Azonban sem az idõ, sem a távolság nem szorította háttérbe hazaszeretetét: könyveket gyûjt a kárpátaljai magyar nyelvû iskoláknak, a jogdíjait és óradíjait szintén itteni alapítványoknak adja, és azon (is) dolgozik, hogy az északi irodalmat Magyarországgal megismertesse. Kovács Ferenc, az Oslóban élõ magyar író, költõ, mûfordító munkáját a 2012-ben odaítélt Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje után, most a rangos Napút Hetedhét-díjjal ismerték el.

Április végén a magyarországi médiumokban szinte futótûzként terjedt a hír, hogy egy Nyíregyházán született, de már Norvégiában élõ magyar író, költõ, mûfordító kapta a Cédrus Mûvészeti Alapítvány idei Hetedhét-díját, amit immáron hetedik alkalommal ítéltek oda. Az elismerést egyébként minden évben egy, a könyves mûhelyhez kötõdõ alkotó kapja mûfordítói életmûvének elismeréseként. Kovács Ferenc pedig már közel kéttucat norvég nyelvû kötetet lefordított magyarra: drámákat, képregényt, médiaelméleti anyagokat, verseket, vagy éppen novellákat, mint például Ari Behn kötetét, aki történetesen a norvég király lányának, Martha Luiza hercegnének a hitvese.

Kovács Ferenc 1949-ben született Nyíregyházán. A Budapesti Mûszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, 1982 óta él Norvégiában. Nem régen történt nyugdíjazásáig az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének médiamérnöke volt. Oktatástechnológiával, interaktív multimédiával és filmezéssel foglalkozott, de fest és rajzol is. Kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelennek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. Szerkesztõhelyettese az Ághegy és a Magyar Liget c. magyar nyelvû skandináv irodalmi folyóira­toknak. Író, mûfordító. Irodalommal kapcsolatos alkotásait Kovács katáng Ferenc néven jegyzi.

„LOKÁLPATRIÓTA VAGYOK”

Éppen 50 esztendeje, hogy Kovács Ferenc leballagott a Vasvári Pál Gimnáziumból. A jubileumi dátum pedig okot adott arra, hogy az akkori osztálytársak újra találkozzanak. Ennek köszönhetõ, hogy Oslo helyett itt, Nyíregyházán ülhettem le beszélgetni vele és idézte vissza a nyíregyházi éveket.

– Nyíregyházán születtem és itt is éltem a gimnázium befejezéséig. Korábban a 4-es számú, ma evangélikus általános iskolába jártam. Emlékszem, még harangoztam is az evangélikus templomban, ami nagy megtiszteltetés volt, hiszen mindig csak a jó tanulóknak engedték meg. Viszont nagyon sok lépcsõ vezetett fel a harangtoronyba, én pedig sosem értem fel idõben, ezért hamar leváltottak. Aztán fölvettek a Kossuth Lajos Gimnáziumba, ami akkor vált szakközépiskolává, s emiatt átirányítottak a Vasvári Pál Gimnáziumba. Onnan jelentkeztem a Budapesti Mûszaki Egyetemre, ahol kitanultam a népmûvelõ szakmát is, irodalmi estéket, zenei klubokat szerveztünk. Miután megszereztem a villamosmérnök diplomámat, mivel lokálpatrióta vagyok, hazajöttem Nyíregyházára. A feleségem egy évvel késõbb végzett, ígértek neki állást, de végül nem kapta meg, ezért elmentünk az õ szülei közelébe, Dunaújvárosba. Négy évig ott tanítottunk, majd Norvégiában folytattuk életünket.

EGÉSZEN MÁS VILÁG

– Hogy mit volt a legnehezebb megszokni Norvégiában? Az életet. Norvégia egy egészen más világ. Fönt van északon, egyszerû, puritán ország. Az 1970-es évekig nagyon szegény volt. Szegényebb mint valaha Magyarország. Az emberek ezért ügyesen alkalmazkodtak a természeti és gazdasági környezetükhöz. Boldog szegénységben éltek, míg meg nem jött az olaj. Elszálltak. Láttam, hogy mennek tönkre ebben a hirtelen gazdagságban. Most minden drága, nagy a pazarlás.

Feleségével Magyarországon számos helyen tartottak speciálkollégiumokat, úgynevezett dialógus-elõadásokat és gyakorlatokat. Az új elõadásmód lehengerelte a hallgatóságot, ezért óriási sikerük volt. 2011-ben átvehette az év távoktatója díjat is, ugyanis annak ellenére, hogy Norvégiában élt, 12 éven keresztül oktatott magyar hallgatókat. Feleségével közösen fordították le hozzá a kötelezõ tananyagot, és volt egy-két saját tanulmányuk is. Több évtizedes oktatói pályafutása után nyugdíjba ment. Már nem tanít, nem filmez, de ír, fordít és szerkeszt. (A Skandináviában élõ magyarok lapjának szerkesztõhelyettese is).

E-MAILEN KERESZTÜL VERSELNEK

– Általában verseket fordítok, mert én is költõ vagyok, mindemellett pedig novellákat írok: rövid prózát, drámát, színmûvet és verset. A legújabbat három évvel ezelõtt találtuk ki egy Brassóban született, de Magyarországon keresztül Svéd­országba menekült 82 éves zeneszerzõ és hangszeres zenésszel. E-mailen verselünk egymásnak, amibõl két kötetet már kiadtunk, és lassan elkészül a negyedik is. Az elsõ kötetben – Fák egymás között címmel jelent meg – Gaál Zoltán volt a vadalmafa, én pedig a fehér akác. Minden versnek ez volt a címe, így írtunk egymásnak. A második kötet címe: Hegyek egymás között. Õ volt a Brassó melletti Cenk-hegy, én pedig a tokaji hegy. A mostani kötet címe a Vizek egymás között lesz. Õ a Feketeügy folyó, én meg a Bujdosi-tó. (Nem Bujtos, mert egy helyen Krúdy is Bujdost írt). Nem tudom, hogy mi lesz a következõ, mi mögé bújunk. Ez egy személyes kapcsolat köztünk.

AZ ELSÕ IRODALMI DÍJ

– Engem már sok díj utolért, de irodalmi még egy sem. A Napút Hetedhét-díj volt az elsõ, ezért különösen fontos számomra. Ezek az elismerések bár sokat jelentenek, mindig úgy érzem, még többet kell dolgoznom, hogy rászolgáljak.

Kovács Ferencnek a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítványon és más egyéb rendezvényeken keresztül közel két évtizede szoros kapcsolata van a Móricz Zsigmond megyei könyvtárral is.

– Egyre kevesebbet járok már Nyíregyházára, de az alapítvány még ideköt. Most legalább pár napig nosztalgiázhatok itt. Járom a régi kis utcákat: a Széna és a Hatzel teret, na meg a Búza utcát. Készülõ kisregényemhez gyûjtöm a hangulati elemeket. Régi családnevekre vadászom a csengõgombok mellõl, elidõzöm a temetõben, és jegyzetelem a feltörõ emlékeimet...

Bruszel Dóra