Kovács Richárd bronzérmes az EB-n!

A 63,5 kilogrammban szereplő Kovács Richárd a magyar csapat negyedik bronzérmet nyerte csütörtökön a belgrádi ökölvívó Európa-bajnokságon, mivel elvesztette az elődöntőjét - írta az MTI.

Az olimpiai kvótás öklözőjére nagyon kemény feladat várt, ugyanis a kiemelkedő tudású orosz Gabil Mamedovval kellett megküzdenie.

A nyíregyháziak kisváltósúlyú klasszisa Belgrádban örmény, majd román riválist múlt felül korábban, az viszont egyértelműnek tűnt, hogy az orosz ellen az eddigieknél is jobb bokszra lesz szüksége.

Az első menet nagy részében Kovács elképzelései szerint alakult a csata. Mamedov ment előre, a magyar viszont remek ütemben ütött bele az indításaiba, így többnyire Kovács talált. Mamedov viszont az utolsó percben növelte a tempót és többször megsorozta ellenfelét, ezzel pedig az ötből négy pontozónál megnyerte a menetet.

A második szakasz elején az történt a ringben, ami az első menet nagy részében, Kovács várta az oroszt és feltartóütésekkel igyekezett magától távol tartani, azonban az első perc végén Mamedov jobb egyenese eltalálta, amire a mérkőzésvezető - kicsit talán szigorúan - számolt rá. A folytatásban Mamedov több jó periódust is produkált, s ugyan Kovács jól állt a lábán és kontrái közül nem egy célba talált, a szakaszt így is ellenfele nyerte, ezzel pedig eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó három percben ugyanis Kovács Richárd hiába bokszolt stabilan, fölénybe nem tudott kerülni, így egyhangú pontozással kikapott és 2022 után ismét Eb-bronzérmet nyert.