Ma öltözik ünnepi fénybe Nyíregyháza – indul az adventi varázslat!
November 30-án, advent első vasárnapján újra ünnepi fényárban úszik Nyíregyháza belvárosa. A Kossuth tér és idén először a Hősök tere is „ünnepi ruhát ölt”, ezzel hivatalosan is kezdetét veszi az év egyik legszebb időszaka: az adventi várakozás.

Belvárosi fénycsoda – még nagyobb, még látványosabb
Az adventi udvar idén kibővül: a fények, dekorációk és hangulatpontok már a Hősök terére is átköltöznek. A villamos karácsonyi díszítést kap, a fasor pedig fényalagútként kíséri végig a látogatókat.
A Kossuth téren közel 500 méternyi fényfüzérből kialakított térháló, a főbb utcák kandelábereire helyezett motívumok, valamint karácsonyi figurák – rénszarvas, hóember, csillag, szánkó – hozzák el az ünnepi hangulatot.
Az egyik legnagyobb újdonság egy 4 méter átmérőjű, belülről bejárható fénygömb, több mint 12 ezer LED-del, hópelyhekkel és csillagokkal. A Mikulás-ház mellé telepített installáció egyszerre akár 8 embert is befogad – garantált szelfimenyország!
A templom előtti szökőkút pedig ismét fényszökőkúttá alakul.
A díszkivilágítás november 30-án 16:30-kor gyullad fel, majd meggyújtják az első adventi gyertyát. A fények vízkeresztig teszik ünnepivé a városközpontot.

Adventi forgatag és karácsonyi vásár
November 28. és január 1. között ismét vár a karácsonyi vásár:
- 28 faház,
- 11 vendéglátó- és kiszolgálóegység,
- több mint 50 árus, kézműves, termelő és művész kínál portékát.
A forgatagban a gyerekeknek régi hangulatú körhinta, a felnőtteknek és családoknak pedig a várost magasból megmutató óriáskerék teszi teljessé az élményt.
A színpad a polgármesteri hivatal előtt áll, a város adventi koszorúja pedig a Kossuth-szobor lábánál kap helyet.
Mikulás-ház a Kossuth téren
A Mikulás november 30-án 16:30-tól fogadja először a gyerekeket, majd december 1–7. között mindennap 13:00–19:00 óráig várja a kicsiket.
A Város Karácsonyfája
Idén egy 12 méter magas lucfenyő érkezett a Kertvárosból.
Díszei:
- 2 km fényfüzér
- gömbök
- piros masnik
- ajándékdobozok
- és a gyerekek saját készítésű díszei és jókívánságai

Karácsonyi Hangverseny
A hagyományos városi koncert:
december 12., 19:00
Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház
Fellép: Cantemus Vegyeskar & Szabolcsi Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Szabó Soma, Liszt-díjas karnagy.
Ajándék lapcsánka
A város idén is folytatja hagyományát: minden csütörtökön 15:00-tól frissen sült lapcsánkával várja a vendégeket az Adventi Forgatagban.

Városi Szilveszter – Utcabál a Kossuth téren december 31., 22:00-tól
- DJ Hajnal
- UFO
- Éjfélkor Himnusz és közös pezsgőzés a téren.



