Szigorodó szabályok

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai az elmúlt években több olyan áru- és termékbemutatón szereztek negatív tapasztalatokat, amelyek arra ösztönözték a jogalkotókat, változtassanak az eddigi gyakorlaton és módosítsák a bemutatók szabályait. Ezek a marketingmódszerek elsősorban a 70 év felettieket célozták meg, akik életkorukból, sok esetben pedig mentális és fizikai állapotuk miatt veszélyeztetettebbnek és hiszékenyebbnek, ezáltal pedig sérülékenyebbnek bizonyultak. Az ő védelmük érdekében léptek életbe a jogszabályi változások.

 

Több törvény változtatása tette lehetővé a módosítást

 

Dr. Bakó Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály főosztályvezető-helyettese elmondta, 2015. december 12. után már a termékbemutatókat, illetve a hozzájuk kapcsolódó ajándékokat, ajándéksorsolásokat, árkedvezményeket, illetve vagyoni előnyöket, amelyek inspirálhatják az idősebb korosztályt arra, hogy részt vegyenek termékbemutatókon, tilos reklámozni. Hozzátette, ezt a gazdasági reklámozásról szóló jogszabály módosítása írja elő.


Nem kínálhatnak hitelt

 

A területet egyéb fontos pontban is érintette változás. A Pénzintézeti törvény módosítása tette lehetővé azt, hogy a jövőben tilos pénzügyi szolgáltatási tevékenységek végzése a termékbemutatók helyszínén. Az idős emberek a legtöbb esetben anyagilag is kiszolgáltatottak, így az új szabályozással a jogalkotók azt akarták elérni, hogy ne ugorjanak bele olyan számukra előnytelen hitelekbe, amelyek a későbbi életüket meghatározzák. A reklámozásra vonatkozó jogi szabályozások azért is szigorodtak, mert a tapasztalatok azt bizonyították, az idősebb emberek főleg a kedvezmények és a vagyoni előnyök kilátásba helyezése miatt vettek részt termékbemutatókon.

 

Ügyfélszolgálat működtetése

 

2016. január 25-én további szigorítások léptek életbe az árubemutatókkal kapcsolatban. Most már a szervező cégeknek a vállalkozása székhelyén, illetve annak a megyének a székhelyén, ahol a termékbemutatót szervezik, ügyfélszolgálatot kell üzemeltetni. Ez azért lényeges, hogy a vásárlók élhessenek 14 napos elállási jogukkal. A területet folyamatosan ellenőrzik a jövőben az illetékes hatóságok. Azok a vállalkozások, akik nem tartják be az új szabályokat, szankciókra számíthatnak.

M. E.

(Fotó: internet)