Remek dolog anyaként és színésznőként egyszerre létezni

Némi szünet után, kisfia születését követően ősszel tért vissza a Móricz Zsigmond Színház játszóhelyeire Kiss Eszter Júlia, aki ebben az évadban három premier részese: ő A hercegnő és a boldogság Hercegnője; a Ne most, drágám! bohózatban Janie McMichael, a Nemtudomka című mesében pedig a legfiatalabb királylány.

– Anyának lenni önmagában is csodálatos, színésznőként pedig még csodálatosabb – mesélte –, bár van egy olyan sztereotípia (és ezért sokan óva intik a színésznőket a gyermekvállalástól), hogy ha anyák lesznek, kiesnek a körforgásból, nem könnyű visszatérni a pályára. Amikor elkezdtük próbálni a Hercegnő és a boldogságot, akkor nagyon féltem, vajon milyen lesz visszajönni. Tartottam attól, nehogy lemaradjak, esetleg megkoptak a képességeim, hiszen Vince születésével egy év kimaradt a pályámból. De kiderült, remek dolog anyaként és színésznőként egyszerre létezni, mindamellett, hogy sok mindent meg kell oldani. Mindig szerettem volna fiatal anyuka lenni, s hogy ez most megadatott, nagyon-nagyon boldog vagyok, szerencsére a kisfiam iszonyatosan alkalmazkodó.

– Kicsit több mint 13 hónapja született. Milyen legénynek látod?

– Már jár, s folyamatosan szövegel. Még ugyan nem értjük, mit, de annak is eljön az ideje. Így is ki tudja fejezni akaratát. Szerintem Vince nagyon vicces, erős akarattal bíró kisfiú, aki rendkívül szereti az embereket, köztük a gyerekeket, emellett borzasztóan nyitott. Amikor bejöttünk megnézni a Dzsungel könyvét, a színházat is imádta, tátott szájjal hallgatta Gulyás Attilát, mint Sir Kánt. Viszont az Alul semmi egyik előadása idején rengetegen voltak a színészbüfében, ott azért meg-megszeppent. De az, hogy anya kiment a mosdóba, vagy felszaladt valahová, és addig ő ott maradt vadidegen emberekkel, abszolút nem zavarta. Tényleg nagyon nyitott. Szerintem azért, mert egészen pici kora óta jövünk-megyünk, egy kicsit itt vagyunk, kicsit ott.

– Még mindig Babóca a kedvenc mesealakod?

– Nem, most már Klára A hercegnő és a boldogságból, és nem csak a szerep miatt. Amiatt is, mert örülök, hogy ő egy harcias kislány, aki bátran kiáll másokért, magáért, nagyon tettre kész. Persze a darab miatt is kedvencem, mert ez nagyon a miénk, közösen formáltuk a karaktereket; ötleteltünk, milyen játékok legyenek benne; kinek mi a különleges képessége. Mi, akik játsszuk, igazán szeretjük, a közönségünk ugyancsak, és ez remek dolog.

– Hercegnőként a boldogságot keresed. De mi a boldogság?

– A lényeg, hogy egymásban keressük, a családunkban, az életben, s nem feltétlenül a tárgyi dolgokban. Ebben a mesében az apuka – miután a kislánya elment és nem találták – szívfájdalmában rájött, hogy számára Klára volt mindig is a boldogság. Miután visszatért, megváltozott az élete, több figyelmet fordított gyermekére. Az én esetemben ez Vincére abszolút igaz, szerintem még sosem voltam ilyen boldog és felszabadult, mint az elmúlt 13 hónapban. Azóta sokkal nyitottabb lettem én is a világra.

– A Nemtudomka ismét királylány szerepet hozott neked. Ez a mese miért lehet érdekes a gyerekek számára?

– Szívesen vagyok tündér vagy királylány, azt szeretném, ha az általam megformált karakter olyan lenne, akivel sok kislány tud azonosulni. A hercegnőkkel és a tündérekkel szerintem az a feladatunk, hogy legyen bennük emberi, így jó példát, mintát, elérendő célt mutassunk számukra. Ebben a fölöttébb modern, technológiai eszközökkel teli világban, amelyben élünk, azt látom, hogy sokan, így a gyerekek is rabjaivá váltak a mobiltelefonnak, tabletnek, televíziónak. Inkább azokhoz ragaszkodnak, mint a természethez, a társaikhoz, vagy úgy általában az emberekhez. A Nemtudomka arról szól, hogy nemcsak az lehet hasznos és nemcsak az okozhat boldogságot, ami kézzelfogható, hanem a képzeletünk is. ő világot teremt a gondolataival, és ez szerintem fontos, főleg a gyerekeknél. Az olvasott mesék kezdenek kihalni az életükből, pedig a kreativitás és a fejlődésük szempontjából is elengedhetetlen, hiszen elképzelik magukban a hallottakat: hogyan nézhet ki a sárkány, a táltos vagy a tündér, milyen helyeken járnak a szereplők, és így tovább. A Nemtudomka arra is rávilágít, hogy merjük használni a fantáziánkat. Gondoljunk csak bele: a világban az új dolgok, az újféle megközelítések mind a kreativitásból, a gondolkodásból születtek...

– A Ne most, drágám! rekeszizmokat megmozgató komédia, olykor pikáns jelenetekkel, repkednek a fehérneműk... Szeretsz szexi lenni? Illetve jó érzés, ha annak látnak?

– Még soha nem volt ilyen megjelenésem a színpadon. De természetesen igyekeztem felkészülni arra, hogy készen álljak, ha kell. Azt gondolom, hogy nekünk, színészeknek kötelezően tartanunk kell a fizikumunkat és a kinézetünket, mert ez is a munkánk része. Bevallom, nagyon nem volt ínyemre való az elején, és nagyon izgultam is az első öltözős, vagy hát kinek mi, nekem ugye vetkőzős próbán. Milyen lesz vajon, hiszen nyilván ott vannak mások is. De olyan nagy odafigyeléssel történt ez az egész! Tehát, hogy csak egy példát mondjak: csupán mi, akik a színpadon voltunk, lehettünk ott, plusz az ügyelő és a rendező. A büfében van egy tévé, amin tudjuk figyelni, hol tart éppen az előadás, azt kikapcsolták az empátia jegyében. Azt gondolom, ha nem a vetkőzésre helyezzük a hangsúlyt, hanem a jelenet humorára, könnyebben tudja az ember kezelni. Visszatérve a kérdésedre: szeretek szexi lenni – ruhában. Hozzáteszem, két hete megnéztem az Alul semmit, hogy lássam a férfi kollégáimat hasonló cipőben, mert abban is van olyan jelenet, ami a komfortzónájukon kívül esik. ők is megcsinálták, mind a hatan. Talán Horváth Viktor kollégámmal beszélgettünk erről, s úgy fogalmazott: minden elismerésük, hogy a Ne most, drágámban ezt a jelenetet bevállaltam, mert nekik is nehéz volt. De szerintem a színészek túlnyomó többsége így van ezzel.

– Szerinted mitől sikeres ez a bohózat?

– Nagyon szeretem Mészáros Tibor humorát. De nemcsak humora van, hanem remek ritmusérzéke is, ami fontos egy vígjátéknál. Plusz: Tibor a váltások nagymestere, ami szintén jól jön, ha az ember poént gyárt. Szerintem éppen a ritmus adja a Ne most, drágám! sikerét. Anyukám mesélte, hogy aznap este, amikor megnézte, a második felvonásban nevetésszünet sem volt, folyamatosan kacagtak a nézőtéren.

(Szerző: Kováts Dénes)