Felvételi – Szombaton írják a gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgákat

Magyar nyelvvel kezdődik, majd matematikával folytatódik a gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsga szombaton. A felvételik alatt szigorú óvintézkedéseket vezetnek be az iskolák, egy teremben például legfeljebb 10 diák lehet, és kötelező lesz a maszkviselés, a fertőtlenítés, valamint az épületbe érve mindenkinek megmérik a lázát is.

Felvételi vizsga

Bár csak pénteken fejeződik be a félév, szombaton már el is kezdődik a felvételi a gimnáziumokban. Azoknak a tanulóknak, akik olyan helyre jelentkeztek, ahová kötelező a felvételi, központi írásbeli vizsgát kell tenniük.

„Ez a központi írásbeli szombaton 10 órakor kezdődik, előtte célszerű 15-20 perccel megjelenni. Az egészségügyi előírásoknak megfelelően maszkot kell viselni, illetve kötelező a kézfertőtlenítés, valamint a testhőmérséklet-mérés. Nálunk 98-an jelentkeztek a központi írásbelire, ami azt jelenti, hogy 10 tanteremben fogjuk biztosítani a tanulóknak a helyet, illetve két tantermet még szabadon hagyunk, felkészülve arra, hogy ha valami rendkívüli ok miatt valamelyik csoportot meg kell bontanunk” – mondta el televíziónknak Kantár Attila, a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium intézményvezetője.

A vizsga magyar nyelvvel kezdődik, majd matematikával folytatódik, melyek megoldására 45 perc áll a felvételizők rendelkezésére. Akik valamilyen oknál fogva nem tudnak részt venni a szombati vizsgán, január 28-án pótolhatják azt, a koronavírus miatt igazoltan hatósági házi karanténban lévőknek pedig február 5-én biztosítanak vizsgázási lehetőséget.

„Amit javaslok, hogy a tanulók a kötelező védőfelszerelések mellett hozzanak magukkal kék vagy fekete tollat, és személyazonosításra alkalmas okmányt. A magyarnál semmilyen segédeszközt nem lehet használni, a matematikánál ceruzával rajzot lehet készíteni, illetve vonalzót, szögmérőt és körzőt használhatnak a diákok. Ezen túl javasolni szoktuk, hogy innivalót, plusz kalóriát, például szőlőcukrot, csokoládét, és a személyes higiéniához szükséges dolgokat, például papír zsebkendőt hozzanak magukkal” – tette hozzá az intézményvezető.

Lehetőségek

A felvételizőket emelt óraszámú angol és testnevelés várja a következő tanévben a 4 éves gimnáziumi képzések alatt az Aranyban, azonban az igazgató elmondta, régóta népszerű a 8 osztályos gimnáziumi képzésük is.

Kantár Attila elmondta: „Nem kérünk központi írásbeli felvételit a 8 osztályos gimnáziumba jelentkező tanulók számára, de nagy szeretettel várjuk azokat a jelenleg 4. osztályos általános iskolai tanulókat, akik a 8 osztályos képzést szeretnék majd valamikor igénybe venni. Itt nincs központi felvételi, a harmadik év végi és a negyedik félév tanulmányi eredményeit vesszük figyelembe a rangsor kialakításakor. Iskolánkban harmincadik éve indítunk 8 osztályos gimnáziumi képzést, és az elmúlt évek igazolják azt, hogy akik ebben a képzésben vettek részt, a felsőoktatásban maximálisan meg tudják állni a helyüket, illetve a munkaerőpiacon is nagyon értékesek tudnak lenni.”

Érettségi

Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem – mondta nemrégiben Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján. Maruzsa Zoltán kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgákra – ahogy a felsőoktatási felvételikre is – a hagyományos február 15-ei időpontig lehet jelentkezni. A tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat. Tavasszal csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30 ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki fertőzési góc – tette hozzá a köznevelésért felelős államtitkár.