Valódi rejtett gyöngyszemként tartják számon a kelet-magyarországi kerékpárútakat!

A Nyíregyházi Televízió szerdai felvételén még nem tudtuk, de ma reggelre kiderült, hogy a vármegyében kanyarog a 2024-es esztendő legjobb kerékpárútja.

Gergelyiugornyáról induló túra 50 kilométernyi élménnyel várja a bringásokat. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe érkezik az egyik legrangosabb kerékpáros turisztikai díj, 2024-ben a szavazatok alapján a Beregi kör nevű kerékpáros túraútvonal nyerte el az Év Kerékpárútja címet. A Beregi kör a középkor örökségét és ősrégi vulkánok maradványait mutatja be egy kerékpáros élménytúrára fűzve fel – természetesen a Tisza felső folyásának csodás környezetével együtt. A beszélgetésből azonban kiderül az is, hogy Nyíregyházán is érdemes a bicikli nyergébe pattanni. Ráadásul a szabolcsi megyeszékhelyen bérelhetünk is kerékpárt.

Furkóné Szabó Mariannal és Deák Attilával a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában beszélgettünk.