Évet értékelt a Katasztrófavédelem
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a megelőzésben, az önkéntes mozgalom erősítésében és az eszközfejlesztésben ért el kiemelkedő eredményeket az elmúlt esztendőben. 2016-ban 35 százalékkal csökkent a tűzesetek száma, műszaki mentéshez 1420 esetben riasztották az egységeiket.

Az elmúlt évben a katasztrófavédelmi beavatkozások száma nyolc százalékkal csökkent Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 751 tűzeset történt, ez 35 százalékkal kevesebb, mint 2015-ben volt. Elsősorban a szabadtéri tűzesetek száma esett vissza, amelyben a hatósági ellenőrzéseknek is kiemelt szerepe volt. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkájában 2016-ban a megelőzés, az integrált hatósági tevékenység, illetve az önkéntesség fejlesztése, támogatása állt a középpontban. A BM és a Magyar Tűzoltószövetség közös pályázatán 26 megyebeli önkéntes tűzoltó egyesület volt sikeres, nagyságrendileg 19 millió forint értékben jutottak pályázati forráshoz. Az igazgatóság polgári védelmi tevékenysége azért is fontos, mert a megye valamennyi települése katasztrófavédelmi osztályba tartozik, a legmagasabb kategóriában 12 település van. Kiemelten kezelték az önkéntességen alapuló polgári védelmi szervezetek létrehozásának folytatását, amelynek eredményeként további 42 települési mentőcsoportot hoztak létre, amelyekben 358 fő lát el feladatokat. A közösségi szolgálat keretében tavaly 996 diák töltötte a megyei igazgatóságon a kötelező órákat.

 

TERMÉSZETI KATASZTRÓFA

 

Varga Béla tü. ezredes, a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósága igazgatója elmondta, 2016-ban 1420 műszaki mentés volt, amelyhez hozzájárult a 2016. június 21-én a viharos széllel érkező jégeső okozta kárfelszámolás, a szatmári térségben diónyi méretű jégdarabok 999 ingatlant rongáltak meg. Az életveszély elhárításában és a károk felszámolásában több mint félezer ember vett részt, ahol a megyei hivatásos és önkéntes egységei mellett az ország számos pontjáról érkezett segítség, így 37 óra alatt a további károk megelőzése, a tetők fóliázása megtörtént.

 

ESZKÖZFEJLESZTÉS

 

Az igazgatóságon eszközfejlesztésben is történt előrelépés, májusban két darab, kétféle mentési magasságú IVECO-Magirus magasból mentő gépjármű érkezett a megyébe, majd két hazai gyártású HEROS gépjárműfecskendővel gazdagodott a gépjárműállomány. Emellett a műveleti szolgálat munkáját segítő terepjárót és egy mikrobuszt is kaptak. Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság mint elöljáró kiemeltre értékelte a megyei katasztrófavédők elmúlt évi munkáját.

Szoboszlai Tibor