Az általam leírt történet Nyíregyházán, az Északi temetõben játszódik. A cikk olvasójának az az érzése támadhat, hogy ez a történet rólam szól. Végigolvasva azonban rá fog jönni, hogy bár életem egyik tragikus részét érinti ugyan, de nem ez a lényeg, hanem a 28-as parcella.

Férjemnek 1991. évben bekövetkezett halálakor, az Északi temetõben, az akkori gondnoki feladatokat ellátó dolgozó kíséretében, sírhelyet kerestünk. Elérve a 28-as parcellához – ami akkor még igen foghíjas és rendezetlen volt –, bementünk az akkori egyes sorba, ahol az úttól kezdõdõen már volt néhány sír, és azt mondta: „ezt a helyet itt ki kell hagyni, mert itt voltak az 1956-os mártírok elhantolva, és itt egy emlékparkot akarunk majd kialakítani” – mutatott rá az ott lévõ dupla sírhelynyi területre, „de itt a következõre már lehet temetkezni”. Az évek teltek, én annak tudatában, hogy egyszer majdcsak megvalósul az elképzelése a temetkezési vállalatnak, szorgalmasan gondoztam a férjem sírja melletti területet is. Változás csak annyiban történt, hogy a temetkezési vállalat azt a parknak szánt helyet eladta egy magánszemélynek. A sors mégis úgy hozta, hogy ez a magánszemély meggondolta magát, és lemondott róla. Mintha el akarták volna hallgatni.

[REKLAM]

Nem értettem, hogy mi történik. Azt láttam, hogy Budapesten az 1956-os mártírok 301-es parcellából történõ kihantolása, és újratemetése után emlékparkként kezelik, gondozzák. És azt is láttam, hogy a „mi” 28-as parcellánk lassan feledésbe merül.

Közben ismét a sors akaratából a Nyíregyháza városi önkormányzat Idõsügyi Tanácsának titkára lettem.
Az az érzés, hogy valaki vagy valakik igyekeztek eltussolni, hagyni, hogy a feledés homálya fedje azt, hogy nem mindig ilyen dicsõ helyen aludta örök álmát Tomasovszky András és Szilágyi László, két mártírhalált halt 1956-os hõsünk, egyre jobban eluralkodott rajtam. Ennek az érzésnek nyomasztó hatása alatt vergõdve, 2015 nyarán tanácsért fordultam közismert emberekhez, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy megvalósuljon ez az egykori, valakiben megfogalmazódott álom. Segítettek, azonnal utánanéztünk a pontos történetnek, mely szerint az 1958. május 6-án, a nyíregyházi börtön udvarán kivégzett Szilágyi László és Tomasovszky András holttestét, akkor az Északi temetõ végének számító, elhagyatott helyen, jeltelen sírban helyezték el. Sírjuk hollétérõl tilos volt még a legközelebbi hozzátartozóknak is tájékoztatást adni. A temetésen jelenlévõ temetkezési vállalat dolgozóit megfenyegették, hogy aki elárulja, szintén oda fog kerülni. Csak hosszú évek után sikerült a mártírok hollétérõl tudomást szerezni a hozzátartozóknak az egyik dolgozótól, aki nem bírta tovább, hogy ne beszéljen. A rokonok ezután ugyan kimentek a temetõbe, de egyetlen szál dudvát sem húztak ki, virágot nem helyeztek el, és tették ezt azért, hogy a jó szándékú embert nehogy bajba sodorják – a jelenlegi dolgozók pedig már nem is tudták, hogy hol van az a hely...

[REKLAM]

Nyíltan csak a rendszerváltást követõen merték felkeresni a sírhelyet. 1989 tavaszán került sor az exhumálásukra, és az év október 6-án az újratemetésükre. Ezt a pontos történetet megismerve, még inkább hajtott a vágy, hogy meg kell örökíteni ezt a gyalázatos tettet az utókor számára.

Ülésünkön az Idõsügyi Tanács elé terjesztettem ezt a tervet, amit õk örömmel elfogadtak, munkatervünkbe napirendre tûztük és elkészítettük az emlékmû megvalósítására szóló javaslatunkat az önkormányzat felé azzal, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulójára készítsék el ezt az emlékparkot. Azon túl, hogy felmerültek hatósági, közigazgatási kérdések, az önkormányzat befogadta javaslatunkat és támogatta azt a temetkezési vállalattal együtt. Végül az utolsó héten elkészült az emlékmû.

Ez a sok minden – amit mondhatnánk véletlenek sorozatának is, de én inkább Isten akaratát látom benne – vezetett oda, hogy most már egy emlékmû kõbevésett táblája hirdeti, reméljük, örök idõkre, hogy milyen gyalázatos, megbocsáthatatlan bûnök történtek az 1956-ot követõ megtorlások idején. Ez a kõ ott áll a 28-as parcellában. Felkeresheti a temetõbe látogató, hisz tábla jelzi az út szélén az irányt, hogy hol található, és gyújthat egy gyertyát a hõsök emlékére.