Idén is lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

A leginkább innovatív és hasznos közlekedésfejlesztési elképzelés kaphatja idén is a Közlekedési Innovációs Díjat. A közlekedési szakma csúcselismeréséért 40 év alatti szakemberek szállhatnak versenybe. A tét minden eddiginél nagyobb, nettó hárommillió forint hozzájárulás az elképzelés megvalósításához, valamint annak széles közönséggel való megismertetése.   

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) immár ötödik alkalommal hirdeti meg  Közlekedési Innovációs Díj pályázatát , amelynek célja a közlekedéssel foglalkozó tehetséges fiatal szakemberek felkarolása, alkotásra ösztönzése, Magyarországon maradásuk elősegítése. A pályázat segítségével az alapítók a hazai közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötleteket, innovatív kezdeményezéseket, tudományos elképzeléseket kívánják felkarolni, egyben a közlekedési szakma utánpótlás-nevelését szeretnék támogatni, megbecsültségét erősíteni. 

A díjat minden évben egyszer adják át. A pályázatot benyújthatják 40 év alatti mérnökök, fejlesztők, fejlesztői csapatok, felsőoktatásban, (akadémiai, állami és magán) tudományos környezetben dolgozók, hallgatók, kutatók, kutatócsoportok. A jelentkezés benyújtható egyénileg és csoportosan is. 

Az elismerésre pályázni lehet minden olyan Magyarországon hasznosított, vagy hasznosítás előtt álló közlekedési innovációs eredménnyel, tervvel, tudományos kutatási anyaggal, projekttel, szabadalommal, amelyek kiterjedhetnek a közlekedés összes vagy valamely alágazatával összefüggő járműtechnológiára, közlekedési infrastruktúra/szolgáltatásfejlesztésre, a forgalom szervezésére, ellenőrzési és díjszedési rendszerre, közlekedésgazdaságtanra, mobilitás-menedzsmentre, valamint az emberi tényezőkre (pl. humán faktor - ergonómia). 

A nyertes pályázó jutalma triplája a korábbi években adott díjnak, nettó hárommillió forint, amely mellett a győztes bemutathatja kutatását, projektjét a szakmai nagyközönség előtt a soron következő éves közlekedési konferencián. 

A pályázat benyújtási határideje 2023. szeptember 1.

A felhívás részleteiről, a pályázati feltételekről és a benyújtás módjáról itt elérhető bővebb információ. 

A beérkező pályázatokat a KTE által delegált vagy meghívott tagokból álló szakmai testület bírálja el, a pályázók 2023. szeptember 30-ig kapnak tájékoztatást a pályázatuk eredményéről.  A Közlekedési Innovációs Díjat tavaly egy, a biztonságos közlekedést garantáló vasúti fejlesztés, egy évvel korábban egy fenntartható munkahelyi mobilitást támogató projekt érdemelte ki, 2020-ban pedig a műholdas navigáció légi közlekedésben való hazai, regionális meghonosításáért ítélték oda a szakemberek.