Péntektől látogatható a Júlia Fürdő, a Fürdőház és kinyit a Parkfürdő 50 méteres medencéje
Fotó: sostort.hu

Pénteken nyit a Júlia Fürdő, továbbá ezzel együtt megnyitják a Hotel Fürdőház wellness- és szállodai részlegét, valamint a sóstói Parkfürdő 50 méteres versenymedencéjét is. A szabadtéri fürdők nyitása a későbbiekben, az időjárási viszonyok javulása esetén várható.

Most még üresen állnak a vízzel teli medencék a Júlia Fürdőben, május 21-én, péntektől viszont már ismét fogadják a vendégeket, ráadásul aznap egészen este 23 óráig. A november óta tartó bezárások alatt számos fejlesztést és esztétikai beruházást hajtottak végre a nyíregyházi fürdőkben, amelyek a látogatók kényelme mellett a biztonságukat is szolgálják. A fürdőző vendégeknek azonban ezentúl is számos szabályt és ajánlást kell majd betartaniuk.

Szabályok

„Azok a szabályok vannak érvényben, amelyeket az emberek már jól ismernek. Védettségi igazolvánnyal lehet a 18 éven felülieknek igénybe venni a fürdőszolgáltatásokat. Nagyon fontos, hogy az oltás igazoló lapja erre nem megfelelő, csak a plasztikkártya. Ezt személyi igazolvány, útlevél, vagy bármilyen fényképes azonosító okmánnyal együtt tudjuk elfogadni. És az ő felügyeletük alatt lévő 18 év alattiaknak nem kötelező az igazolvány megléte.”

Podlovics Lajos, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. értékesítési vezetője televíziónknak elmondta, a tavalyinál jóval kedvezőbb a helyzet a fürdők használatával kapcsolatban, mostanra már csak ajánlásokat fogalmaznak meg az üzemeltetők számára, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ a járvány szempontjából biztonságos tevékenységnek minősítette a fürdőzést. A vízhez adagolt klór ugyanis elpusztítja a koronavírus burkát, és így ezzel együtt a vírust is. Ehhez azonban a hozzáadott klórmennyiséget a megengedett legmagasabb szinten kell tartani. A gyógyvizekhez pedig egy olyan szert alkalmaznak, amely a koronavírust ugyan elpusztítja, azonban a víz gyógyhatású elemei nem károsodnak, azok továbbra is száz százalékban hasznosulni tudnak.

Felújítások

„A fürdők felkészítése nagyon nagy feladat volt, minden olyan dolgot el tudtunk végezni a bezárás alatt, amelyeket normál üzemben nem lehetett volna. Több helyen lecseréltük a légtechnikai csöveket, amellyel nagyobb fürdőbiztonságot tudunk nyújtani a vendégeink számára, nagyon sok helyen esztétikai beavatkozásokat tudtunk elvégezni, amik szintén több hónapot vettek igénybe, például falakat helyeztünk át, és hatalmas területeket tudtunk újraburkolni.”

Podlovics Lajos hozzátette, a Júlia Fürdőben a légtechnikai rendszer megújítása mellett az összes medencét újrafugázták, ahol szükséges volt, ott kicserélték a burkolatokat, a külső részeket parkosították, több helyen lecserélték a szanitereket, és befejezték a nagyobb vízkőmentesítéseket is.