Nagyobb vadmozgás, fokozott vadveszély az utakon
A téli hónapokban – ha nem is drasztikusan – növekedett az elütött őzek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A megváltozott időjárási körülmények miatt a vad gyakrabban jelenik meg az utak közelében, ami fokozott figyelmet igényel az autósoktól. Évente mintegy ötszáz vadgázolás történik a vármegyében.
Sóstó felé haladva a Nyíregyháza felirat után rögtön két tábla is figyelmeztet a vadveszélyre. Az elmúlt hetekben régen látott hótakaró borította a talajt, így a vadon élő állatok nehezebben jutottak táplálékhoz. Ezért napközben többet mozogtak, gyakrabban jelentek meg az utak közelében. Az Országos Magyar Vadászkamara vármegyei területi szervezetének titkára szerint az őzek jelentik a legnagyobb veszélyt az autósokra.
Keresték az ennivalót a vadállatok
„Mostanában nem volt jellemző a kemény tél. A vad gyakorlatilag egész évben megtalálta a táplálékát, nem kellett sokat mozognia. Volt olyan, hogy egész télen sarjadt a fű, tudtak mit enni. Ez a hó egy kicsit megzavarta őket, ezt mi is érzékeljük. A vadásztársaságok jelezték, hogy nagyon megnőtt a takarmányfogyasztás. Annyi vad van kint, hogy mindet nem lehet ellátni takarmánnyal. A vad aktívabban mozog, keresi az ennivalót és emiatt sajnos valamelyest nőtt az elütések száma is. Jellemzően az őz, amiből sokat ütnek el. Ennek több oka is lehet. Az őz egész nap mozog. Ha ez a mozgási periódus egybeesik az autósok mozgásával, akkor többet ütnek el. Ha nem is drasztikusan, de nőtt az elütött őzek száma, ebben az időszakban még nem szokott ilyen mennyiség lenni”
– mondta el Fazekas Gergely.
A vadásztársaságoknak van egy jelentési kötelezettségük, február utolsó napján, a vadászati év végén a vadászati hatóság felé összesítik, hogy mi történt a vadászterületükön. Ekkor derül ki az elütött vadak száma is.
Évente mintegy ötszáz vadgázolás
„Vármegyénkben évente négyszázötven-ötszáz elütött vaddal számolunk. Ebben benne van a fácántól a dámszarvasig minden. Nyilván mindent nem találnak meg a hivatásos vadászok sem, mert ha mondjuk egy fácánt elütnek, azt lehet, hogy fél óra múlva egy róka elviszi. A rendőrségi intézkedést igénylő esetek – amikor valamilyen komolyabb kár keletkezik a kocsiban – ennek nagyjából a felét teszik ki. Ez nem mind komoly kár, de ha nincs rendőrségi jegyzőkönyv, akkor nehéz bizonyítani a biztosító felé, hogy miért is tört össze az autó. Tehát sok esetben azért hívják ki a rendőröket, hogy tudják érvényesíteni a kárigényt az autósok, nem pedig azért, mert totálkárosra tört az autó. Évente szerencsére csak egy-két komoly baleset van”
– összegzett a titkár.
Az elütött vadaknak is van értékük, így azokat nem szabad elvinni a baleset helyszínéről.
Értesíteni kell a rendőrséget
„Mindenképpen hagyjuk ott, az úton az elütött vadat, mert annak van egy értéke. Ez egy nyúlnál is több tízezer forintot jelent. Ha betesszük az autóba és valaki észreveszi, rendőrségi eljárás indulhat, mert az lopásnak minősül. Ha pedig százezer forint fölötti az érték, akkor az már bűncselekmény, és ez nyilván senkinek nem hiányzik. Azt javaslom, mindenképpen értesítsük a rendőrséget. Van egy jól működő együttműködés köztünk és a rendőrség, illetve a kormányhivatal között, így azonnal kiderül, hogy melyik hivatásos vadászhoz tartozik az adott vadászterület. Ő pedig megteszi a szükséges intézkedéseket”


