Mit jelenthet az egyetemmé válás?

Az idén dr. Hadházy Tibor, nyugalmazott főiskolai tanár, fizikus, a főiskola korábbi oktatási rektorhelyettese kapta meg a Kabay-díjat. A morfingyártás ipari módszerét kidolgozó világhírű tudósról, Kabay Jánosról elnevezett elismerést az MTESZ szokásos, éves közgyűlésén adta át Nyíregyházán.

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége 1976 óta minden évben odaítéli a szakma egy jeles képviselőjének az életműdíjnak is számító plakettet. Idén, a természettudományok területén folytatott több évtizedes szakmai munkája elismeréseként a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója, a Fizika Tanszék volt vezetője, dr. Hadházy Tibor részesült az elismerésben. Aki elmondta, megtisztelő volt számára megkapni a kitüntetést, hiszen élete és szakmája minden szállal Nyíregyházához és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez köti, a főiskolán 45 évig dolgozott. A tudományos ismeretterjesztéshez családi indíttatásból is kötődött, az oktatás során a fizika megismertetése mellett annak népszerűsítésében is jelentős eredményeket ért el.

– Emlékszem egy délutánra, amikor középiskolás diákoknak szervezett a Nyíregyházi Főiskola természettudományos bemutató előadást. A címe az volt: Miért kék az ég és miért fehérek a felhők? Az Ön előadói személyisége és a témában bemutatott kísérletek is megragadták a diákok figyelmét, csillogó szemekkel mesélték az élményeiket egymásnak. Miben állt a titok, érdekesnek lenni és új ismereteket adni?

– Nem tudom, van-e sajátos, egyénre szabott titok. Azt tudom, hogy létezik az emberiségnek egy ősi vágya: a természet, a környező világ jelenségeinek megismerése, megértése. Ez a vágy – ami ott munkál minden emberben – a hajtóerő, ez az az attitűd, ami a kiindulópont. Erre kell alapozni az előadónak, s nyilván fontos annak személyisége, az alkalmazott módszerek, az érdeklődés, a figyelem folyamatos ébrentartása stb. – s persze fontos a téma is. Ezt utóbbit illetően – Szent-Györgyi Albert után szabadon: látni, amit mindenki lát, és láttatni, megérteni azt, amit eddig még nem vettünk észre.
Ezen az úton kell végigvezetni a hallgatóságot úgy, hogy részesévé váljon a felfedezés és megértés élményének. Kiindulva mindennapi jelenségekből, tapasztalatokból, és bemutatni, kísérletezni amennyit és amikor csak lehet.
És közben figyelni a szemeket! A legfontosabb visszajelzés a figyelő szemekből érkezik az előadó felé. Ezekből látni, hogy „veled tart-e”, vagy elvesztette a fonalat a hallgatóság. Ebben az utóbbi esetben azonnal reagálni kell. Ez a reakció egy interaktív kapcsolati elem, egy mindennapokból vett példa, egy elgondolkodtató kérdés, (pl. lehet-e teljes kör a szivárvány), de akár egy, a témához kapcsolódó vicc is lehet. Sohasem szabad csupán a „száraz tudományt” interpretálni, vallom, hogy még a legbonyolultabb problémakörök (pl. az általános relativitáselmélet egyes megállapításai) is szemléletes, köznapi példákkal közel hozhatók, még az előképzettségében hiányos hallgatósághoz is.
Azzal kezdtem válaszomat, hogy nem tudom, van-e titok, s most a végén kettő is eszembe jutott. Az egyik: tudni kell egy témáról pl. 40 percig, de akár 10 perc alatt is érdemben, választ adóan „beszélni”. A másik: szeretni kell, amit csinálsz, és ezt éreztetni is kell a hallgatósággal.

[REKLAM]

– Mely tudományos eredményére, kutatására a legbüszkébb?

– Tudományos eredményeim két, egymástól távol eső területen születtek: a pedagógiában, s egy szűkebb szakmai területen, az optikai emissziós spektroszkópiában. Mindkettőt munkahelyem – NyF Fizika Tanszéke – sajátos helyzete szülte, s erre a kettősségre valójában büszke is vagyok.
E mondatok megértéséhez tudni kell, hogy 1967-ben, amikor a Fizika Tanszékre kerültem, annak teljes eszközállománya 2 db kétajtós szekrényben elfért. A kísérleti fizika felsőfokú oktatásához szükséges eszközkészlet beszerzése, megépítése képezte a kezdeti időkben a fő kihívást. Kutatómunkát akkor csupán a fizika tanításának metodikája terén lehetett elképzelni. Ezen az úton indultam el én is, amely végigvezetett az általános és középiskolai fizika oktatásának, majd a fizika felsőfokú oktatásának módszertanán úgy, hogy közben nem lettem „hűtlen” a másik szakomhoz, a matematikához sem. Az e területen elért eredményeim is hozzájárultak ahhoz, hogy 20 évig voltam a közoktatás ügyeivel foglalkozó, Országos Köznevelési Tanács (OKNT) tagja, amely a mindenkori miniszter szakmai tanácsadó szervezete – s dolgoztam e testület számos albizottságában –, illetve vagyok jelenleg is az MTA Pedagógusképzési Albizottságának társelnöke.
Az oktatási feltételrendszer megteremtését követően nyílt mód szakmai kutatómunkára is alkalmas – persze nem a legmodernebb eszközökkel felszerelt – laboratóriumok kialakítására, melyek közül a spektroszkóp labor és az elektronmikroszkóp labor kiépítése kapcsolódott hozzám.
Az elsőhöz való kötődésem szorosabb, hisz az itt dolgozó háromfős kutatócsoporttal az emissziós spektroszkópia területén elért eredményeinkből több közlemény, s egy könyv született. Két volt kollégám pedig sikeresen abszolválta a PhD fokozatot, s „melléktermékként” számos TDK dolgozat és szakdolgozat készült el.

– Fizikusi kutatói és oktatói munkássága mellett, az igazgatásban, hosszú évekig mint oktatási rektorhelyettesként munkálkodott a főiskolán. Vonható-e párhuzam az integráció utáni és a mai Nyíregyházi Egyetem tudományos, társadalmi szerepe, jövőképe között?

– A főiskola – megítélésem szerint – az elmúlt évtizedekben jó feleleteket adott a társadalmi, a munkaerő-piaci elvárásokra csakúgy, mint a felsőoktatási kihívásokra – képzési spektrumában és szervezeti struktúrájában megjelenítve azokat. A kezdeti vidéki kis Pedagógiai Főiskolából – időközben – a magyar felsőoktatási szféra meghatározó, az integrációt követően 4, majd 5 kart működtető intézménnyé vált. Széles skálán fogadta be a megye, a régió továbbtanulni kívánó érettségizettjeit, és speciális országos képzéseket is meghirdetett. Az utóbbi években az oktatáspolitika a felsőoktatásban is új hangsúlyokat jelölt meg, és erre a főiskolának is reagálni kellett. Jelentősen átalakult a képzési kínálat, kiépült, illetve kiépül a duális képzési rendszer. Ezen az úton haladva – s bízva abban, hogy az oktatási környezet hosszabb távon is stabil marad – én az intézmény oktatási jövőképét illetően két fő irányt érzek kikristályosodni.
Az egyik a nagy hagyományokkal bíró, visszaerősítendő pedagógusképzés, a másik a szintén komoly múltra visszatekintő műszaki és mezőgazdasági profil. Úgy gondolom, hogy a mindkét területre jellemző, immár krónikusnak tűnő szakemberhiány mérséklésében meghatározó szerepe lehet az intézménynek.

– Milyen a viszonya korábbi hallgatóival, tanítványaival? Beszámolnak-e, büszkélkednek-e a saját eredményeikkel, munkájukkal, vagy kikérik-e tanácsát?

– A jövőre 50 éves Fizika Tanszéket közel 1000 fő végzett fizika szakos tanár hagyta el az elmúlt fél évszázad alatt. Az egyetlen olyan „tanszék” vagyunk (Műszaki alapozó, Fizika és Gépgyártástechnológia Intézeti Tsz.) az országban, amely a korábbi főiskolai tanszékek közül MSC képzést folytathatott, és folytat. Viszonylag rendszeresek a végzett hallgatók 10-20 stb. éves találkozói, de kevés olyan iskolát találni Északkelet-Magyarországon, melynek iskolájában nem tanított volna, vagy nem tanítana nálunk végzett kolléga. Rendszeresen találkozom velük országos fizikaversenyeken, vagy tanári ankétokon. Ezek kiváló alkalmak szakmai beszélgetésekre is. Külön büszkeség számomra, hogy két volt hallgatónknak – akik ma már a tanszék oktatói – végigkísérhettem az egyetemi tanulmányait, szakdolgozatvezetőjük voltam, majd inspiráltam őket a PhD fokozat megszerzésére.

[REKLAM]

– Január 1-jétől egyetem lett a Nyíregyházi Főiskola. Hogyan látja, milyen lehetőségek nyílnak a mondhatni „a tudományos ranglétrán előrébb lépett” intézmény oktatói és hallgatói számára?

– Nagyon örülök az elnyert és kiérdemelt egyetemi rangnak, s őszintén gratulálok minden, ezért a célért dolgozó, s ezt a célt elérő oktatónak, vezetőnek. Volt már olyan időszak a főiskola életében, amikor reálisnak tűnt a „felminősítés”, de az mégsem perfektuálódott. Úgy gondolom, hogy ebben a sikerben több oktatói, dolgozói és vezetői nemzedék kitartó munkája, erőfeszítése is benne van.
Az egyetemi rang az oktatók és a hallgatók számára – szerintem – lehetőséget és felelősséget egyaránt jelent. Szükséges lehetőleg minden szakon a mesterfokozatú képzési szint elnyerése, de ezek mellett a regionális igények alacsonyabb szinten való kielégítése is. Metodikai téren követelmény az eredményes, a hallgatói önállóságra építő, a differenciált munka lehetőségét biztosító felsőoktatási módszerek tudatos alkalmazása.
Az oktatók minősítettségi mutatói több évtizede igen jók az intézményben. Itt a lehetőséget abban látom elsősorban, hogy az egyéni pályaíveket „iskolákká” kell rendezni, s mihamarabb alkalmassá kell válni az intézménynek néhány doktori képzés indítására.
Az egyre igényesebb oktatási-kutatási környezet hamar ráébreszti majd a hallgatókat arra, hogy ők már egy más, magasabb szintet képviselő intézmény polgárai. Nekik, de minden kollégának is azon kell dolgozni, hogy a 2017-ben 55 éves intézmény nevében a „Nyíregyházi” és az „Egyetem” szakok szorosan összetartozzanak, egy új minőséget jelezzenek. Az NyF és az NyE rövidítések között ugyanis nemcsak egy vízszintes vonalka a különbség, hanem sokkal, de sokkal több...

Béres Tamás

NÉVJEGY
Név: Dr. Hadházy Tibor
1967-től a Nyíregyházi Főiskola (és jogelődje) Fizika Tanszék oktatója
1993-ban főiskolai tanári kinevezés
1994–2008-ig tanszékvezetői főiskolai tanár
1993–2000-ig oktatási főigazgató-helyettes
2000–2007-ig oktatási rektor-helyettes
2000-ben Széchenyi Professzori Ösztöndíjat kapott
1999 – Fáy András díj, Mestertanár
2003 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2005 – Pro Universitate et Scientia-díj (Magyar Professzorok Világtanácsa)
2008 – Nyíregyházi Főiskoláért Érdemérem Arany fokozata
2014 – Marx György felsőoktatási díj (ELFT)