Hogy kerül csokis vér a levesbe, spárgafőzelék egy franciás menüsorra, megfér-e a borjú bélszín a vadas bivallyal és milyen titkai lehetnek a Kerekerdőnek? Ezekre a kérdésekre adott választ szombaton a IX. alkalommal megrendezett Mestervacsora.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nyíregyháza és Környéke Régiója a napkori Kerekerdőbe csábította az ízek szerelmeseit. A 200 vendéget több tucat séf, felszolgáló, cukrász igyekezett lenyűgözni. A Mestervacsorán a hagyományokhoz hűen minden úgy történik, mintha a vendég egy előkelő, világhíres étteremben járna. A menüsor mellett a vendégcsalogató pálinkák és a tökéletesen kiválasztott borok is igyekeztek feledhetetlenné tenni a színes társasági eseményt.

Elő a varázspálcákkal!

Eddig a hivatalos rész… és akkor legyen egy kis személyes. Barack, rubintmeggy és érlelet szilva már az ajtóban. A társaság láthatóan mulatni, élni érkezett; politikusok, ismert vállalkozók, közéleti személyiségek és lelkes „gasztroturisták”. A borokat a Breitenbach pincészet szállította. A tulajdonos, Kiss János maga válogatta és azt kell mondjam, jó érzékkel nyúlt a palackokhoz, mert remekül illettek a menüsorhoz.

Cziránku István a „Cica”, Konyári Sándor a „királyi mesterszakács”, Szoboszlai Gyula a „Venesz-díjas” és Huszár Tibor a „feltörekvő” ismét felvették a mágusjelmezt, elővették a varázspálcákat. És persze a csapat sokkal több kiváló szakemberből áll, hiszen mellettük számos mesterszakács és szakácsmester, mestercukrász dolgozott az ételeken. Görömbeiné Irénke és Szabó Sándor például a tányérdesszertért volt felelős. Az egész estét pedig, ahogy lenni szokott, Tóthné Medved Zsuzsanna régióelnök fogta össze, kiváló érzékkel, szakértelemmel.

Kétszáz éves leves

Az ételek pedig! Atyaég! Ahogy a fogas összebarátkozott a marinált kecsegével és a tányér szélén nevető zöld teás fagyival, arra nincs szó! Krúdy Gyula is csak elismerően bólogatna. Ám, azt hiszem a Czifray István-féle levestől még a regényíráshoz is megjött volna a kedve. A csapat előbányászott egy 1816-os szakácskönyvet. Ezt József nádor főszakácsa, a már említett Czifray István írta és megfőzték belőle a mennyei húslevest.

Négyféle hús, szarvas, bivaly, marha és sertés, először faszénen megpirítva, hogy aztán órákig pötyögjenek az ülőfürdőben, jámbor zöldségekkel egyetemben… És akkor még nem beszéltünk a levesbetétről; a tésztába csomagolt szarvashúsról és az az ominózus hagymás vérről, amibe valóban került egy leheletnyi csokoládé. Leírhatatlan, hibátlan. Jobb éttermeknek fel kellene venni az állandó étlapra és a főpincérnek beavatásszerűen kellene ajánlania a vendégeknek.

Valahogy így:

Csókolom, jó napot, szeretnék tudni mi az angyalok kedvenc levese? Nem? Máris hozom…

A borjú és a bivaly találkozása a terített asztalon

A spárgafőzelék zöldségekkel és a hozzá mellékelt fűszeres csirkefasírt csak egy epizód volt az estén, de megérte megkóstolni. Ahogy a kovászos uborka sorbet is egy könnyű poén ahhoz képest, ami a főételként érkezett az asztalokra… Na jó kellett hozzá Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő operettegyvelege, hogy legyen hely a pocókban. De ezt követően felszolgálták a méltán hírneves Wellington bélszínt, borjúból, egy tányéron az azóta már legendává változott, vadasan főzött bivalyraguval. Némi áfonya, erdei gombák és egy kis burgonya kíséretében.

Engem úgy tanítottak, hogy étteremben ne faljak fel mindent a tányérról. Ezen a Mestervacsorán azonban képtelen voltam tartani magam jóatyám szigorú szabályához. Akkor nyugodtam meg, amikor körbenéztem és a tányérok többsége úgy nézett ki, mintha a vendégek el is mosták volna őket. Nincs szebb vallomás, ettől nincs őszintébb dicséret…

Édes búcsú

S amikor az ember már azt hiszi, a lécet nem lehet feljebb rakni, akkor megérkeznek a Kerekerdő kincsei. Sötét és fehér csokoládé, almás töltelék meg apró csodák, „kavics”, „virág” meg „homok” formájában.

A végén Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke és Ambrus György, olimpiai bajnok mesterszakács is annyit mondott:

Fiúk, ez bizony jól sikerült!

Támba Miklós, a Kerekerdő tulajdonosa pedig büszkén mondhatta el, talán az eddigi legjobb Mestervacsorának biztosított helyet. A „szakma” elégedetten, a vendégek pedig az ízektől és a kiváló boroktól „átszellemülten” térhettek haza. Köszönjük szépen az élményeket!

Szöveg és fotók: Z. Pintye Zsolt