Kulcsszó: pályázat

Pályázati lehetőség a kistelepülések civil szervezeteinek

Pályázati lehetőség a kistelepülések civil szervezeteinek

A kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben a települések fejlesztése a célja a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében idén meghirdetett pályázatoknak – ezzel kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót szerdán, a Vármegyeházán. A Miniszterelnökség által biztosított forrásból létrejövő támogatást az 5000 lélekszám alatti településeken működő civil szervezetek igényelhetik. A sajtótájékoztatón továbbá felhívták a figyelmet a

Idén is lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

Idén is lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

Minden eddiginél nagyobb, nettó hárommillió forint a tét. A leginkább innovatív és hasznos közlekedésfejlesztési elképzelés kaphatja idén is a Közlekedési Innovációs Díjat.

Már novembertől elérhető lesz a lakosságnak szóló napelemes pályázat második szakasza

Már novembertől elérhető lesz a lakosságnak szóló napelemes pályázat második szakasza

Már novembertől elérhető lesz a lakosságnak szóló napelemes pályázat második szakasza. Egyebek mellett nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre és akkumulátor telepítésére lehet pályázni. A pályázat keretösszege több mint 200 milliárd forint. A kormány célja, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon – számolt be az M1 Híradó.

Nyíregyházán járt az ősz – Videópályázatot hirdet a NYÍRVV profiknak és amatőröknek is!

Nyíregyházán járt az ősz – Videópályázatot hirdet a NYÍRVV profiknak és amatőröknek is!

A NYÍRVV Nonprofit Kft. „Nyíregyházán járt az ősz…” néven videópályázatot hirdet azon profi és amatőr videósok részére, akik a lencsén keresztül is látják városunk őszi csodáit.

Virágos Város pályázat – Kihirdette a nyerteseket a NYÍRVV

Virágos Város pályázat – Kihirdette a nyerteseket a NYÍRVV

Közel ötven fotóból választotta ki a legjobbakat a zsűri a NYÍRVV Virágos Város pályázatán. A nyerteseket egy szakmai zsűri választotta ki, valamint egy közönségdíjas kép is lett, az elismerő okleveleket szerda délelőtt vették át a Hősök terén.

Ennél fotogénebb kutyát aligha találni! Gróf Andrássy Adolf bezsebelte az első díjat!

Ennél fotogénebb kutyát aligha találni! Gróf Andrássy Adolf bezsebelte az első díjat!

Március 4. és március 18. között fotópályázatot hirdetett szerkesztőségünk, Nyíregyháza legcukibb házi kedvenceit kerestük, akikre egészen április 8-ig lehetett szavazni a Facebookon. A megmérettetés abszolút győztese közel 1200 szavazattal a bullmasztiff Gróf Andrássy Adolf lett, gazdája így egy 10 alkalmas fürdőbérlettel lett gazdagabb a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. jóvoltából.

 Emlékeket tollhegyre! Pályázatot hirdet a Levéltár minden otthon maradó szépkorú részére!

Emlékeket tollhegyre! Pályázatot hirdet a Levéltár minden otthon maradó szépkorú részére!

Hetedíziglen családtörténeti projektje keretében Emlékeket tollhegyre! címmel pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára minden otthon maradó szépkorú részére.

Kiállítás megnyitó nélkül – Március 11-től látható a művészetisek pályázati kiállítása

Kiállítás megnyitó nélkül – Március 11-től látható a művészetisek pályázati kiállítása

Szobrászok, grafikusok, festők és keramikusok, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium képzőművészeti tagozatának diákjai legjobb munkáiból láthatnak kiállítást a Váci Mihály Kulturális Központban. Videódokumentumok nyomán születik az értékelés és videochat útján dönt a fővárosi zsűri az Universitas-gyűrű tulajdonosairól.

Beadhatók a támogatási kérelmek a kisgyermekesek képzésére és elhelyezkedésük támogatására

Beadhatók a támogatási kérelmek a kisgyermekesek képzésére és elhelyezkedésük támogatására

Hétfőtől adható be a támogatási kérelem a „Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása” című kiemelt pályázati felhívásra. A 3 milliárd forintos program célja a magyar munkaerő-tartalék aktiválásának érdekében a kisgyermeket nevelő szülők képzésekben való részvételének elősegítése, foglalkoztathatóságuk javítása, munkába való visszatérésük támogatása.

Füles és társai – Rajzpályázatot hirdet a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola

Füles és társai – Rajzpályázatot hirdet a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola

A Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából „Füles és társai” címmel rajzpályázatot hirdet Nyíregyháza város alsó és felső tagozatos tanulói számára két korcsoportban.

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat – Három kategóriában várják a fotókat

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat – Három kategóriában várják a fotókat

Professzionális és amatőr fotográfusok magas színvonalú képeit is várják a magyar kormány által kedden elindított Magyarország 365 fotópályázatra, melynek célja az ország értékeinek bemutatása.

Városi cégeink