Megrendítõ dráma Dandos Gyuláról
A „Sinkovits Imre pályázat” felhívására az 1956-os emlékév alkalmából a Botoló Nonprofit Kft. pályázatot nyújtott be egy tánccal fûszerezett darab elkészítésére, melyben Dandos Gyula alakját idézik meg, s amelynek megvalósításához a Vásárhelyi László Alapfokú Mûvészeti Iskola biztosítja a helyszínt. Mivel a forradalmár cigány származású volt, ezért az alkotók úgy gondolták, errõl a népcsoportról, az õ mûvészetükrõl is szót ejtenek. A pályázat sikere lehetõvé tette, hogy a bemutatóra meghívják Eörsi László történészt, aki a premiert követõen a Cigányok az 1956-os forradalomban címmel tartott elõadást a jelenlévõknek, Jenei Teréz fõiskolai tanár pedig a cigány irodalom fõbb irányairól beszélt. Vendégük volt a rendkívül érdekes egyéniségû és tehetségû Jónás Tamás költõ is. A rendezvénysorozatot Karádi Nóra és Karádi Zsolt Arc-ok címû fotókiállításának megnyitója zárta.
Nyolcévesen árva lett
– A drámát én írtam – válaszolta kérdésemre Karádi Zsolt. – Sok egyéb mellett dr. Fazekas Árpád, Dikán Nóra, Takács Péter és Eörsi László munkáira támaszkodtam. Elsõsorban a nyíregyházi történésekre és Dandos Gyula személyére fókuszáltam. Figyelmemet megragadta Rácz István tanár úr, a Szilágyi László–Tomasovszki András-per másodrendû vádlottja, aki végül öt év börtönbüntetést kapott. Õ már a forradalom elõtt jó barátságba került az állami gondozott Dandos Gyulával. A fiú négyéves volt, amikor az édesanyja, és nyolc, amikor az édesapja meghalt. Egyik intézetbõl a másikba hányódott, mire Nyíregyházán a Kossuth gimnáziumba került, otthonra pedig a Petõfi kollégiumban lelt. Életrajzában sok homályos pont van: ezek lehetõséget adtak a tények balladává formálásához.
A szerzõ fikciója szerint Dandos Gyula 1957. február 9-én, életének utolsó éjszakáján levelet ír Rácz tanár úrnak, amelyben visszaemlékszik eddigi éveire, a nyíregyházi októberi napokra... Megelevenedik hányatott gyermekkora, s az édesanyja is (õt az egyik táncjelenetben Demarcsek Zsuzsa keltette életre). Kálváriája letartóztatását követõen az ungvári börtönben folytatódik, majd itthon, ahol az ÁVO-sok félholtra verik. Tüdõ szakorvosi vélemények alapján elviszik Mosonmagyaróvárra, ahonnan megszökik, tudva, elõbb-utóbb forradalmi tetteiért halál vár rá. Svájcba szeretne eljutni, ahol a Vöröskereszt jóvoltából 1947 és ’49 között élt. Másodszori szökése közben azonban a határõrök agyonlövik.
Rendhagyó elõadás
– Dandos Gyula élete nagyon megfogott bennünket. A róla szóló drámát négy alkalommal a Nyíregyházi Egyetem színjátszóival adtuk elõ 45 perces, rendhagyó elõadásban a Vásárhelyi László Alapfokú Mûvészeti Iskola színháztermében – idézi vissza örömmel a szerzõ. – Az intézmény kiváló színháztechnikai adottságokkal rendelkezik. A téglalap alakú elõadói tér két hosszabbik oldalán ült a közönség, s a szereplõk közöttük játszottak. A publikum tagjai úgy érkeztek a terembe, hogy kilenc „halott” feküdt a földön, õket átlépve juthattak el a helyükre. Korabeli fotók segítségével megidéztük az 1956-os országos és nyíregyházi eseményeket. Ezután a holtak élõkké lettek, visszajutottunk Dandos Gyula gyermekkorába, majd a nyíregyházi eseményekhez. Nem kronologikus rendben haladtunk, hanem szabad asszociációk mentén. (Érdekes volt, hogy a fõszereplõ egyetemista, Kékedi Levente, a történet során arcra is egyre jobban kezdett hasonlítani Dandosra...)
Mint megtudtuk, több nézõt sokkolt, ahogy az ÁVO-sok a lábuk elõtt brutálisan megverték, avagy az, mikor a történet végén lelõtték a fõhõst. Egy cigány botoló is helyet kapott a darabban, Demarcsek Dániel elõadásában. Bari Károly sorai mellett megszólalt Szécsi Magda Hazám címû verse, majd Verdi Requiemje zárta a mûvet. Mivel az alkotók úgy gondolták, taps és meghajlás nem illik ehhez a drámához, a közönség csöndben, ismét a „halottak” megdöbbentõ sorai között haladva hagyhatta el a termet. Fazekas Árpád doktor úr is látta az elõadást, s a színjátszókra utalva azt mondta: „Ilyen fiatalokkal van jövõ!”
(Szerzõ: Sz. Kántor Éva)
