Nívódíj a Figurás Táncegyüttesnek: szakmai csúcson a táncművészeti tagozat
Újabb kiemelkedő szakmai sikerrel zárta a XXIII. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivált a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium Táncművészeti tagozatának méltán híres formációja, a Figurás Táncegyüttes. Az ifjú táncosok a verseny legmagasabb értékű elismerésével, a Nívódíjjal tértek haza, mellyel ismét bebiztosították helyüket az ország élvonalában.

Folyamatos minőség, kiemelkedő utánpótlás-nevelés
Csurák Ildikó Júlia főigazgató a sikerrel kapcsolatban kiemelte, hogy a díj a Búza utcai iskola néptánc szakirányos diákjai számára biztosított következetes munka és minőségi képzés eredménye. A Figurás Táncegyüttes immár hosszú évek óta biztosítja a diákok számára a bemutatkozási lehetőséget a legrangosabb, országos fórumokon.
„A legrangosabb országos fórumokon indítjuk a növendékeket annak érdekében, hogy színpadi rutint szerezzenek, összemérjék tudásukat más táncosokéval, és hogy megismerje őket a szakma”
– hangsúlyozta levelében Csurák Ildikó Júlia főigazgató.
Az együttes korábbi sikerei is ezt a folyamatosan magas színvonalat igazolják: a 2022-es szegedi Országos Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál első helyezése, valamint a 2023 novemberében elnyert XXI. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál Nívódíja is a Figurás Táncegyüttes nevéhez fűződik.
Két ajánlás az antológiába
A díjon túl a zsűri a táncegyüttes két koreográfiáját is a legjobbak közé sorolta. Mindkét alkotás ajánlást kapott a 2026-os Ifjúsági Néptánctáncantológia műsorában való részvételre, amely a legszínvonalasabb magyar néptáncos produkciókat mutatja be a fővárosi közönségnek.
-
Papp Judit–Varga József: Rábaközből
-
Pitlik–Sipos Eszter–Ignácz Gergő: Tirpák táncok
A főigazgató megfogalmazta, hogy a kitartó munka gyümölcseként a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium és Kollégium növendékei közül ma már sokan az ország legjelentősebb hivatásos együtteseinek tánckari tagjaként, szólistaként, művészeti asszisztensként és táncpedagógusként teljesítenek szolgálatot, ezzel is bizonyítva a nyíregyházi képzés értékét.


