekedés Nyíregyházán
Júl 4, 2022

Klímás autóbuszok – Komfortos közösségi közlekedés Nyíregyházán

52 darab klímás autóbusz közlekedik Nyíregyházán. Ezekben a járművekben a kinti hőmérsékletnél 6-7 fokkal kellemesebb a levegő. A jól felszerelt buszoknak a sofőrök és az utasok egyaránt örülnek.

Tovább olvasom
Robotika tábor – Izgalmas szünidei elfoglaltságot szervezett a szakképzési centrum
Júl 4, 2022

Robotika tábor – Izgalmas szünidei elfoglaltságot szervezett a szakképzési centrum

Pályaorientációs nyári robotika tábort szervezett idén is a Nyíregyházi Szakképzési Centrum. Az általános iskolás, 10–14 éves gyerekeket a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben várták, ahol saját mobiltelefonjuk által vezérelt robotot készítettek, amit haza is vihettek magukkal.

Tovább olvasom
Megyei főügyészség: „nulla tolerancia"
Júl 4, 2022

Megyei főügyészség: „nulla tolerancia"

A közlekedési balesetben vétlen volt, ittas vezetés miatt azonban felelnie kell. A nulla tolerencia elvének megfelelően a jogosítványát is elvették a rendőrök, mert az előző esti alkoholfogyasztástól, még enyhén ittas állapotban ült volán mögé.

Tovább olvasom
Körözött autót foglaltak le a rendőrök Csengersimán
Júl 4, 2022

Körözött autót foglaltak le a rendőrök Csengersimán

A járművet a német hatóság körözte.

Tovább olvasom
Állatoknak szánt illegális készítmények
Júl 4, 2022

Állatoknak szánt illegális készítmények

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Beregsuránynál különböző típusú és kiszerelésű engedély nélküli állatgyógyászati készítményeket találtak.

Tovább olvasom
Babosi György: „Nem környezetszennyező akkumulátorokat fognak gyártani Nyíregyházán”
Júl 4, 2022

Babosi György: „Nem környezetszennyező akkumulátorokat fognak gyártani Nyíregyházán”

Sajtótájékoztatón ismertette a Momentum helyi szervezetének elnöke az 1200 fős munkahelyet teremtő beruházásról az ellenzéki frakció véleményét, valamint értékelte a múlt vasárnapi időközi választás eredményeit.

Tovább olvasom
Tállai András: Nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban
Júl 3, 2022

Tállai András: Nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban

Tállai András: Nyolc havi nyugdíj után jár az emelés júliusban

Tovább olvasom
Hiába jött hidegfront, sok helyen marad a veszélyjelzés
Júl 3, 2022

Hiába jött hidegfront, sok helyen marad a veszélyjelzés

Hiába jött hidegfront, sok helyen marad a veszélyjelzés

Tovább olvasom
Szijjártó: Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről
Júl 3, 2022

Szijjártó: Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről

Szijjártó: Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről

Tovább olvasom