Az ecet a legfontosabb közszükségleti és népélelmezési cikkek közé tartozott, amit ételízesítőnek, tartósítószernek, sőt orvosságnak is használtak. Egy 1930-ban megjelent cikk adata szerint Magyarországon akkoriban 123 ecetgyár működött.

A Nyírvidék lapjain az első híradás helyi ecetgyárról 1892-ben olvasható: Silberstein László egy hirdetésben értesíti vásárlóit, hogy ecetgyára leégése miatt felhagy annak gyártásával, így a megmaradt hordókat és kádakat, valamint a raktáron lévő ecetet olcsó áron eladja. Silberstein 1862-ben alapította szeszüzletét és ezen belül foglalkozott ecetgyártással. Nagy tiszteletnek örvendett a kereskedők körében, egyik alapítója volt az Általános Hitelintézetnek és a Nyíregyházi Fűszer- és Gyarmatáru Részvénytársaságnak. Életének 74. évében, 1918. március 1-én hunyt el, üzletét fiai vitték tovább 1942-ig.

Heller Márkusz 1923-ban ecetgyárra váltotta ki az ipart, de két évvel később már faipari cikkekkel való kereskedésre váltott. Ennél hosszabb életű volt a Bercsényi utca 3. szám alatt működő ecetgyár, amelyet 1930-ban úgy hirdettek, mint ami már évtizedek óta működik és jó forgalmú. Ennek a gyárnak 1937-ben egy Klein nevű bérlője volt. A Kert utca 21. szám alatt is működtettek egy ecetgyárat, amely azonban 1936-ban végrehajtást szenvedett és valószínűleg fel is számolták.

A helyi lap tudósítója 1939-ben vitéz Nagy Péter Rákóczi utca 45. szám alatti „modernül berendezett ecetgyárában” tett látogatást. A tulajdonos az újságírónak bemutatta üzemét és az ecetgyártás folyamatát, aki végül ezt a megállapítást tette: „Sok ilyen Nagy Péterre volna szükségünk, hogy városunk ipari felkészültsége arra a nívóra emelkedjen, amelyre egy ilyen 53.000 lakosú városnak okvetlenül szüksége is lenne”.

A háború után, már 1945 őszén sikerült üzemképessé tenni az egyik ecetgyárat. 1962-ben pedig már arról tudósít a lap, hogy a nyíregyházi ecetgyárban havonta 800 hektoliter ecet készül. Arról nem szól a híradás, hogy ez a Zrínyi Ilona utca 10. szám alatti, vagy a Puskin (ma Nádor) utcai ecetgyár volt-e.

(Szerző: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)