Szerző:  Bruszel Dóra

Októberben érkezik a sütőtök! Hamarosan kezdődik a szezon!

Októberben érkezik a sütőtök! Hamarosan kezdődik a szezon!

Az őszi-téli időszakban ellepik a zöldséges standokat a sütőtökök. Bár a fajtától is függ. hogy mikor érik be a betakarításra, de általában októberben „éli virágkorát”.

A nyíregyházi Bajkó Barbi lehet az év Példaképe! Október 10-ig várják a szavazatokat!

A nyíregyházi Bajkó Barbi lehet az év Példaképe! Október 10-ig várják a szavazatokat!

A nyíregyházi Bartus Barbaránál (azóta már Bajkó Barbara) 2019-ben diagnosztizáltak mellrákot. Daganatát Diónak nevezte el, ugyanis az MR leleten zöld diónyi nagyságúnak írták le. Szinte ezzel egy időben született meg az ötlet, hogy létrehozzon egy Instagram-oldalt, ahol kendőzetlen őszinteséggel írt betegségéről, valamint érzéseiről. Az oldal első körben a Dióval az Élet nevet kapta, a sikeres műtét óta pedig Élet Dió Után néven található meg az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon és ma már k

Kóstolták már az idei ország tortáját? Nyíregyházi cukrászdákban is kapható!

Kóstolták már az idei ország tortáját? Nyíregyházi cukrászdákban is kapható!

Minden évben nagy várakozás előzi meg, hogy kiderüljön, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete melyik finomságot választja Magyarország tortájának. Idén 15. alkalommal hirdették meg a versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Mint ismert, a győztes Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta-, Magyarország Cukormentes tortája pedig Füredi Krisztián cukrászmester „BE

Idén is lesz Vendel napi Pásztorünnep a Sóstói Múzeumfaluban!

Idén is lesz Vendel napi Pásztorünnep a Sóstói Múzeumfaluban!

2021-ben is megszervezik az évről-évre egyre nagyobb népszerűségre szert tevő Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelynek idei jelmondata: Múzeumi harmónia. Az országos rendezvénysorozatot szeptember 27-e és november 11-e között tartják, több mint 600 féle programmal és csaknem 1200 eseménnyel várják az érdeklődőket. A programhoz csatlakozott a Sóstói Múzeumfalu is.

Vonatimádók figyelem! Szombaton IC+ család roadshow-t tartanak Nyíregyházán!

Vonatimádók figyelem! Szombaton IC+ család roadshow-t tartanak Nyíregyházán!

Egy hete csütörtökön mutatkozott be Budapesten az 1. és a prémium (1+) osztályú, bisztrószakasszal, csendes és prémium fülkékkel is berendezett IC+ kocsi, amely sok tekintetben új szolgáltatási szintet képvisel a MÁV-START kínálatában, és új korszakot jelent a magyar vasúti közlekedés színvonalában. Jó hír a vonatimádóknak, hogy nem csak a fővárosban, hanem Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán és Miskolcon - is megtekinthetik ezeket. A szabolcsi megyeszékhely szombaton ad helyet a roadshow-nak.

Elkelt az összes sátorgarázshely Nyíregyházán

Elkelt az összes sátorgarázshely Nyíregyházán

Ahogy beköszönt az ősz, majd a hideg, téli időjárás, egyre több sátorgarázst látni a város több pontján, ugyanis sokan vannak, főként a társasházak környékén, akik nem tudják megoldani, hogy fedett helyen tárolják gépkocsijukat. Számukra jó megoldás lehet a ponyvagarázs, azonban ezek száma korlátozott Nyíregyházán. Rendelet határozza meg, hogy a NYÍRVV Nonprofit Kft. maximum 190 darab sátorgarázs felállítására adhat engedélyt, mely az idén már meg is történt. Így már nincs lehetőség újabb kérelm

Sorra nyeri a Tirpák Fesztiválokat a fiatal mesterszakács

Sorra nyeri a Tirpák Fesztiválokat a fiatal mesterszakács

Ritkán látni olyan hosszú és tartalmas étlapot, mint amilyen hétvégén, a Tirpák Fesztiválon fogadta a vendégeket.

A nyíregyháziak tánca nyitotta szombaton a Pedagógus Expo-t! Galéria!

A nyíregyháziak tánca nyitotta szombaton a Pedagógus Expo-t! Galéria!

Szombaton tartották meg a Pedagógus Expot a Budapest Kongresszusi Központban, ahol négy teremben, több mint 20 előadással várták az érdeklődőket: a nagyteremben pedagógiai és pszichológiai előadások, a három szekcióteremben pedig előadások, workshopok, önismereti előadások, bölcsöde-óvoda-iskola-nemzetiségi és határon túli magyar oktatási intézmények témában. Mindemellett az előtérben szakmai kiállítók és szolgáltatók standjai színesítették a rendezvényt, aminek a legfőbb célja az volt, hogy a s

Micsoda cukiságok! A tacskók ellenállhatatlan nézése megolvasztatta a szíveket!

Micsoda cukiságok! A tacskók ellenállhatatlan nézése megolvasztatta a szíveket!

A tacskó az egyik legismertebb kutyafajta világszerte, egyedi viselkedése, ellenállhatatlan nézése képes pillanatok alatt megolvasztani az állatbarátok szívét. Így volt ez szombaton, a Korzó téren is, ahol megtartották a 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tacskó Találkozót. Ezt pedig nem is akármilyen eseménnyel kötötték össze: szeptember 1-től ugyanis kutyabarát lett a Korzó. Az érdeklődőket tacskó szépségverseny, kvízjáték, kutyás trükkbemutató, engedelmességi bemutató, ügyességi verseny, valami

Újra mozdulhat Nyíregyháza! – Szeptember 20-án startol az ingyenes mozgásprogram-sorozat

Újra mozdulhat Nyíregyháza! – Szeptember 20-án startol az ingyenes mozgásprogram-sorozat

Évek óta töretlen a Mozdulj Nyíregyháza! elnevezésű ingyenes mozgásprogram-sorozat sikere, ezért sem meglepő, hogy elindul az őszi félév is, ezúttal azonban már jelenléti formában, ráadásul bekapcsolódnak az órarendbe új helyszínek is.

Több ezer kilót gyűjtöttek tavaly-Idén is ajándékot kapnak a papírért, műanyagért, üvegért

Több ezer kilót gyűjtöttek tavaly-Idén is ajándékot kapnak a papírért, műanyagért, üvegért

Nem múlhat el év Hulladékért virágot akció nélkül – kivéve, ha a pandémia közbeszól –, amit Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. idén is megszervez, ezúttal szeptember 6. és 18. között.

Egészen elképesztő, ami ma Sóstón történik! Képeken mutatjuk!

Egészen elképesztő, ami ma Sóstón történik! Képeken mutatjuk!

A nyíregyházi székhelyű Extreme Trail Hungary Sportegyesület ma harmadik alkalommal rendezte meg akadályversenyét az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben.

Akadálypályás fürdő és erdő

Akadálypályás fürdő és erdő

A nyíregyházi székhelyű Extreme Trail Hungary Sportegyesület harmadik alkalommal rendezi meg akadályversenyét az Aquarius Élmény- és Parkfürdőben szeptember 11-én, szombaton.

Többször bekapcsolt az életösztöne:kerékpárral vágott neki egyedül a Kaukázusnak

Többször bekapcsolt az életösztöne:kerékpárral vágott neki egyedül a Kaukázusnak

Kényelmes szállodai szoba, csillámló víztükör, trópusi pára és fehér homokos strand. Az emberek többsége valahogy így képzel el egy ideális nyaralást, kivételek azonban mindig vannak. A 31 éves Monyók Bence többre vágyott, mint egy buszos utazás: a tenger helyett a hegyeket, a puha ágy helyett pedig a sátras vadkempinget választotta. Grúziában töltötte a vakációját, ahol a Kaukázusban 5 nap alatt 400 kilométert tekert le kerékpárjával.

Moldvai táncházban az ovisok! A Dalszövő Zenekar muzsikájára ropták!

Moldvai táncházban az ovisok! A Dalszövő Zenekar muzsikájára ropták!

A VIDOR Fesztivál részeként, szeptember 1-én ovisokat látott vendégül a Mustárház, ahol moldvai táncházat tartottak. A kicsik a Dalszövő Zenekar muzsikájára játszottak és táncoltak.

Nyíregyházára került az Angyalom Emlékdíj! Anita és Csenge kapta a legtöbb szavazatot!

Nyíregyházára került az Angyalom Emlékdíj! Anita és Csenge kapta a legtöbb szavazatot!

Szombat éjfélig lehetett szavazni, hogy végleg eldőljön, ki kapja meg idén az Angyalom Emlékdíjat. A döntőben ott volt a nyíregyházi, halmozottan sérült Dobránszki Csenge és édesanyja, Anita is, akik végül a legtöbb szavazatot kapták meg.

Pezseg az egész város! Ilyen volt a vasárnapi VIDOR Fesztivál!

Pezseg az egész város! Ilyen volt a vasárnapi VIDOR Fesztivál!

Ünneplőbe öltözött a város, az idei VIDOR Fesztivál igazi örömünnep. Nyíregyháza főterén mutatványosok és utcazenészek szórakoztatnak, de egymást váltják a fellépők a nagyszínpadon is. De nem csak itt, hiszen több helyszínen közel 300 izgalmas programot kínálnak az idei látogatóknak.

Képeken a hétvégi VIDOR Fesztivál! Szombatig tartanak a programok!

Képeken a hétvégi VIDOR Fesztivál! Szombatig tartanak a programok!

Pénteken kezdődött és szeptember 4-ig, vagyis 9 napon át tart az idei VIDOR Fesztivál, ami összesen 15 helyszínen közel 300 programmal várja az érdeklődőket.

 Szüreti vigasságot tartottak a Nyírszőlősi Közösségi Parkban!

Szüreti vigasságot tartottak a Nyírszőlősi Közösségi Parkban!

Tegnap Szüreti Vigasságtól, egészen pontosan családi folk- és sport naptól volt hangos a Nyírszőlősi Közösségi Park, ami helyet adott kispályás labdarúgó bajnokságnak, amatőr főzőversenynek, valamint streetball és erőnléti versenynek is, de a színpadon is egymást váltották a fellépők.

 Népművészeti Fesztivált tartottak ma Nyíregyházán! Jövőre folytatják!

Népművészeti Fesztivált tartottak ma Nyíregyházán! Jövőre folytatják!

Idén először „Nagyanyáink öröksége” címmel Népművészeti Fesztivált tartottak óvodások számára Nyírszőlősön. Ének, vers, néptánc és mesemondás szerepelt a repertoárban.

Nyíregyháziak az Angyalom Emlékdíj döntőjében! Szombat éjfélig lehet szavazni!

Nyíregyháziak az Angyalom Emlékdíj döntőjében! Szombat éjfélig lehet szavazni!

Már csak szombat éjfélig lehet szavazni, hogy végleg eldőljön, ki kapja meg idén az Angyalom Emlékdíjat. A döntőben ott van a nyíregyházi, halmozottan sérült Dobránszki Csenge és édesanyja, Anita is.

Városi cégeink