November 25-től január 1-ig tart nyitva az ünnepi forgatag műsoros estekkel és több mint 50 árus részvételével. Aztán megjelennek a motoros Mikulások és felállítják az óriáskereket is. December 3-án, advent első vasárnapján a polgármester meggyújtja az adventi koszorún az első gyertyát, és felkapcsolja az ünnepi díszkivilágítást.
„A karácsonyfa megérkezett Borbányáról. A díszítés ezután jön, de kész vannak a faházak. Több mint 50 árus várja hagyományos ételekkel az idelátogatókat, a Mikulás-ház a gyerekeket. December 3-tól, advent első vasárnapjától lesz díszkivilágítás a városban, rengeteg programmal. Csütörtökönként lapcsánkaosztás, vasárnaponként sztárvendégek lépnek fel, egyéb napokon pedig a nyíregyházi iskolások és zenekarok mutatkoznak be. Lesznek új elemek, hiszen motoros Mikulások is jönnek. Az adventi koszorú hagyományosan a Kossuth-szobor előtt, a színpad a városháza főbejárata előtt áll. A Kiskarácsonyi sétány is elkészül, amit az ovisok fognak ismét feldíszíteni. November 25-től, jövő szombattól mindenkit szeretettel várunk!”
– tájékoztatott az adventi programokról a polgármester, dr. Kovács Ferenc.
A háromhetesre szűkült adventet úgy lehet megnyújtani, hogy november 25-én már kinyit a forgatag. A motoros Mikulások aztán advent első vasárnapján, december 3-án a Nyír Plaza parkolójából indulnak egy jótékonysági felvonulás keretében a Kossuth térre. A téren nyitva lesz a Mikulás-ház és helyére kerül a betlehemi jászol is.