Bemutatjuk a nyíregyházi választókerületeket: 15., Oros
Ráb Jánosné (Fidesz–KDNP) a 2024. júniusi választásokon szerezte meg azt a felhatalmazást, hogy az orosi városrész képviselője legyen. Nem ez volt azonban az a dátum, amikor az itt élőkért és a helyi közösségért elkezdett dolgozni: hosszú évek óta vezetője egy orosi egyesületnek, amely fontos közösségépítő munkát végez Oroson. Diplomái alapján egészségügyi szociális munkás, végzettségét és tudását nap mint nap kamatoztatja az Orosi Idősek Klubja vezetőjeként és a házi gondozói körzet vezetőjeként, ahol naponta nagyjából száz emberről gondoskodik. A választások óta folyamatosan tesz azért, hogy a lakossági igényeket teljesítse, még biztonságosabbá és még élhetőbbé tegye Orost. Sorozatunkban ezúttal a 15. számú választókerületben megvalósult fejlesztésekről, a közösségi élet és a helyi hagyományok ápolásáról, valamint Oros további fejlesztési terveiről kérdeztük a városrész önkormányzati képviselőjét.
Hosszú évtizedek a közösség szolgálatában
– Egy település nem csupán házakból, utcákból és intézményekből áll. Attól válik igazán otthonná, hogy ismerjük egymást, vannak közös élményeink, hagyományaink, és vannak alkalmak, amikor megállunk egy kicsit, találkozunk és időt töltünk egymással. A közösségekkel foglalkozó kutatások ezt társadalmi tőkének nevezik: azoknak a kapcsolatoknak, a bizalomnak és az összetartozás érzésének, amelyek képessé tesznek bennünket arra, hogy ne csupán egymás mellett, hanem egymással éljünk. Érdekes módon még azt is kimutatták, hogy a kisebb helyi rendezvények résztvevői jobban megismerik szomszédaikat, erősebbnek érzik lakóhelyük összetartását, és jobban hisznek abban, hogy közösen képesek tenni érte. Talán nem gondolunk erre, amikor egy gyermeknapon beszélgetünk a színpad mellett, együtt várjuk a Mikulást, jelmezbe öltöztetjük a gyerekeket a halloweeni felvonulásra, vagy augusztus 20-án megszegjük az új kenyeret. Pedig valójában ilyenkor történik valami nagyon fontos: közös emlékeink születnek.

Adventi gyertyagyújtás a XX. Századi Emlékparkban
Város a városban
– Oros egy különleges hely. Bár közigazgatásilag évtizedek óta Nyíregyháza része, több száz éves történelme, saját hagyományai és erős helyi identitása miatt ma is sokkal több egyszerű városrésznél. Az elmúlt másfél-két évben ezért képviselőként az utak, járdák, intézmények és más szükséges fejlesztések mellett legalább ilyen fontosnak tartottam azt is, hogy legyenek olyan alkalmak, amikor Oros közösségként is megmutathatja magát.

Húsvéti családi délután a XX. Századi Emlékparkban
Nehezebb időkben is összefogunk
– Az orosi közösség összetartó erejét mutatja, hogy idén télen, amikor egy rég nem látott hideg időjárás érte el az országot, így Nyíregyházát és benne Orost is, folyamatosan jártuk azokat a házakat, ahol idősek, mozgásukban korlátozottak és rászorulók élnek. Ellenőriztük, hogy minden rendben van-e velük, van-e elegendő élelmiszerük, tudnak-e mivel fűteni, és szükségük van-e bármilyen segítségre. A lakosság köréből szalmát ajánlottak fel a háziállatok számára, illetve aki tudott, kisgépekkel segített abban, hogy az utak minél hamarabb biztonságosan járhatóvá váljanak.
Közös sikerek az elmúlt időszakból
– Amióta képviselő vagyok, minden hónap első keddjén fogadóórát tartok, így folyamatosan aktív kapcsolatban vagyok a lakossággal. Az ő igényeiket meghallgatva és a saját elképzeléseimet is ezekhez igazítva próbálok mindent megtenni azért, hogy minél több fejlesztés megvalósuljon Oroson is. Több olyan pozitív változás történt az elmúlt években, amelyet sikerként lehet elkönyvelni. Így például visszaállították a 4Y buszjárat régi útvonalát, kamerákat helyeztek el az iskola előtti zebránál, korszerűsítették a ravatalozót az orosi temetőben, illetve itt is térfigyelő kamerákat helyeztek el. Megújult a Kezdő utca útburkolata, felújították a járdát a Meggyes utcán, valamint megújult a posta, az óvoda és az idősek otthona közötti terület. Többek között sikerült azt is elérni, hogy 60 km/h-s sebességkorlátozó táblát helyezzenek ki az Oros és Nyírpazony közötti útszakaszra. Parkolókat alakítottak ki az Élet utcai játszótérnél, valamint ide is telepítettek kamerákat. Megújult az út a Takarék közben, illetve szintén pozitív változás, hogy ATM működik a Fő utcán.

ATM a Fő utcán

A megújult orosi temető
Oktatási intézmények a városrészben
– Oros mára megfiatalodott, sok fiatal képzeli itt az életét, számos új utca alakult ki, rengetegen építkeznek a városrészben. Számukra nagyon fontos volt, hogy minőségi oktatási intézmények működjenek az otthonukhoz közel. Jelentős mérföldkő volt Oros életében, amikor megnyitott az Orosi Görögkatolikus Bölcsőde, amely új munkahelyeket is teremtett, és 48 gyermeket fogad. Mára több mint 350 diák tölti meg élettel a Herman Ottó Tagintézmény termeit, az általános iskola pedig az elmúlt években rengeteget fejlődött. Szép környezet, korszerű feltételek várják a diákokat, idén például új tanteremmel is bővült az intézmény, a könyvtár pedig egy felújított épületrészbe költözhetett. Jó látni, hogy minden évben történik valami, ami szebbé, jobbá és otthonosabbá teszi az iskolát, mert egy iskola nem csupán falakból, tantermekből és könyvekből áll. Egy iskola közösség. Egy hely, ahol a gyerekek nemcsak tudást, hanem élményeket, értékeket és útravalót is kapnak. Büszkék lehetünk arra, ami az orosi iskolában az elmúlt években létrejött, és arra is, hogy egyre több család érzi úgy, jó helyen van itt a gyermeke. Az orosi iskola a Mozdulj Nyíregyháza! programban is részt vesz, minden héten ingyenes foglalkozásra várják a környéken élőket.

Az új görögkatolikus bölcsőde
A rendezvények több száz embert szólítanak meg
– A közösségi életre, a programok szervezésére – ahogy már korábban is említettem – rengeteg energiát fordítok. Ezek nem akkor kezdődtek, amikor önkormányzati képviselő lettem, számos rendezvényünknek sokéves, akár több évtizedes hagyománya van. Az egyik legnépszerűbb minden évben a gyereknap, ahol fellépők, különböző kikapcsolódási lehetőségek és vendéglátás is várja a helyieket. Rendre több százan látogatnak el erre a programunkra. Szintén több száz családot szólít meg az orosi halloweeni felvonulás, amelyet természetesen idén is megszervezünk. Közösen készülünk a családokkal a húsvétra, nagyszabású, négyhétvégés adventi programsorozatot hirdetünk évről évre az év végén. 2025-ben egy új hagyományt is teremtettünk: kenyérszentelésre hívjuk az orosiakat augusztus 20-án. Ezek mellett nemzeti ünnepeinken is közös főhajtást szervezünk, ahol minden generáció képviselteti magát.

Mikulás-ünnepség az iskolában
Kiemelt figyelmet fordítok a szépkorúakra
– Munkámból fakadóan is kiemelt figyelmet fordítok a szépkorúakra. Az Orosi Idősek Klubja vezetőjeként és a házi gondozói körzet vezetőjeként számos programot szervezek nekik, amelyek az átlagos hétköznapokat is színesebbé teszik. Naponta mintegy száz idős ellátását koordinálom. Anyák napján a helyi iskolások, óvodások köszöntik őket, október 1-jén, az idősek világnapján pedig minden évben ellátogatunk Máriapócsra, ahol megtekintjük a kegytemplomot és együtt töltünk egy kellemes, tartalmas napot. Kreatív foglalkozásokat, közös főzéseket és olyan programokat szervezünk az időseknek, amelyek miatt érdemes az idősek klubja tagjává válniuk.
Tervek a következő évekre
– Rengeteg tervem van a városrész jövőjét illetően, ezek közül az egyik kiemelt cél, hogy egy új játszóteret tudjunk kialakítani az itt élő családok számára. Természetesen fontos lenne minél több útszakasz felújítása, amelyre jó esélyeink vannak, amennyiben érkeznek majd a TOP-pályázat forrásai. Így például korszerűsödhet majd a Pető és a Fő utca is.

Munkában


