A sármos művész számára nem ismeretlen Nyíregyháza, hiszen gyermekkorában, amikor Kazincbarcikán éltek a szüleivel, gyakran meglátogatták itt az édesanyja unokanagybátyját, akinek családjával máig tartják a kapcsolatot. A rokonságból van olyan, aki most is a városunkban él. A Centrál Színház által bemutatott Illatszertár című László Miklós darab sokunk számára marad emlékezetes; néhány éve a VIDOR Fesztiválon elnyerte a legvidorabb előadás címet. Ebben Asztalos urat Simon Kornél alakította.

– Örömmel láttam, hogy a Móricz Zsigmond Színház is bemutatta ezt a művet – nyilatkozta lapunknak. – Épp tegnap játszottuk mi is újra Pesten. A premierje 2012-ben volt, de annyira szereti és igényli a közönség ezt a lélekemelő történetet, hogy azóta levehetetlen műsorunkról. A Pletykafészekkel is szerepeltünk a régi Szabadtéri Színpadon, sőt, nyolc-tíz évvel ezelőtt egy utazó előadással is felléptünk itt. Nagyon örültem, amikor Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója, valamint Göttinger Pál főrendező megkérdezték, lenne-e kedvem megrendezni az Oscar című darabot. Ez egy remekül megírt, a legjobb moliére-i hagyományokon alapuló francia vígjáték, amelyiknek ráadásul van egy nagyon komoly és mély mondanivalója. Bár az előadás alatt jókat nevetnek a nézők, de hazafelé tartva bizonyára lesznek, akik elgondolkodnak a látottakon. A társulat több tagját már korábban is ismertem: Gulácsi Tamást és Rák Zoltánt például a Pesti Magyar Színiakadémiáról, Martinkovics Mátéval a szentesi gimnázium dráma tagozatára jártunk, ha nem is ugyanabban az időben, ráadásul a szüleim most is Szegeden élnek, ahol õ felnőtt, így van közös témánk. Puskás Tivadarral is régi jó a kapcsolat, hiszen a fiával, Petivel több alkalommal játszottam együtt Budapest nem egy színházában.

Sikeres vígjátékokat rendezett

Mostani munkáit tekintve, úgy tűnik, mindinkább a rendezés felé orientálódik. Mint elmondta, ennek az az oka, hogy mindkettő – a színészet és a rendezés – tud számára olyan pluszt adni, amit a másik nem képes. Próbálja egyensúlyban tartani a kettőt, mert ezek serkentően hatnak egymásra, fej-fej mellett haladnak a személyisége és a képességei formálásában. Minden rendező szeretné rajta hagyni a „keze nyomát” az általa színpadra vitt darabon, de arra jött rá, egy-két korábbi ötlete nem biztos, hogy helytálló volt; felesleges lenne belepasszírozni azokat az előadásba. A jól szabott zakóra szokták mondani, hogy annyira remek a szabása, hogy ezt észre sem lehet venni. Véleménye szerint vonatkozik ez az ő munkájára is. Hagyni kell érvényesülni a művet, a darab sajátosságait, a mondanivalót és a színészeket, s el kell tekinteni a rendezői „csinálmányoktól”. Így aztán sor került egy bizonyos sallangtalanításra, ami által egységesebbé válik az előadás, jobban érvényesül a művészek játéka. Számtalan vígjátékban szerepelt, rendezett is jó néhányat, amelyek szép sikert arattak, így kialakult már ebben egy kis rutinja. Szándéka szerint heves vérmérsékletű, sodró lendületű előadás lesz a mi Oscarunk, amelyet a Krúdy Kamarában mutatnak be. Ennek kimondottan örül, mert közel ülnek a nézők, ami természetesebb, közvetlenebb játékmódot tesz lehetővé.

Nem lehet az egész életet hazugságban leélni

– A darab központi alakja nem Oscar, hanem egy szappangyáros, akit Puskás Tivadar alakít – folytatta. – A történet az õ meglehetősen furcsa napjáról szól, amikor fény derül például arra, hogy a lánya nem is az, akinek hitte, nem vár valójában gyermeket, bár magát nagyon okosnak tartja, az alkalmazottja ellop tőle húszmillió frankot... A darab legfontosabb üzenete, amit a Kosik Anita által játszott Jacqueline ki is mond: „Nem lehet az egész életet hazugságban leélni.” Ezt fejtegeti tulajdonképpen az egész mű, nagyon humoros formában. Szeretek itt dolgozni, úgyhogy örülnék, ha lenne folytatása a társulattal közös munkának. Hamarosan itt a karácsony, amit a feleségem, Gryllus Dorka családjával együtt ünnepelünk. Legalább húszan gyűlünk össze a nappali szobánkban egy megterített pingpongasztal mellett, hiszen csak így férünk el.

(Szerző: Sz. Kántor Éva)