A héten folytatódik az Értékes esték és újabb kiállítás nyílik Nyíregyházán

Január 9-én, szerdán folytatódik az Értékes esték programsorozat, mégpedig Sipos László műemlékvédő és műemlékfotós munkásságának bemutatásával. A Forster-emlékérmes fotográfus előadását 16 órától a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében hallgathatják meg az érdeklődők.

Január 10-én „Még nem – már nem: vizsgálódások a groteszk-transzcendens tengelye mentén” címmel nyílik kiállítás a Nyíregyházi Városi Galériában. Góré Szabina kiállításának megnyitója csütörtökön 16 óra 30 perctől kezdődik. A kiállítás február 23-ig lesz megtekinthető.

Január 12-én, 10 órakor a Trianon Társaság és a Rákóczi Szövetség városi szervezetei a doni harcokban elesett megyebeli honvédekre emlékeznek az általuk állított emléktáblánál a Hősök terén.

Január 13-án a Napraforgó Meseszínház interaktív zenés mesejátékkal várja a gyerekeket a Váci Mihály Kulturális Központban. 10:30 és 13:00 között kézműves foglalkozás várja a csemetéket. Az előadás 11 órakor kezdődik.


Farkas Fanni

(A borítóképen Góré Szabina festménye látható.)