A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum vendégkiállítása reklámhordozókat, plakátokat, csomagolóanyagokat, viseleteket, és egyéb látványos dokumentumokat tár a látogatók elé az 1900-as, a 10-20-30-40-es évekbõl. A hazai, sõt európai polgári divat és életvitel nemcsak tárgyakban jelenik meg a kiállításban, hiszen korabeli divatbemutatók, filmhíradók részletei is forognak a kiállítóteremben. A tárlat kurátora, Kulich Julianna rendezés közben hívta fel a figyelmet arra, hogy nemcsak a divat, hanem az emancipációs folyamat nyomán a nõideál változása is nyomon követhetõ a gyûjteményben, mely Kelet-Magyarországon elsõ ízben kerül a nyilvánosság elé.
A kiállítást megnyitó levéltár igazgatója, Kujbusné dr. Mecsei Éva szerint a látvány és a történelem hagyományostól eltérõ megközelítése teszi izgalmassá az anyagot. Nem eseményekrõl, évszámokról és szereplõkrõl szól, hanem a mindennapok tükre ez a bemutató arról, hogyan élnek, mit csinálnak, mit viselnek az emberek, és mire használják a divatot.

Marlene Dietrich is ideál volt

Követendõ példa lehet

– Például hódítani tudnak a nõk egy szép kalapban?
– Igen, és el tudnak adni vele bármit. Egy szép nõvel roncsautót és motorolajat is árulhatnak.
– Milyen korban születhetett a divat, mikortól él a szépségipar?
– Nem vagyok az ókor kutatója, de nyilván mikor ruhát vett magára a nõ, akkor már divatot teremtett azzal, ahogyan összefogta, amivel kiegészítette az anyagot. Az már követendõ példa volt. És a hajfonatkorongot sem egy mosolyért adták, hanem cserébe valamiért, tehát megindult a kereskedelem, ami ipart teremtett – akár a szépségipar termékeivel. Ideálok pedig mindig voltak. Mondjuk Marlene Dietrich divatot teremtett a szõkeségével... de a cseléd is bement a moziba, és Karády Katalin akart lenni!
– Milyen múltra tekint vissza a divatbemutató intézménye?
– A századelõs híradókban – itt, a múzeumban is – láthatunk már modellekkel, szervezett programokat. De divatbemutatónak tekinthetjük a reformkori bálokat is. Az elsõ bálozó kisasszonyok apukája akár féléves jövedelmét is elkölthette olyan ruhára, melyen megakadt a jó parti szeme. Nemcsak szimbóluma a jólétnek egy-egy drága toalett, de befektetés is volt a jövõbe. A lányok divatmagazinokat rendeltek, és naplókban, levelezésekben olvashatjuk, mennyire fontos volt számukra a megjelenés. Utalhatok például Szendrey Júlia és Térey Mari levelezésére.
– A nadrágviselésen túl mit hozott a divatba az emancipáció?
– Az emancipációt is sokféleképpen lehet értelmezni. Amikor egy nõ rendelkezik önmaga fölött, eldönti, hogy mit visel és hogyan viselkedik, az már a folyamat része. A nadrág az egy formális megjelenés. És itt jön a történelem. A 20. század elsõ felében nyomon követhetõ, amikor a férfiak elmentek háborúzni, a nõk végezték a férfimunkát is. Praktikus divat lett a férfias viselet katonás szabásmintával, sok zsebbel. Amikor Trianon sokkot keltett a magyarokban, elõtérbe kerültek a magyaros motívumok a ruhákon. A régi filmhíradókban is látni lehet, hogy fantasztikus kreációkban használják az elemeket.
Az újságokkal aztán megszülettek a reklámok, a hirdetõoszlopok. Megmutatták, hogyan kerül a nõ harmóniába. A ruha a cipõvel, a kalappal és a rafinált kiegészítõkkel. Példa lehet a mai divattervezõk számára, és különösen azoknak, akik a tömeggyártásnak dolgoznak!

(Szerző: Matyasovszki Edit)