Kitüntetések a magyar kultúra napján – Idén Szepessy Béla kapta a Krúdy Gyula-díjat

Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója kapta a Nyíregyháza Város Kulturális Életéért járó Krúdy Gyula-díjat. Az elismerést a magyar kultúra napja alkalmából szervezett ünnepségen vette át, ahol dr. Szabó Tünde, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, a kultúra legalább annyira fontos, mint az országunk versenyképessége, polgáraink egészsége. A rendezvényen átadták a Bencs László Emlékérmeket és Emléklapokat is.

Péntek délután megnyílt Zajácz Tamás bőrműves iparművész „Gondolatok bőrkötésben” című tárlata a Váci Mihály Kulturális Központban. A nyíregyházi művész 1980 óta rendszeresen kiállít hazai és külföldi galériákban, részt vesz nemzetközi képző- és iparművészeti bemutatókon, bőrmegmunkálási technológiáját a ’70-es években kezdte el kikísérletezni. A Váci Mihály Kulturális Központ aulájában február 20-ig ingyenesen megtekinthető a tárlat.

Január 22.

Nemzeti imánk költője, Kölcsey Ferenc 1823. január 22-ei dátummal jelölte meg a Himnusz kéziratát, így ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját már 1989 óta. Ebből az alkalomból idén is kitüntetéseket adtak át a Váci Mihály Kulturális Központban. Január 22-e a kultúránk, a hagyományaink, az értékeink megbecsüléséről és az azt gyarapító személyek elismeréséről szól – emelte ki beszédében dr. Kovács Ferenc polgármester.

Kulturális Negyed

Ebből az apropóból érdemes megemlíteni, hogy mennyire fontos az épített örökségünk is, Nyíregyházán nemrég kialakították a Belvárosi Kulturális Negyedet a Benczúr-Bessenyei téren, amelynek része például a Móricz Zsigmond Színház, a nemrégiben elkészült Szindbád, de épül az egyháztörténeti múzeum, illetve itt található a Jósa András Múzeum is, amelynek nagyszabású felújítása hamarosan elkezdődik.

Nehéz idők

A kultúra megjelenik a mindennapokban is, most egy nagyon nehéz időszak remélhetőleg vége felé közeledünk, ez pedig a világjárvány, ami teljesen új helyzetet hozott mindannyiunk életébe, illetve áldozatokkal is járt. Én azt gondolom, hogy a magyar kultúra, amely nemcsak egy kulturális érték, hanem a nemzeti identitásunk, nemzeti összetartozásunk egyik alapköve is, ez egy olyan erő, ami megvéd bennünket a nehéz időkben is” – mondta ünnepi beszédében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Fontos a kultúra

Az ünnepségen dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője kiemelte, január 22-e egy olyan alkalom, amely büszkén hirdeti a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket. A jövő generációjának át kell adni a kultúra szeretetét és tiszteletét, hogy akár száz év múlva is ugyanolyan fontosnak érezzék a fiatalok megismerni Arany János és Petőfi Sándor verseit, Móricz Zsigmond regényeit vagy Katona József Bánk bánját.

Most, 2022-ben már másfajta érzések is munkálkodnak bennünk, hogy a magyar kultúra napja már több mint egy ünnep, egyfajta demonstráció, kiállás, hogy minden eddiginél fontosabb számunkra a magyar kultúra. Az a rendkívüli örökség, amelyet az évszázadok során csodálatos költők, írók, zeneszerzők, festők és más művészek hagytak ránk és amelynek továbbörökítése legalább annyira fontos, mint az országunk versenyképessége, polgáraink egészsége, mert a kultúra a nemzet értékrendjének egyik legfontosabb tartópillére” – mondta dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő.

Krúdy Gyula-díj Szepessy Bélának

Az ünnepségen Nyíregyháza Város Kulturális Életéért Krúdy Gyula-díjat kapott Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója. Szepessy Béla a nyíregyházi művészeti élet kiemelkedő alakja, már középiskolai éveiben is komolyan foglalkozott a képzőművészettel. Fő szakterülete a magasnyomású grafika és a tervezőgrafika, számítógépes grafika, de foglalkozik a festészet és plasztika szinte minden területével. Amellett, hogy alkotásait rendszeresen kiállításokon mutatja be, hosszú évek óta oktatja is a művészetek iránt érdeklődő diákokat. Nyíregyháza kulturális életében végzett kiemelkedő tevékenységével, értékmegőrző és értékteremtő munkájával méltán érdemelte ki a tanítványai, munkatársai és szülővárosa tiszteletét és elismerését.

Végigkíséri a kultúra

Ha megkérdezték volna bármikor tőlem, hogy ki a kedvenc íróm, Krúdy Gyula, a legnagyobbra tartott festőm pedig Benczúr Gyula, így hát ezért kerültem biztos a Benczúr téri óvodába és a Krúdy Gyula Gimnáziumba. Ez a folyamat folytatódott tovább, ez a nyíregyházi hagyomány éltet. Még annyit a kultúráról, hogy nyomon is követ, mert Nyíregyházán születtem a Madách utcában, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán végeztem első ízben, tehát minden a helyi kultúra irányába hat és remélem, hogy ezt a kultúrát tudom táplálni úgy, mint ahogy engem táplált Nyíregyháza” – mondta beszédében prof. dr. habil Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézet igazgatója.

Elismerések

A magyar kultúra napi ünnepségen Bencs László Emlékérmet kapott Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu igazgatója és dr. Vaczóné Antal Erika könyvtáros, volt igazgatóhelyettes, valamint Bencs László Emléklapot adományoztak Kissné dr. Mogyorósi Pálma egyetemi docens és Németh Erika szobrász részére. Az ünnepségen a Nyírség Táncegyüttes és a Lókötő-Topogó Táncegyüttes szórakoztatta a vendégeket, a Bürkös Zenekar közreműködésével.

Kapcsolódó galéria

Magyar Kultúra Napja 2022