Az év harmadik negyedévét összesítő adatsor szerint az új építésű vidéki lakások kínálati négyzetméterára átlagosan 995 ezer forint, ami mindössze 2,1 százalékkal magasabb az előző negyedéves értéknél, ismertette az Otthon Centrum (OC) felmérésnek eredményét Soóki-Tóth Gábor.
Mint mondta, ez éves összevetésben is mindössze 15 százalékos áremelkedést jelent. „Ilyen kismértékű emelkedést, utoljára a Covid világjárvány második hulláma alatt tapasztaltunk az új építésű vidéki ingatlanok esetében. Az is kiderült, hogy a fejlesztők számos esetben árat csökkentettek, és csak az elindított új projektek magasabb kezdő árának tudható be a harmadik negyedév minimális áremelkedése” – árnyalta az adatokat a szakember.
A vidéki városok közül továbbra is Sopronban a legdrágább egy új építésű lakás négyzetmétere, csakhogy az 1,26 millió forintos átlagár az előző negyedévi értéknél alacsonyabb. Debrecen az előző negyedévhez hasonlóan őrzi második helyét 1,15 millió forintos négyzetméterenkénti kínálati átlagárral, míg Szeged 1,07 millió forinttal a harmadik legdrágább megyei jogú város.
Ugyanakkor a harmadik negyedévre csökkent a milliós négyzetméterárat meghaladó vidéki városok köre, hiszen tavaly év végén még Győrben, Egerben és Veszprémben is egymilliót meghaladó négyzetméteráron kínálták az új építésű lakások négyzetméterét, ám mára mindhárom városban mérséklődtek az árak.
Soóki-Tóth Gábor az országos adatokról elmondta, a kínálati négyzetméterár már minden városban meghaladta a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsabán a legolcsóbb az új építésű lakások négyzetmétere (605 ezer forint), míg Hódmezővásárhely a második legkedvezőbb árfekvésű város (700 ezer forint). A többi városban ennél magasabb átlagos négyzetméterár az irányadó (750-950 ezer forint között).
Az OC harmadik. negyedéves felmérése szerint a 25 megyei jogú városban 269 projektben 6310 lakás épül, a kínált lakások átlagos négyzetméterára 995 ezer forint. Ezek az adatok nagyjából megfelelnek az előző negyedévben mérteknek, a projektek 2,2 százalékkal, az épülő lakások száma 1,5 százalékkal, a fajlagos árak 2,1 százalékkal haladják meg a nyár elején mért szintet.
Nem meglepetés, hogy a belátható időn belül nagyipari központtá váló Debrecenben meglódult a lakásépítés, a legtöbb projekt itt indult el (48), a többiek jelentősen leszakadva – Szeged (34) és Pécs (26 projekttel) – követik. Utánuk viszont csak százezer főnél népesebb városok sorjáznak, a sorrend Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár, egyedül Miskolc lóg ki az említett listából a maga 5 projektjével.
A kisebb városokban ennél jelenleg jóval kevesebb a projekt, a lista végét Hódmezővásárhely és Szekszárd zárja, ahol mindössze egy-egy projekt kivitelezése van folyamatban, míg Esztergomban, Dunaújvárosban és Salgótarjánban továbbra sincs aktív beruházás.
Tovább bonyolítja a képet, hogy az épülő lakások számában Szeged ezer lakással megelőzte a 800 lakásos Debrecent, Nyíregyháza (egy több száz lakásos beruházás révén) a harmadik, 660 épülő lakással.
Említést érdemlő, hogy a harmadik negyedévben elindított 25 projekt 400 lakása közül csak 20 beruházás 340 lakásának az értékesítését kezdték el a fejlesztők, a többi projekt tervként szerepel, illetve egyelőre csak az engedélyezési eljárást indították el. Az utolsó negyedévben a legtöbb, négy-négy új projektbe Szombathelyen és Debrecenben vágtak bele, míg lakásszámban szintén Debrecen az első.