Tóth-Zele József Nyíregyházára látogat! A fantasztikus eredményeket elkönyvelő futballjátékossal és edzővel közösen lehet megnézni a róla készült filmet, majd beszélgetésre invitálják a közönséget. Május 14-én, kedden a Váci Mihály Kulturális Központ hangversenytermébe várják az érdeklődőket.
Tóth-Zele József füzesabonyi származású, nyugdíjas edző. Spanyolországban és hazájában is otthon érzi magát. Az ’56-os forradalom után elmenekült az országból, végül Madridban kötött ki. Az Atléticó Madridban futballozott. Jól ismerte a szintén „emigráns” Puskás Ferencet, akivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot a spanyol fővárosban, és később együtt végezték el a korszak másik legendás magyarja, a Barcelona legendája, Kubala László vezette edzői tanfolyamat.
Tóth-Zele József eleinte a harmadosztályú Moscardo ifjúsági csapatával dolgozott. A Real ifjúsági csapata oda-vissza több góllal győzte le a bajnokság valamennyi csapatát, a Mascardo viszont mindkét bajnokin döntetlent játszott a blancókkal.
A remek eredményeket látva, a Real utánpótlás-koordinátora, José Santamaría 1959-ben Madridba hívta a magyar edzőt. Tóth-Zele József a Real fiataljait edzette, mások mellett neki köszönheti a spanyol és a világ labdarúgása Butraguenót, Michelt, Martín Vásquezt, Pardezát. Ilyen sztárok felnevelése után logikus lett volna, hogy ő legyen a nagycsapat vezetőedzője. Ám Santiago Bernabéu klubelnök azt vallotta, hogy ezt a pozíciót csak a klub korábbi focistája kaphatja meg.
Mértékadó publicista azt írta róla: annak ellenére, hogy nem igazán a reflektorfényben ténykedett, nagyban hozzájárult, hogy a Real a XX. század meghatározó klubja lehetett.
Tóth-Zele József egyébként ma is jó egészségnek örvendve mindig örömmel mesél kalandos életéről, mert kevesen mondhatják el a világon magukról azt, amit ő: évtizedeken keresztül a világ egyik legmeghatározóbb klubjában később világsztárokká váló fiatalokkal dolgozhatott.