Nemzeti Összetartozás Napja – Székelyföldi diákokkal ünnepeltek a Megyeháza előtt

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Nyíregyházán, a Hősök terén közös megemlékezést tartott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal. A megyeháza előtti téren évek óta tartanak Trianon emléknapot. Ma a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium diákjai adtak műsort, Magyarok mindenütt címmel. Az elhangzott ünnepi beszédeket közös imádság és koszorúzás zárta.


A Hazám, hazám, édes hazám című népdalt is elénekelték a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium tanulói hétfő délelőtt a Megyeháza előtt. A középiskolások így emlékeztek a trianoni traumára, és ünnepelték meg a Nemzeti Összetartozás Napját. A diákok között volt olyan is, aki Szatmárnémetiben született, de már kilenc éve az anyaországban él. Fogarasi Ramóna szoros kapcsolatokat ápol a határ túl oldalán élő nagyszüleivel, rokonaival.

Teljesen megosztott lett az életem, hiszen a mindennapjaim nagy részét itt töltöm, viszont hétvégén oda megyek haza.

– fűzte hozzá a kilencedikes lány.

 

 

„A magyarsága történelem folyamán öt krisztusi sebet kapott, Muhi, Mohács, Kismajtény, Világos és Trianon...”

 

Köszöntőjében Móricz Zsigmondot idézte Nyíregyháza polgármestere. Dr. Kovács Ferenc a megye híres szülöttének Öt sebek című írásából olvasott fel. A polgármester ugyanakkor arról is beszélt, hogy az 1920-as tragédia után a magyarság magára talált. Egyre szorosabb kapcsolat alakul ki az elszakított magyarság és az anyaország között, amit a kormány minden eszközzel igyekszik támogatni, annak érdekében, hogy a határon túl élők is képesek legyenek magyarságukat megélni, megtartani.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Szarka Lajos

2010 óta ez a megtartó erő újjáéledt, azt gondolom. Elsősorban a Parlament, a kormány intézkedéseinek hatására, de említhetném az önkormányzatokat, a civil szervezetket, mindazokat, akik 2010 előtt is jóval ezért dolgoztak. A testvér- partnervárosi kapcsolatok, iskolai kapcsolatok, civil szervezetek közötti programok mind erősítették ezt, de legfőképp szeretném kiemelni a határon túli magyarok elkötelezettségét, ragaszkodását, hitét, hiszen e nélkül ez nem működne. Ennek egyik legerősebb bizonyítéka, hogy csak a nyíregyházi önkormányzat szervezésében az elmúlt években több mint 20 ezren tették le itt Nyíregyházán az állampolgársági esküjüket.

– fogalmazott dr. Kovács Ferenc.

 

„Elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat...”

 

A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal főigazgatója a korabeli sajtót idézte. Polgári András számvetést adott arról, milyen veszteségeket szenvedett el Magyarország az igazságtalan trianoni döntés miatt. Majd hozzáfűzte, az anyaországnak kötelessége segíteni és támogatni a határon túl élő magyarságot.

Azoknak, akiknek megmaradt hazánk az otthonuknak, saját sorsuk mellett megkülönböztetett figyelmet kell fordítani azokra, akiknek új, idegen ország lett az. Ez az összefogás is hozzájárul ahhoz, hogy magyarságunk túlél mindent, a történelem által rárótt megpróbáltatást és emelt fővel nézhetünk Európa országaira, valamint a világban is bátran vállalhatjuk magyarságunkat, ezeréves hagyományainkat.

– hangsúlyozta Polgári András.

 

A megyei közgyűlés nevében Seszták Oszkár köszöntötte az ünneplő közönséget. A megyei közgyűlés elnöke arról beszélt, hogy ugyan a magyaroknak fáj Trianon, de utalt arra is, hogy hétfőn székelyföldi és nyíregyházi diákok közösen ünnepeltek a megyeszékhelyen. Ezért – szerinte  van remény a magyarság számára.

 

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett ünnepségen a történelmi egyházak képviselői közös imádságot mondtak. Ezt pedig koszorúzás követte. Az ünnepség szervezői közösen helyezték el az emlékezés virágait a Megyeháza falán található Trianon emléktáblánál.

 

Z. Pintye Zsolt