A ’30-as, ’40-es években szinte természetes volt, hogy a családokban legalább öt, de nem ritkán akár hét gyerek is nevelkedett. Nem volt meglepõ, hogy egy házban több generáció élt egymás mellett, az ajtóban 10 kicsi cipõ sorakozott, a szobákban pedig szintén 10 kicsi megvetett ágy hevert... Mára azonban már sokkal inkább az a kérdés, hogy az elsõ szülött gyerek mellett elfér-e még esetleg egy másik a családban.

EGY APÁTÓL, EGY ANYÁTÓL, EGY HÁZASSÁGBÓL

A Tóth család három évvel ezelõtt költözött Nyíregyházára. Az édesapa, András, görög katolikus pap és mentálhigiénés szakember, az édesanya, Anna pedig mentálhigiénés tanácsadó, egyéni és párterapeuta, valamint pszichodráma csoportvezetõ. Igaz, õ csak az utóbbi években kezdett el dolgozni, hiszen szinte folyamatosan voltak kicsik a családban. A legidõsebb gyerekük már 25 éves, a legkisebb pedig hat. A 9 gyerek között van már házas, egyetemista, általános iskolás és még óvodás csemete is.
– Tegnap pont egy olyan csoportot vezettem – negyvenes korosztályba tartozó nõknek –, akik közül sokak számára az volt a kérdés, hogy vállaljanak-e egyáltalán gyereket. Mikor megtudták, hogy nekem 9 is van, úgy néztek rám, mint egy ufóra, mert manapság ez meglepõ, és persze az is, hogy ennyi gyerek egy apától, egy házasságból születik, és ráadásul nincs közöttük ikerpár sem – kezdte a beszélgetést Anna, az anyuka.

AZ ANYASÁGÉRT FELADTA AZ ORVOSI EGYETEMET

– Még a gyerekkoromból megmaradt bennem egy álom, ami arról szólt, hogy 10 gyerekem van, és nagyon jól érzem magam velük. Körülbelül a harmadik randin már el is meséltem ezt Andrásnak, a vágyunk pedig találkozott. Hamar elkezdtünk beszélni arról, hogy egy olyan családmintát szeretnénk, amiben az anya otthon van a gyerekekkel, az apa pedig rendesen apa funkciót tölt be. Az orvosi egyetemre jártam, de abbahagytam, mert nagycsaládot akartam, azt, hogy zsibongjanak körülöttem a gyerekek. Amit pedig kívántunk, megvalósult. 6 éven belül 5 gyerekünk született, a rá következõ 10 éven belül pedig további négy. Flórát, a legkisebb lányunkat már 43 évesen szültem.

KILENCRE KELL FIGYELNI

Andráséknak viszonylag letisztultak a hétköznapjaik, hiszen a kilenc gyerekbõl már csak négy él otthon. Közülük három iskolás, egy pedig még óvodás.
– Az oviban a 30-as anyukák között öltöztetem már nagyon profin és sokszor gyorsabban le és fel a hatéves Flóránkat – veszi át a szót az édesapa. Az iskolások már egyedül indulnak el reggelente. Az ilyen nagycsaládnál fontos, hogy önállóságra is neveljük õket, és mi is tapasztaljuk, hogy segítenek egymásnak: a nagyfiú elviszi a kisebb testvérét gitárórára, a hatévesért elmennek az óvodába, de például a nagyobbakat is együtt engedtük el szórakozni. Az itthoni munkákat is próbáljuk megosztani. Hogy tudunk mind a 9-re figyelni? Egy idõ után kialakul egy olyan érzék az emberben, hogy észreveszi, most éppen kire kell jobban figyelni. Egyébként együtt étkezünk, és szenvedélyünk a beszélgetés, mindenki szeret csacsogni, ezért az asztalnál is sokszor koordinálásra van szükség.

EGYEDÜL NEM MENT VOLNA

– A nagycsalád logisztika tekintetében is nagy feladatot jelentett, és sokszor fizikailag is nehéz volt. Közben dolgozni is kellett, és volt, hogy azt éreztük, elértük a saját határainkat, de akkor jöttek mindig a segítségek. Mi nagyon sok helyen laktunk, de mindig megtaláltuk azokat a barátokat, szomszédokat, ismerõsöket, akikkel összefogva, kölcsönösen tudtuk segíteni egymást. Egyedül nem tudtunk volna helyt állni. Aztán ahogy nõttek a gyerekek, minden könnyebb lett. A lányom van, hogy azt mondja: anya, mire hazajössz, a konyhát rendbe rakom – tette hozzá Anna.
A Tóth szülõk azt vallják, hogy az õ kapcsolatuk is nagyon fontos és éppen ezért õk ezen sokat is dolgoznak. Azt mondják, az erre fordított energia ugyanis nem a gyerekektõl elvett idõ, hanem az pont a nekik adott, hiszen a szeretetük, kiegyensúlyozottságuk a család tápanyaga, amibõl élnek.
– Vannak a hétköznapok és vannak az ünnepek, amiket alig várunk. Mindennek szertartása és koreográfiája van. Ezek arra valók, hogy ilyenkor feltöltõdünk. Nagycsaládban a csak egy-egy gyerekre koncentrált figyelem ritkán adatik meg, éppen ezért azt csináljuk néha, hogy aki éppen aktuálisan ünnepel születésnapot vagy névnapot, azt visszük el valahová, majd aztán a többi testvérével együtt közösen is megüljük. Ez azért lényeges, hogy érezzék meg, csak õk a fontosak.

SOHA NEM LESZ CSEND

András tud fõzni, mosni, takarítani, Anna pedig ha kell, a szerelõhöz is elviszi az autót. Az elmúlt években folyamatosan meg kellett újulniuk, hiszen mindig jöttek kicsik a családba. Miközben õket hallgatom, hamar megértem, hogy bár nagycsalád, nagy gond, de annál fontosabb, hogy rengeteg szeretetet is tudnak adni. Hogy mi lesz, ha a legkisebb gyerekük, a hatéves Flóra is felnõ? Azt mondják, náluk soha nem lesz teljesen csend, hiszen ahogy az övéik felnõnek, jönnek majd az unokák és így még nagyobb lesz a Tóth család...

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

(Kép: egy korábbi fotó a Tóth családról)