Hagyományőrzők Szent Márton napján

A monda szerint Márton 316/317-ben született az akkori Római Birodalom területéhez tartozó Savaria (mai Szombathely) városában. Később a császár szolgálatába állt és katonaként eljutott a franciaországi Amiensbe, ahol egy jeges, téli éjszakán meleg köpenyének felét egy koldusnak adta. Ez a tette mindent megváltoztatott. A jószívű, nemes lelkű Márton álmában Jézus Krisztus, mint koldus jelent meg – felébredve pedig egyértelművé vált, hogy Isten szolgálatába kell állnia. A misszionárius jósága hamar hírül ment, így akarata ellenére püspökké akarták avatni. Ettől menekülve a legenda szerint a ludak óljában próbált rejtőzni, akik azonban gágogásukkal elárulták őt – így 371-ben Mártonból mégiscsak püspök lett.

Márton, az időjós

A Márton-napi időjóslás régóta bevett szokás a hagyományőrzők között. Ha konyhatündérek vagyunk, süssünk meg egy libát és a mellcsontjából kiderül, milyen idő várható: ha barna színű és rövid a csont, a tél sáros lesz, azonban, ha hosszú és fehér, készíthetjük a szánkókat, érkezik a hó. Amennyiben nem vagyunk főzőcskézős hangulatban, elég megfigyelnünk az aznapi időjárást. A havas november 11-ei táj enyhülést ígér, viszont ha száraz az idő, ne is reménykedjünk, hogy bunda nélkül megússzuk az idei telet. Márton-napi eső esetében pedig készülhetünk a fagyra és a szárazságra.

A jóság fényei

Német nyelvű területeken bevett szokásnak számít a Szent Márton-napi felvonulás. Az emberek összegyűlnek, lámpásokat gyújtanak – melyek a jócselekedeteket hivatottak jelképezni – és járják a város utcáit. Magyarországon ez a hagyomány főleg a német nemzetiségű településeken, óvodákban, általános iskolákban és egyházközösségekben jelenik meg. Városunkban például a Zelk Zoltán Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskolában vonulnak végig sötétedés után lámpásokkal a Krúdy Gyula közben a diákok és tanáraik.

Libát libával

Természetesen kihagyhatatlan eleme a szokáskörnek a Márton-napi lakoma. November 11-e a karácsonyt megelőző 40 napos böjt utolsó napja, így már a régi időkben is nagy eszem-iszom volt jellemző erre a napra. Mivel a ludak az őszi időszakban kerültek levágásra, ez volt a megszokott fogás, melyhez ekkorra tökéletesen kiforrt az újbor.

Ha hihetünk a hiedelemnek, aki ezen a napon nem eszik libát, egész évben éhezni fog. Én biztosan nem kockáztatok, ott leszek a Sóstói Múzeumfaluban november 7-én (szombaton), és remélem Ti is csatlakoztok hozzám, hiszen megannyi libás étel közül választhatunk majd – így sem aznap, sem az új esztendőben nem maradhatunk éhen!

Farkas Fanni