Két éve tart az orosz-ukrán háború – Továbbra is folyamatosan működik a segítségpont

Közel 130 ezer főnek tudott segítséget nyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a beregsurányi segítségponton az elmúlt két évben. Február 24-én volt az orosz-ukrán háború kirobbanásának második évfordulója. A szeretetszolgálat munkatársai továbbra is a háborús övezetből érkezők rendelkezésére állnak a nap 24 órájában, valamint a Magyarországon maradt családok beilleszkedését is segítik.

Ezek a felvételek az orosz-ukrán háború első napjaiban készültek, korábban soha nem tapasztalt tömeg érkezett Magyarországra 2022. február utolsó napjaiban, majd a következő hetekben folyamatosan. Az első hónapokban napi szinten 1200 embert regisztráltak itt, a beregsurányi segítségponton, ez mostanára havi 400–450 főre csökkent. Az adatok felvétele után élelmiszerrel kínálják a menekülteket, illetve szálláshelyet is kaphatnak.

Soha nem látott tömeg érkezett

A beregsurányi önkormányzat már az első napon átadta a kastélyparkot a Máltai Szeretetszolgálat részére.

Még élénken él bennünk a két évvel ezelőtti 24-e. Délután Tilki képviselő úr megjelent a településen és mondta, hogy menjünk ki a határra, nézzünk szét, mert valószínűleg menekültek áradata fogja a beregsurányi határátkelőt érinteni. Amikor kimentünk, azt tapasztaltuk, hogy nagyon sok menekült van a határátkelőn innen. Nagyon sokan tanácstalanok, de nagyon sokan konkrét úti céllal jöttek, értük autók jöttek, vitték őket tovább. A testülettel kiköltöztünk egy sátorral és igyekeztünk forró teával, egy kis édességgel kedveskedni – főleg a gyerekeknek –, egy kicsit elviselhetőbbé tenni az akkori időjárási viszontagságot, meg mindazt a kellemetlenséget és traumát, ami akkor őket érte” – emlékezett vissza a két évvel ezelőtti időszakra Beregsurány polgármestere, Herka István.

Folyamatos, sokrétű segítség

A jelenleg is folyamatosan jól működő rendszer nagyon gyorsan kialakult a településen, a humanitárius tanács mindössze négy nap alatt kijelölte a segítségpontokat, többek között Beregsurányban is. Itt a nap 24 órájában működő határátkelő van, így a Máltai Szeretetszolgálat szakemberei is hétfőtől vasárnapig folyamatosan dolgoztak és dolgoznak még most is, segítenek mindenkin, aki a háborús övezetből érkezik Magyarországra. Nemrég hosszabbították meg a beregsurányi segítségpont működését, a zöldhatáron érkezőket is ide hozzák a rendőrök. A raktárak továbbra is fel vannak töltve, így bárkinek tudnak segíteni akár élelmiszerrel, akár ruhákkal. A háborús övezetből menekülőket buszokkal szállítják ide, majd regisztrálják őket, ezek után a szeretetszolgálat munkatársai élelmiszerrel, szállással, információval, gyógyszerrel, ügyintézéssel segítik az érkezőket, igény szerint a menekültstátusz igényléséhez, vagy a továbbutazáshoz is segítséget adnak. Többször előfordul, hogy a szétszakadt családok a segítőponthoz tartozó tranzitzóna szálláson várakoznak a hozzátartozók megérkezésére. Ez a szeretetszolgálat munkatársai számára is sokszor megterhelő lelkileg.

Lelkileg is megterhelő munka

Nagyon nehéz volt azt végignézni, hogy milyen állapotban érkeznek ide az emberek a háborús övezetekből, viszont számunkra az volt a megnyugvás, hogy amikor segítettünk nekik, akkor ők megkönnyebbültek valamennyire. Nekünk is megterhelő ez a helyzet, mert ha nem is akarunk bevonódni az életükbe, nem tudtunk teljesen kimaradni belőle, de nekünk ki kellett lépni ebből és segíteni kellett. Egyik család után segítettük a másikat, így tovább kellett lépni, enélkül nem tudtuk volna folytatni a munkánkat” – nyilatkozta Bíró-Sas Nadja, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat beregsurányi kirendeltségének vezetője.

A szeretetszolgálat munkatársai különböző csapatépítő tréningeken pszichoszociális segítségnyújtást kapnak, így tudják feldolgozni a Beregsurányban átélteket. Az ukrajnai háború második évében a tartósan Magyarországon maradó menekültek beilleszkedésének segítésére helyezte a hangsúlyt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a 2022-ben kezdődött integrációs programjába eddig 484 ukrán család kapcsolódott be. 2024 februárjában 400 ukrán menekült, ebből 137 gyermek részvételével az ország több nagyvárosában folytatódik a program.