Életminőség-javítás – Közel 200 millió forintból fejlődik a palliatív ellátás a kórházban
Közel 200 millió forintból fejlődik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház palliatív ellátása. A Svájci Alap támogatásával és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakában megvalósuló Integrált Palliatív Ellátási Program az SZSZBVK-ban című projektet csütörtökön mutatták be a Jósa András Tagkórházban. A projekt célja, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegek életminősége javuljon, valamint az ellátórendszeren belül egységes, elérhető és magas szakmai szintű palliatív gondozási forma jöjjön létre.
Fejlesztés a betegek támogatásáért
Szakmai előadásokon keresztül ismerhették meg az érdeklődők a palliatív ellátás lényegét a Jósa András Tagkórházban. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház a Svájci-Magyar Együttműködési Program II. időszakának Hospice-palliatív ellátási program keretében valósítja meg az Integrált Palliatív Ellátási Program az SZSZBVK-ban című projektet, amellyel támogatnák a kórház palliatív ellátásának egységes kialakítását. Ez a fajta ellátás a súlyos, életet veszélyeztető betegségben szenvedő betegek tüneteinek enyhítésére és életminőségének javítására irányul. A hospice ellátás pedig elsősorban az élet végéhez közeledő betegek és családtagjainak támogatását jelenti. Dr. Wéber Ágnes, a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Onkológiai Osztályának főorvosa elmondta: nyolc éve működik hospice ellátás az osztályon.
– Az osztályunkon 2018-ban indult a hospice ellátás, az onkológiai osztályon belül integrálva öt kórteremben 8 ággyal működünk azóta is. Az igényeket felmérve sajnos ez a lakosság számához képest igencsak szűk ágyszámot mutat, és az integrált palliatív egység lenne az a lehetőség, ahol kicsit kitágulna számunkra, a betegek és családtagjaik számára is a tér
– nyilatkozta az osztályvezető-főorvos.
Fejlesztés három lépésben
A fejlesztés három együttműködő ellátási forma kialakítására épül. A klinikai palliatív mobil team a kórház fekvőbeteg-ellátásában támogatja a tüneti kezelést, segíti az egészségügyi szakemberek munkáját, valamint edukációs és pszichoszociális támogatást nyújt a betegeknek és családjuknak. A palliatív járóbeteg-szakrendelés a rendszeres kontrollt, a fájdalomcsillapítást, a tüneti kezelést és a gondozási tervek folyamatos felülvizsgálatát biztosítja. Valamint további ágyak kialakítását is tervezik, amelyek a betegek rövid idejű, aktív tüneti kezelését szolgálják. Dr. Ajzner Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház főigazgatója kiemelte: a fejlesztéssel javulhat a palliatív ellátás hozzáférhetősége is.
– Ez a közel 200 millió forint részben arra fordul, hogy az elmondott aktív ágyakat, kórtermeket kialakítsuk. Az ehhez szükséges ápolási, informatikai eszközökre, amelyek segítik a mobil teamnek a működését, illetve a járóbeteg-szakrendelés működését. Nyilvánvalóan van olyan terület, ahol szakember felvételére is szükségünk volt ahhoz, hogy ezek a folyamatok megvalósulhassanak
– fejtette ki a főigazgató.
A projekt keretében tehát jelentős eszközfejlesztés valósul meg: a mobil team számára 11, a palliatív járóbeteg-szakrendelés számára 14, a kórházi aktív osztály palliatív ellátást igénylő betegeinek gondozásához pedig 90 vizsgáló-, kezelő- és informatikai eszköz beszerzését tervezik. A fejlesztés a szakemberek közötti hatékony kommunikációt és az integrált működés feltételeinek megteremtését is támogatja. A projekt 2028. augusztus 31-ig valósul meg.


