Istentiszteletekkel vette kezdetét e ragyogó nap, amely a vármegyeházán, majd a város fõterén tartott megyei és városi díszközgyûlésekkel folytatódott. Mindkét közgyûlés jegyzõkönyvben örökítette meg „a nagy szabadsághõs és államférfiúnak” emlékét. A közgyûlések elfogadták azt a javaslatot is, hogy Kossuth „világtörténeti alakját” az „utódok hazafias érzületének ápolása végett” emlékszoborral örökítsék meg a város fõterén. Az ünnepség a dalárda énekével ért véget, de este még a közönség gyönyörködhetett a város kivilágításában, „különösen sok nézõje volt a vármegyeházának és a városházának, mely épületek pazar fényben ragyogtak”. A napot 9 órakor a Károlyi téren tartott tûzijáték zárta.

Az emlékszobor felállítását 1912-re határozták el, melyre a megye évenként 500-500, míg a város 1000 koronányi összeget különített el költségvetésébõl e célra. A szobor elkészítésére a pályázatot 1910 õszén írták ki. A 33 pályamûbõl a zsûri Betlen Gyula tervét értékelte megvalósításra méltónak. Kossuth ércbe öntött alakját 1912. szeptember 29-én leplezték le a nevét már 1910 óta viselõ téren. Mikecz Dezsõ alispán megnyitóját követõen a város országgyûlési képviselõje, Meskó László mondott ünnepi beszédet, majd dr. Vietórisz József szavalta el alkalmi költeményét. A szoborbizottság nevében az alispán e szavakkal adta át a városnak az alkotást: „Itt áll elõttünk az emlékszobor, a legújabb oltár, melyet a hazafiság szent lángjának emeltünk.” A város nevében Májerszky Béla polgármester ígéretet tett arra, hogy „firól-fira adja át ezt a kötelességet, hogy az idõk végéig Nyíregyháza lakosságának a maradékai is mindig szent kötelességüknek ismerjék, hogy ezt a szobrot örökké, idõtlen idõkig megõrizzék!” (Az intelmet nem feledve, az utódok 100 évvel késõbb egy emléktáblát helyeztek el a szobor talapzatán.) A leleplezési ünnepséget Kossuth Ferenc szavai és a koszorúzások zárták. Az eseményrõl a Vasárnapi Újság képriporttal tudósított.

Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész