A kortárs építészet nyíregyházi alkotásai, kicsit más szemmel, I. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. július 6-i számában.)

„A modern építészet is lehet szép – és szerethetõ, mint a gyereked.” Ez a mottója annak a cikksorozatnak, melynek az elsõ, felvezetõ részét olvashatják alább. A szerzõje Kulcsár Attila, városunk Ybl-díjas és Magyar Örökség díjas építésze, számos nyíregyházi és megyei épület tervezõje, fõiskolai tanár. A következõkben az elképzelések szerint néhány modern épületünket ismerhetjük meg kicsit másképp, a szakember szemével, élvezetes nyelvezettel.

Sok hazánkfia, de települését szeretõ patrióta is a legújabb kor építészetét nem tartja szépnek. Városa történelmi épületeit szereti, azok elõtt fényképezkedik, mert csak arra büszke, azok kötik õt a helyhez és idõhöz. A településszövetben az épületek hozzák létre a horizontális térfalakat és a vertikális jel épületeket. A középületeket a semlegesebb lakóházak ágyazzák be. A lakásunkhoz személyesen kötõdünk, a közösen használtakhoz kollektíven. Azok mindig is az utókornak épültek. Változhatnak benne a funkciók, az eszmék és a nációk, de a települések ikonikus épületei megmaradnak.

Idegenül hatna

A historikus építészet vonzerejét a díszítettségük adja. Az osztópárkányok, nyíláskeretezések, tagozatok, rizalitok, mondja a szakember. Kihangsúlyozott bejáratok, timpanonok, oszlopok, balluszterek, toronydíszek, színes és változatos burkolatok, dicséri az utca embere. Ezek az architektonikus elemek az ókor templomain jelentek meg elõször, majd a középkor is használta palotáin, kultikus épületein. De az újkor gyárain, nagyfesztávú csarnokain, operaházain, az új funkciók határoló szerkezetein, a múzeumokon és felhõkarcolókon már idegenül hatnak, mint egy mai rockeren a rizsporos paróka. A hintók elõl is a motorokba költözött a lóerõ.

Az Eiffel sem tetszett...

Az építészet – mint reprezentatív mûvészet – a mindenkori technikai haladás eszközeit használta a fesztávok és magasságok létrehozásakor. De ez történik az élet minden területén. Amikor követjük a divatok trendjeit a keménykalaptól a baseballsapkán át a mai golf-sityakig, vagy az autómárkák új szériáiról álmodozunk. Az építészet is csak ezt teszi új programok megvalósításakor.

Napjaink architektúráját a panelházak devalválták, melyek mai színezgetésükkel sem lettek szerethetõbbek. A jelenkor építészete nem csak ezekbõl áll. A mérnök-építészet kezdte az útkeresést. Az Eiffel-torony se tetszett elõször kortársainak. A pályaudvarok, stadionok új szerkezeteket igényeltek, acélból. A vasbeton – ez a mesterséges kõ – új lehetõségeket kínált az építészeteknek. A Bauhaus teoretikusai a múlt század elsõ felében lapos tetõs kockaházaikat a szociális lakásépítés számára találták ki. Az egyházi építészet nem szerette meg.

Folyamatos útkeresés

A modern téri kifejezés már akkor is több ágra bomlott. Koós Károlyék regionalizmusa, a helyi hagyományokkal ötvözte, az organikusok a biológiai formák szervességével újították meg a tömegeket, a modern sivárságát. Városunk lakótelepeivel együtt épültek középületei is, amelyek legjava legalább olyan értékét jelentik településünknek, mint a Nyírvíz-palota, vagy a Nagytakarék épülete, Alpár Ignác házai és templomaink. Az útkeresés azóta is folyik. A posztmodern tette az elsõ kísérletet a jellegtelen funkcionalizmus unalmának szerethetõbbé tételére. Hagyományos díszítésekkel gazdagította a homlokzatokat – de nem összetéveszthetõ módon a historizmussal, csak azt idézõjelbe téve. Ma az „új­modern” együtt használja az új konstrukciókat, és másképpen a régi anyagokat. Az amorf formák létrehozásában a számítástechnika segít, és az építõipar új arzenálja, a jelenkor akár virtuális tereinek létrehozásában. A következõkben egy sorozatban szeretnék kiexponálni néhány jellegzetes nyíregyházi kortárs épületet, amelyek szépsége és egyedisége tovább gazdagítja a város épített örökségét.

(Szerzõ: Kulcsár Attila)