Egyedül nem megy
A Polgárőrség bűnmegelőzési mintaprogramjának helyi együttműködését értékelték.
Tovább olvasomBöngésszen a(z) Helyi hírek bejegyzései között !
A Polgárőrség bűnmegelőzési mintaprogramjának helyi együttműködését értékelték.
Tovább olvasomKomplex környezetbarát átalakítás valósult meg a 74,01 millió forint európai uniós támogatással.
Tovább olvasomA célegyenesbe érkezett az Agóra Projekt, hamarosan a látogatók is birtokba vehetik az új VMKK-t.
Tovább olvasomA főleg geometrikus alakokat ábrázoló képeket november 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Tovább olvasomA konferencián a Magyar Képesítési Keretrendszerről tartottak előadást.
Tovább olvasomSurányi György szerint a devizahitelek forintosítását mindenképpen végre kell hajtani.
Tovább olvasomA Rozsnyó utcai református szeretetotthonban köszöntötték Fehérvári Andorné Marika nénit.
Tovább olvasomA gyalogátkelő létesítését az útszakasz forgalma, a közelben lévő óvoda és bolt indokolta.
Tovább olvasomA szociális munka területén dolgozók számára képzéseket és szakmai tanulmányutakat szerveztek.
Tovább olvasomEz lesz az első olyan város, ahol a Magyar Telekom megvalósítja a digitális Magyarország vízióját.
Tovább olvasomAz E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület ismét tábort szervez.
Tovább olvasomA Korai Fejlesztő Centrum sajátos nevelési igényű kisgyermekek fejlesztését végzi.
Tovább olvasomA nyáron nagyszabású ellenőrzéssorozatot kezdeményezett dr. Kovács Ferenc polgármester.
Tovább olvasomA Nyíregyházi Főiskolán is több ezer oklevél vár arra, hogy jogos tulajdonosa átvehesse.
Tovább olvasomVárják a lakosságtól a feleslegessé vált, de használható dísz- és használati tárgyakat.
Tovább olvasomInteraktív foglalkozásokon a gyerekek és szüleik bepillanthattak az oktatási intézmény életébe.
Tovább olvasomA borjú a körülményekhez képest jól van, elfogadja a cumit és a súlya is gyarapszik.
Tovább olvasomA rendezvényen adták át a Tudományért-Művészetért kitüntetéseket is.
Tovább olvasomÚjabb környezetvédelmi jellegű, egyben turisztikai beruházás időkapszuláját helyezték el.
Tovább olvasomSzabó Borbála író-drámaíró-dramaturggal találkozhattak nyíregyházi gimnazisták a MŰvész Stúdióban.
Tovább olvasom