(Forrás: Dr. Kovács Ferenc Facebook oldala)

Bemutatták a Fidesz új jelöltjét az 1. számú választókerületben

Nov 29, 2025

Dr. Kovács Ferenc, választókerületi elnök, Nyíregyháza polgármestere Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen jelentette be, hogy a Fidesz–KDNP dr. Polgári Andrást indítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 1. számú, nyíregyházi egyéni választókerületben:

Nyíregyházán járt ma Orbán Viktor miniszterelnök, aki a Digitális Polgári Körök által megrendezett Háborúellenes gyűlésen mondott beszédet. 

Az esemény után Miniszterelnök Urat a városházán fogadtam, ahol több, fontos fejlesztést is előkészítettünk. 

Ugyanakkor egy közös bejelentést is megtettünk. Az már korábban is tudható volt, hogy a Fidesz-KDNP-nek mind a 106 körzetben jó ideje megvoltak a képviselőjelöltjei, arról viszont, hogy ki indul a vármegyei 1. számú, nyíregyházi egyéni választókerületben, még nem beszéltünk.

Választókerületi elnökként örömmel közölhetem, hogy jelöltünk dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.

András 45 éves, a jogi diploma megszerzése után már 20 éve a városért dolgozik. Korábban a polgármesteri hivatal osztályvezetője volt, 2017-től pedig a kormányhivatal főigazgatója. Két diplomás, szakvizsgázott jogász.

Sok sikert kívánok a jelöltségéhez, egyben megköszönöm dr. Szabó Tündének a választókerületért egyéni képviselőként végzett nyolcéves munkáját!

Előző hír
Ma öltözik ünnepi fénybe Nyíregyháza – indul az adventi varázslat!
Következő hír
Mészáros Tibor negyedik rendezése Nyíregyházán a Ne most, drágám!

Kapcsolódó híreink