A születés hete
Nyílt napot tartottak a Jósa András Oktatókórház szülészet-nőgyógyászati osztályán. A születés hete című programsorozat keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek az osztályon folyó munkába.

Nyitott szülőszobák, kórtermek, kórházi helyiségek fogadták a több száz érdeklődő kismamát és kispapát a Születés Hete programsorozat nyílt napján. Az eseményen az érdeklődők betekintést nyerhettek a születés folyamatába, szakemberek segítségével megismerhették az osztályon folyó munkát és bátran feltehették kérdéseiket is.

 

Oldani a félelmet

 

– A 2003 óta évente megrendezett esemény célja, hogy oldják a kismamák félelmeit a szüléssel szemben – mondta az esemény megnyitóján dr. Adorján Gusztáv főigazgató.

– Négy hét múlva szülök, ő lesz a második babánk. Az első szülésem nem úgy sikerült, ahogy terveztem, most mindenképp számítok arra, hogy több információval fogok hazatérni és nem fogok félni a szüléstől – mondja egy kismama.

A kórházban a biztonságos háttér megteremtésére fókuszálnak, amely segít kialakítani a leendő édesanyákban a bizalmat a kórház munkatársai felé.

 

Több a gyermek

 

A legtöbb szülés országos szinten is a Jósa András Oktatókórházban történik. Tavaly 3553 gyermeket segítettek világra. A tendencia azt mutatja, hogy a 30 év fölöttiek között egyre többen szülnek, számuk a korábbi évekhez képest 30–35 százalékkal emelkedett, ráadásul sokan döntenek a második és harmadik gyermek vállalása mellett.

– A növekedés oka lehet egyrészt a politikai háttér, valamint a különböző támogatások – mondja dr. Pap Károly osztályvezető főorvos. – Problémát igazából az jelent, hogy megváltozott a nőknek a szüléssel kapcsolatos hozzáállása, egyre később szeretnének szülni. A szervezet azonban öregszik, így nő a szüléssel járó egészségügyi kockázat – tette hozzá a főorvos.

 

Nyíregyházi modell

 

Az országosan is kimagasló adathoz hozzájárul a kórházban folyó kiemelkedő szakmai munka is. Az új várandós rendelet értelmében a szülésznők a rizikómentes, illetve alacsony rizikójú várandósokat önállóan gondozhatják, és az élettani szüléseket önállóan is vezethetik. A szabályhoz igazodva a megyeszékhely reformer a témában, ugyanis egy úgynevezett várandós gondozási modellt alakítottak ki, amelynek keretében már 6 szülésznő végzi a várandós gondozást teljesen önálló kompetenciával. Munkájukat a legnagyobb biztonságra törekedve, a védőnőkkel együttműködve végzik, és amennyiben bármilyen problémát tapasztalnak, a szülész-nőgyógyászhoz fordulnak. Az eseményen részt vett Csetneki Julianna, a MÁE szülésznői szekciójának vezetője, aki hangsúlyozta: – Olyan példaértékű iskola folyik Nyíregyházán, ami az országban csak Dél-Pesten működik.
A nyílt nap során a résztvevők a kórház szülészeti osztályának csaknem valamennyi helyiségébe bepillanthattak. Megtekinthették az egyes szakrendelőket, magát a szülőszobát, de az újszülött részleget is.

Piszár Tünde

(Fotó: internet)